A Hét 1964/2 (9. évfolyam, 27-52. szám)
1964-08-02 / 31. szám
— Tessék, foglaljon helyet! — Köszönöm! — Bozsena, hozzál be'bort! — Milyen bort szeret, fehéret, vöröset? — Fehéret. — Amikor Bozsena kiment, Trnkáné Sanyihoz lépett és mentegetőzve suttogta. — Én nem gondoltam, hogy te is tudod, mi történt az emberek között. — Persze már felnőtt vagy, a magad esze után mész. Bozsenának azonban nem szabad megtudnia. — Miért? — Nem szabad. Nagyon szereti az apját. Mindig azt mondja, hogy ,,lehet, egyszer híres színésznő leszek, de sohasem tagadom le, hogy az apám egyszerű tehénpásztor. — Muszáj megtudnia. — Nem szabad, Miért muszáj? — Hogy megtudja az igazat. — Régen volt már az. Más világ volt akkor. Nem szabad a múltat feszegetni. Sanyi mondani akart valamit, de elhallgatott, mert Bozsena jött be. A lány poharakat vett elő és töltött. — Tessék, itt a bor. — Béküljünk ki — mondta Trnkáné. — Egészségükre! — Egészségére! — Teljes lesz a béke, ha megmondja Bozsenának, hogy ne magázzon tovább és ha elengedi őt a mulatságba. —■ Ez nem rajtam múlik. Mit szólsz hozzá, Bozsena? — A magázás vagy tegezés lényegtelen. Szervusz! — Szervusz! No és a tánc? — Késő van már. ~ Ugyan még fényes nappal van! Táncol* lünk egyet. Szeretsz táncolni? — Szeretek, de most már nem megyek viszsza. — Szóval nem akarsz velem jönni!? — Nem, nem úgy gondoltam! Ha akarod, sétáljunk egyet! — Menjünk moziba! — Menjünk! — Sokáig ne maradjatok! — szólt utánuk a kapuból Trnkáné és fejcsóválva visszament a házba. — Természetesen — szóltak vissza szinte egyszerre mind a ketten. Összemosolyogtak. — Jé, a Kapitány asztalát játsszák! — kiáltott fel csalódottan Bozsena, amikor megálltak a mozi előtt. — Jó? — Közepes angol vígjáték. Te még nem láttad? Nem. — Akkor bemegyünk? — Nem. Ha azt mondod, közepes film, másodszor már unatkoznál rajta. — Dehogy. — Egész biztosan. Gyere, inkább kinézünk az Ipoly partra. — De én igazán nem unatkoznék! — Csak nem félsz? — Mitől? — Velem jönni az Ipoly partra. — Nem félek. Remélem, nem akarsz beledobni? — Ha beleesnél, utánad ugranék! — Igazán? Köszönöm. Úszni én is tudok. — Nem baj. Akkor is utánad ugranék. Pedig én nem is tudok úszni. — Olyan vagy mint egy középkori lovag. De délután egyáltalán nem viselkedtél lovagiasan. — Jó, hogy említetted. Tudod mit? Üljünk itt le. — Nedves a fű, nem? — Ledobom az ingem. így, ni, parancsolj! — Megfázol, te . .. — Ugyan, ülj csak le nyugodtan. Micsoda, hogy megfázok?! öreg sportember vagyok én. Szóval ide figyelj: tudod egyáltalán miért kaptak össze az öregjeink? — Tiszteletteljesebben beszélhetnél apáinkról. Ha jól tudom, mindketten alaposan ittasak voltak. Apám sohasem volt verekedős természetű. — Az ittasság nem ok* Tudod az igazi okot? — Nem. Nem tudom, mire gondolsz. —■ Azt tudod, mi volt apám azelőtt? A háború előtt? — Nem. — Munkavezető volt Henrik gróf szőlőjében. Abban a szőlőben, mely ma a szövetkezet tulajdona. Melynek ma a borát ittuk. — Nem értem az összefüggést. — Ne vágj közbe, hallgasd végig a mondókámat. Szóval ma odalépett apád az enyémhez és azt mondja: „ni csak, ä volt grófi vincellér a szövetkezet borát issza!“ — Ittas volt. — Az nem számít. Apám így válaszolt: „Hát arra az éjszakára emlékszel-e, amikor kiütötted két fogamat. Most fogat fogért!“ — Milyen éjszakára? — Negyvenhétben történt. Még mindketten kicsinyek voltunk, nem emlékezhetünk rá. De nekem elmondták! Neked nem. A magyar embernek nem volt szava. Nem volt ember. Mindnyájunkat az Ipolyon túlra akartak küldeni. — Kik? — Az olyan emberek, mint az apád! — Ez nem igaz! — Szent igazi — Ez az állam politikája volt. Az emberek buták voltak. — Ezek szerint az apád is buta volt? — Az volt. — És most? — Most te vagy a buta. — Én? Miért? Azért mert kimondom az igazat, mert nem felejtem el, hogy az apámat megalázták. Azért!? —* Ezt el kell felejteni! — Ezt nfem lehet elfelejteni! — Lehet. Csak akarni kell. Meg kell érteni az eseményeket. — Nem lehet. Nem akarom elfelejteni! — Nem akarod? 'Ez tehát azt jelenti, hogy , az ellenségem vagy még ma is. Ezt azt jelenti, hogy gyűlölsz, hogy megölnél egy kanál vízben! — Hogy gyűlöllek? - „ — Igen, igen. Hisz látszik rajtad! Nemcsak engem, mindnyájunkat. Egyáltalán mit társalogsz egy tehénpásztor lányával, te grófi sarjadék! Menj, menj, hagyj magamra! Sanyi megdöbbent. Agyában összekeveredtek a gondolatok. Hirtelen ötlettel 'Terúgta cipőjét, nadrágját és leszaladt a folyópatra. — Megőrültél! — kiáltott utána Bozsena. — Isten veled! — szólt vissza Sanyi és á vízbe vetette magát. — Jézusom! Már mióta a víz alatt van. Sanyi, Sanyii! Segítség! — Buta kölyök! — sírta el magát s a következő pillanatban leröpült róla a könnyű nyári ruha. Már sötétedett. Futásnak eredt az ár irányában — Sanyii! — kiáltozott. — Segítség! — bukkant fel a fiú. Bozsena a fuldokló után ugrott. Sanyi megijedt. Ezt nem várta. Alaposan rá akart ijeszteni a lányra, de rosszul sült el a dolog — Bozsena, gyorsan a partra — kiáltotta a lány felé. Semmi bajom, meg akartalak ijeszteni! Mindketten a patra úsztak. — Buta kölyök! — dideregte a lány — Gyorsan, gyere fussunk egvet visszafelé Nem szabad megfáznod Ho! van a ruhád? Mozogj, az istenért, mert megfázol Én már egy hónapja fürdők, kutva bajom se lesz. Gyere gyorsan! — Ezt sohasem felejteni el. — Nesze, itt az ingem, törülközz rneg gyorsan. A bőrödet dörzsöld vörösre Nem fázol? — Nem — válaszolt- a lány Ne bámulj rám, mint egy kísérteire! — Rendben van, elfordulok, a vizes nadrágodat vesd le! Csáder László jelvétele (Folytatás a 14. oldalon| 13
