A Hét 1964/2 (9. évfolyam, 27-52. szám)
1964-07-05 / 27. szám
Egy májusi napon madonnaarcű, törékeny kislány hagyta el észrevétlenül az iskolaépületet a tanítási órák szünetében és kiment a folyópartra. Megállt a Vág flilStt lvelfi hídon, ma|d átlendült a korláton s zuhanó testét csobbanva elnyelte a víz. Nem messze munkások dolgoztak s fel sem figyeltek volna a csobbanásra, de má]os közepén még nem igen szoktak fürdeni, beszaladtak a víz mellé, akkor már felmerült egy fe) s a csapzotthajú úszó kifelé éviekéit. A lány közeledett a parthoz, papírforma szerint már nejn volt életveszélyben, mégis tudták, hogy segítségre szorul. A hídon közeledő teherautót figyelmeztették, az lelassított s mikor a csuromvizes lányka partot érve lerogyott, már nem volt egyedül. Az iskolában csengett a telefon. A kórház Jelentkezett. Így tudták meg, hogy ml történt Évával. Miért tette? Bármilyen őszinték is a vallomás szavai, túlságosan szegényesek ahhoz, hogy egy félig még gyerekiány, félig már nó meggondolatlan és végzetessé válható tettének bonyolult Összetevőit kifejezzék. Éva magának sem tud számot adni, pontosan milyen hatások, milyen benyomások sodorták magukkal azon a májusi napon. — Nekom mostanában semmi sem megy — mondja — és akkor minden úgy összejött. . . Egy mondaton belül a semmi és a minden. Súlyuktól megfosztott nagy szavak. Éva színésznő akar lenni, de (még nem Ismeri Jöl Jövendőbeli mesterségének anyagát, a szavak Jelentőségét, nincs tisztában erejükkel. Elbeszéléséből kibontakozik, hogy éppen a színésznői ambícióival kapcsolatos iskolai affér volt kiindulópontja Vág fölé vezető útjának. — A színművészeti főiskolai felvételinél — s hátrasimítja homlokába hulló hajit, — természetesen előnyben részesítik azokat, akik már ki tudnak mutatni valamiféle szereplést, eredményt . . . A CSISZ Husiéban működő csoportja előadásra készült és hiányzott egy énekesnő. Én ugyan prózai színésznőnek készülök, de szívesen énekelek is, Így, mikar megkértek, hogy' vállaljam a fellépést, igent mondtam. Az esti próbák későre nyúltak, előfordult, hogy csak tíz felé Jutottam haza, holott nekünk diákoknak, nyolc őrá után csak indokait esetben szabad knég kint Járni, (Hadd Jegyezzem meg, hogy a nyolcórai batáridő a nyári Időszakban kissé mégis korai). Ebből Erről legszívesebben nem beszélne , Éva úira úgy mosolyog, mint a többi tizenhét éves természetesen baj lett. A legbántöbben az érintett, mikor megjegyezték, bogy az épületbe, ahol próbatermünk volt, huligánok, káleshirQ személyek is Járnak. Dgy éreztem, valamiképpen kapcsolatba hoznak ezekkel. A megjegyzés nagyon felkavart. Es éppen akkor apa is ... apa gyakran Iszik és olyankor otthon . . . Éva szája megremeg. Erről legszívesebben nem beszélne, de kell, hiszen ez nagyonis lényeges körülmény. A tanulási eredménye is egyszerre leromlott. A kilencedikben áuég kitüntetett diák volt. A tizedikben már nem ment úgy a tanulás és idén, egy évvel az érettségi előtt — hát bizony . . . Igen, négyesek Is lesznek. Mindez együtt, mint ráomlással fenyegető sötét hegy tornyosult föléje és nem látott kiutat. Kézenfekvő kérdés ebben a korban, hogy nem volt-e a feltűnő hanyatlásban esetleg abban az ugrásban is része valami szerelemnek, amely az elnézhetnél sokkal nagyobb mértékben köti le idejét, gondolatait? Éva rögtön bevallja, igen, szeret egy ftüt, de tiltakozik az elten, hogy ennek köze lenne a rossz Jegyekhez, vagy ahhoz a lépéshez. Ezekben az időkben éppen ő Jelentette az egyedüli világos, biztató pontot az életében. Azt is meg kell kérdeznem, valóban komoly volt-e szándéka a vlzbengrással, hiszen tud úszni. Hirtelen támadt, parancsoló vágy vezetett a semmibe (menekülni, eszembe se Jutott, hogy megmenthetem magam — feleli. — A vízben pedig egyszerűen muszáj volt úsznom, ha már egyszer üsző vagyok. A magyarázat hihető, hiszen össze is zúzhatta volna magát a régi híd babok alatt meghúzödú csonkjain. De ha mégis — na sértődj meg a feltevésért, Éva —, valami tais is szerepet játszott volna az ugrásban, nejnesak egy elkeseredett, sötét, reménytelen pillanat, hanem valami tudatalatti vágy, hogy az érdekesség hullámai gyűrűzzenek körülötte, hogy a figyelmet magára irányítsa, hogy publicityt kapjon . . . még ezt Is meg lehetne érteni és meg lehetne bocsátani akkor, ba abban a kritikus korban amelyben van, kusza és téves elképzelései szerint ez a szerencsétlen és ellenszenves lépés valahogy mégis közelebb segítené kitűzött céljához. Mert mindig imponáló, ha valaki szenvedélyesen küzd céljai eléréséért. Oe nála az a mantfikörülmény hiányzik. Meglepett, aánikor ezt mondta: — „Ö“ nem akarja, hogy színésznő legyek. Ha kitartunk egymás mellett — mert csak most megy katonának — akkor mis pályát választok. Eddig azt hittem, hogy olyan kislánnyal állok szemben, akt tudja mit akar, s ha jönnek is zökkenők, kitérők, ha nem is érheti ol célját könnyen, de szemét állandóan ráfüggesztve, feléje tűr. Most látom csak, hogy Éva kapkod, bizonytalanul Aszik, tétován veszt az Irányt, maga sam tudja, hol is fog majd partot érni. Éva Osztályfőnökével is beszéltem. Azt állftja, hogy (mindig kifogástalan magaviseletfi diák volt. Kellemetlensége sem tett volna, ha a szereplésre engedélyt kér. Az iskola támogatása nem hiányzik, de a siker elsősorban rajta múlik. Mert a főiskolán nemcsak azokat részesítik előnyben, akik mögött mir szereplések, kisebb-nagyobb sikerek állnak, hanem azokat is, — sőt, ez elengedbetetlan feltétel — akik a tanulásban is megállják helyüket. A jövő évt érettségiig még sok minden történhet. Éva bebizonyíthatja, hogy te tudja küzdeni a nehézségeket, s nem azok győznek rajta. A legközelebb eső cél a matúra. Ha ezen sikeresen túljut, akkor tekinthet csak tovább. A jő érettségi fontos, bármilyen fordulót vesz Is élete. Aknit tett, azért telelnie kell, mórt bér minden körülményt tekintetbe vesznek, egy gondolkodó ember felelős tetteiért. Az a vfx kimosta fejéből a sötét gondolatokat, a képzelt reménytelenséget. Éva újra úgy mosolyog, mint a többi tizenhét évesek, »kiknek az élet a leggyönyörűbb csoda. Eva most partot ért, da ez még nem jelenti a teljes megoldást. Rendet kell teremtenie szorongó, kusza, határozatlan, felelőtlen önmagában, átvitt értelemben is partot kell érnie, OKDÖDY KATALIN
