A Hét 1964/2 (9. évfolyam, 27-52. szám)
1964-08-09 / 32. szám
MACS JÓZSEF: Feketeruhás kézbesítő látni lehetett, amint esőben, sárban, fagyban, hőségben fáradhatatlanul hordta a leveleket, csomagokat és lapokat. Fiatalasszony volt, amikor özvegyen maradt, de a szívén ejtett seb nem tudott behegedni. Ruhája hűségbe feketedett, mintha hamvadó parázson felejtették volna, vagy mintha lemoshatatlan korom ette volna bele magát. Évekkel a temetés után soha nem látták másképp csak fekete ruhában. A fekete ruha felfalta fiatal éveit. Elfojtotta lángolását. Felejtette vele, hogy egészséges, bővérű asszony. Egész nap gyalogolt. Fáradtan ébredt, fáradtan tért nyugovóra. Egyik lába dagadtabb lett, mint a másik. Nem bánta. Gyermekeinek élt. Boldogulásukért válalta a nehéz sorsot. Eszelősen rakosgatta szekrényében egymásra a koronákat. Még tartott a háború, de a front már feljebb került a hegyekbe, amikor Sari nénit bírósági tárgyalásra idézték. Talán ez volt az első tárgyalás a rend helyreállítása után. Autóbuszok nem közlekedtek, szekerek sem zörögtek a töltésen. A sovány, kicsit hajlott hátú, sápadt aszszony gyalog indult a városba. Legszebb fekete ünneplőjét vette magára, amelyet csak nagyon ritkán, templomba, temetésre szokott felölteni. Kendője csücskét, szoknyája ráncait a nagy szobai tükör előtt igazgatta, miközben két nagy házas fia az ajtóból leste mozdulatait. Hangjukban izgalommal mondták az útravalót: — Aztán okosan beszéljen, édesanyám! — Az igazat mondom, az a legokosabb beszéd, ne féljetek — nyugtatta fiait Sári néni. Sári néni. így ékezet nélkül vált ismertté a neve. így szólították öregek, fiatalok és gyerekek. Kilencszázhúszban költözött férjével az istápolnoki pusztára. Itt vettek birtokot az új állam költségén. Telepes szlovákok voltak. Csak keveset, mindössze annyit tudtak magyarul, amennyit Gróf Apponyi Albert iskolájában kötelezően megtanultak. Három család vásárolta közösen a gazdaságot, de az állami kölcsönt csak két család bírta törleszteni. Amerikát járt emberek voltak, és azokon nem fogott ki a kamat. Sári néniék kiléptek a társulásból. Eladták részüket a másik két családnak, és a pusztáról beköltöztek a falu-' ba. Férje fuvarozásba kezdett, ő meg a gyermekeit nevelte. Férjére kevesen emlékeznek. Az öregek homályosan, a fiatalabbak meg csak hírből. Ami megragadta figyelmüket, hogy nyáron sem vetette le szürke halina nadrágját. Meg hogy jóravaló, szelíd, becsületes ember volt. Annál vadabb a szomszédja. Egyik tavaszon összeveszett vele a gyümölcsösön. Addig mondták, ócsárolták egymást, míg a legvadabb indulatok szakadtak fel lelkűkből. Ekkor hosszan folyt köztük ilyen hangnemben a párbeszéd: —. Te gyöttment. — Te senki. — Buta tót. — Buta magyar. Aztán ölre mentek. Karót ragadtak. Sári néni férjét a temetőbe, a szomszédot vasra verve a börtönbe kísérték. AZ asszony özvegyen maradt két gyerekkel. Munka után kellett néznie. S hol volt munka a harmincas évek kezdetén? Sári néni elkoptathatta a sarkát, eredményt nem ért el. Harmincötben házat építtetett a falu szélén. Elől két nagy ablak, hátul pincekonyha, az udvar végében jókora kert. Mikor elkészült a ház, tiszta derült ég volt az arca. Nem volt nálánál a völgyön senki boldogabb. Két nagy fia van, egyik is, másik is házasodhat. A falu legszebb házába hozhatják a menyecskét. A réti gyalogutakat és a töltést járva, oldalán a címeres táska, gondolaaz új ház himbálózott. Akivel Kétségbeesetten járt a községi jegyző és a bíró nyakára, akik végül is a postahivatal vezetőjéhez küldték. A postahivatal vezetője kopasz, zsíros arcbőrű, mogorva ember volt. Nagy, öblös hangú. Rengett a szoba, amikor megkérdezte: — Mit akar? Sári néni elmondta a sorát, özvegységének a történetét, és a lényegre tért — Munkát szeretnék. — Mit gondol, jótékonysági intézmény az én hivatalom? — mormogott az iratai fölött a vezető. — Nem gondolom én. Dehogy gondolom — ijedt meg Sári néni. — A jegyző úr, meg a bíró úr küldtek ide. Különben nem jöttem volna. Két gyermekem van. Nem élhetek a község nyakán. Dolgozni szeretnék. — Szerencséje van — mondta a vezető. — Kézbesítőre szükségem lesz. Ha elvállalja, alkalmazom? Az asszony behajolt a ketrec nyílásán, megragadta a vezető kezét, úgy hálálkodott. — No jól van, mindennek van határa — duzzogott a főnök. — Holnap jöjjön. Sári néni vállára nagy bőrtáska került. A fehéroroszlános címer ott ragyogott a szíve felett. Állami alkalmazott lett. Szigorúan-eskü-tartó. Reggeltől késő estig járta a falvakat. A kutyák megugatták, az emberek megállították. — Levelet nem hoz? Három község és két puszta tartozott a hivatalhoz. Az év minden napján SZIROTYAK DEZSŐ RAJZA 9
