A Hét 1964/2 (9. évfolyam, 27-52. szám)
1964-11-22 / 47. szám
A tevékenység és a gyermek A szülök őrömmel fogadják és sokra értékelik a gyermekükben felfedezett kézügyességet és az ezzel gyakran együtt járó tevékenykedés szeretetét. Mégis néha helytelenül látják e fontos két tulajdonság kialakulásának feltételeit. Sokan úgy vélekednek, hogy a kézügyesség tulajdonképpeni fejlesztése az iskolai kézimunka órákkal, tehát a hatodik életév utáni időben kezdődik. Ilyenkor a gyermeknek közvetlen segítséget nyújtanak, mégpedig úgy, hogy ellátják, őket a felnőttekéhez hasonló fúrófaragó szerszámokkal és különféle anyagokkal. E szülők azt hiszik, hogy a szinte szakszerűen űzött kézimunka folyamán a gyermek valóban ügyessé és munkakedvelővé válik. Pedig ez a legtöbb esetben nem így történik. A kisgyermek születése pillanatától kezdve tevékenységre kényszerül, ezért tevékenységi szükségleteit és vágyait könnyen kt lehet elégíteni. Számára mtnden hely „műhely", ahol „működni“ lehet. Nagyobb gyermek részére játékokkal és egyéb tárgyakkal berendezett sarok már akár „gyár" is. Nem szükséges, hogy bonyolult eszközökkel és drága játékokkal lássuk el őt. Sőt — inkább ellenkezőleg! A természetes, a nem kész, a még formálható dolgokkal ösztönözzük, elsősorban kézügyességre — manipulációra. A fejlődés szempontfából különösen jelentősek az olyan anyagok, melyeknek a kéz a megmunkálója. Ezek közül elsőnek a homokot kell említenünk. Amikor a kisgyermek életében először felvesz a földről egy tárgyat az anyja helyett, vagyis kiszolgálja saját magát, megtette az első lépést a közösségi lcsaládij élet felé. Ugyanakkor gyakorolta, fejlesztette magát, meggyőződött a tárgy súlyáról, E sokoldalúan hasznos tevékenységfaltát nevezzük önkiszolgáló tevékenységnek. Minden család — anyagi lehetőségeitől fügetlenül — ügyessé, tevékenységszeretővé és közösségi érzésűvé nevelheti gyermekét az önkiszolgáló^ tevékenységek kimeríthetetlen lehetőségei során. Ha a szülők állandóan eltiltják gyermeküket kedvelt szórakozásától, akkor a gyermek passzív, kiszolgált és ügyetlen tagjává válik a családnak. Később aztán egyszerre ügyes otthoni munkát kezdenek követelni tőle. A passzivitásra (a tétlenségre) szoktatott gyermeket felkészületlenül érik az ilyen követelmények, és természetesen, hogy ellenük szegül. Az ezt követő igazságtalan és jogtalan szidás megkeserítheti életét, és gyakran csakugyan ügyetlen emberré válik, aki nem bízik saját kezében. Az önkiszolgáló tevékenység értékei észrevétlenül vezetik át a gyermeket mások munkájának értékeléséhez és megbecsüléséhez. Értékeket mindenképpen csak munka szülhet, tehát mindenkinek meg kell tanulnia dolgozni. BÄNOVSZKY MIKLÓS A gutái dühös emberek ISlítSli JlsIlültlSSB Évzáró közgyűlés helyett Október 30-án érkeztem Gútára, hogy a másnapra tervezett évzáró közgyűlés előtt körülnézzek, milyen az arculata, hangulata ennek a hatalmas községnek; elégedettek-e az emberek önmagukkal, a Csemadok munkájával, vagy úgy vélik, más eszközök, az eddigieknél alkalmasabbak, elégítenék- e ki a lakosság kulturális igényeit. Meglepetésként ért, hogy éppen aznap estére vezetőségi gyűlést' 'hívtak össze, különben pedig tudomásuk sem volt a másnapi évzáróról. Következtetni lehetett, hogy valami nincs rendben a Csemadok körül. Kérdezősködésemre 'kertelgető, hümmögető válaszokat kaptam, olyan taglejtések kíséretében, amely félreérthetetlenül fejezte ki a ,,ne szólj szám, nem fáj fejem“ arany igazságát. Az itt-ott akaratlanul is elejtett szavakból annyi mégis világossá vált, hogy a tavalyi évzáró közgyűlés célkitűzéseiből, határozataiból semmi sem valósult meg. Hogy miért, azt talán megtudom a vezetőségi ülésen. A gútai dühös emberek őket számon. Hogyne, volt itt a Csemadoknal$ már hatszáznál több tagja is, dehát ez még negyvenkilenc után, a szervezet megalakulásának elején volt. Ekkor sokan nem tudták még, ml Is az, amit a Csemadok a magyar lakosságnak nyújtani akar és nyújtani tud. Azok, akik várakozásukban csalódtak, lassan lemorzsolódtak, akik pedig magukévá tették a Csemadok célkitűzéseit, még mindig szép számmal maradtak. Ment is a munka egy ideig, s most számot adni róla, hogy mikor, hogyan csúszott ki a gyeplő a kézből, nagyon nehéz. Nézzük hát az objektív okokat. Kultúrház vagy raktár? Egyik komoly oka a pangásnak a kultúrház hiánya. A helyzeten mit sem változtatna, ha kutatni akarnánk, kit terhel a felelősség ezért, mikor már a pénz is megvolt az új kultúrház felépítésére. Hány próba, hány előadás maradt el, mert hirtelen gabonával tömték tele a szobákat. Mint egy alkalmi szükség-helyiség szolgált az épület mindenre, olykor még kul-Nem tizenketten voltak, csak kilencen, pedig igazság szerint huszonhétnek kellett volna összejönni a kultúrház könyvtártermében, hiszen ennyi vezetőségi tag van, de éppen csak egyharmada jelent meg. Komáromból, a járásról is voltak vendégek a Népművelési Intézet és a Helyi Nemzeti Bizottság is képviseltette magát. Mintegy tizennégy ember nézett egymással farkasszemet s látott hozzá, hogy az év sikertelenségeinek okait kikutassa, felmérje, és kieszelje azt is, hogyan lehet a Csemadok gútai csoportjának szekerét kihúzni a kátyúból. Az egész évben egyetlen taggyűlést sem lehetett megvalósítani, mert a nyilvántartott százhetven tag közül alig tíz-tizenöt jelent meg. A százhetvenes taglétszám a 70—80 százalékában magyar, tiz-tízenkétezer lélekszámú nagyközségben elvesző számocska és még ennek a százhetven embernek a zöme is csupán a tagdíj-fizetéssel érdemli ki, hogy mint tagokat tartsák lányi elvtárs, a HNB elnöke: a tanítóságnak, a falusi értelmiségnek tevékenyebben kell bekapcsolódnia