A Hét 1964/2 (9. évfolyam, 27-52. szám)
1964-08-02 / 31. szám
Mészáros László Felejtsük el Sanyi bekapta az utolsó falatot, és sietve Indulni készült. Az anyja rászólt. — Maradj már egyszer, nyugton. Hozok még kalácsot. — Nem kell! Sör nincs? — A bor ott van az ablakban. — Sör nincs? — Neked mindig az kellene, ami nincs. A bor már nem is jó! A sör elfogyott. — Kegyetlen meleg van, ilyenkor a sör jobban csúszik — magyarázta Sanyi nevetve. Mulatott az anyja látszólagos haragján. — Hol vannak az üvegek? — A Farkasnál. Aratóbál van; csak a szövetkezetiek számára mérnek italt. — Akkor csak igyanak. Majd elugrok a kultúrházba. — Apád ma négyig dolgozik. — Szombaton? — Valami gyűlésük van. — Majd megvárom. Anyu, milyen az a kalács, mákos, túrós? — Diós!, mindjárt hozom. Nagyon finomra sikerült. — Akkor megkóstolom. Hm ... — Meg lehet enni? — Egyszer! — tört ki Sanyiból a nevetés. — Menj már, te! Olyan vagy, mint apád! — Jaj, a hátam! Rohanok, mert még leveri a vesémet. A viszlát! — Vigyázz magadra! A szokásos útravslót Sanyi már nem is hallotta. Nagy dörrenéssel becsapódott utána az utcaajtö. Visszafelé a Farkas-vendéglő felé vette útját, — Benézek egy pillanatra — gondolta. — Sanyi, te már itthon vagy? Mikor jöttél? — Szervusz Jolán! A tizenkettes busszal. — Milyen a bizonyítvány, jó? — Megjárja: egy hármai. — Te sört cipelsz, mikor itt folyik a bor! Gyere be, kóstold meg! — Ugyan; mi nem vagyunk tagok. — Hát aztán! Az leszel, hisz gazdaságiba jársz. Mások is vannak ott. A lányok már kiváncsiak rád. Te, van itt egy új gépírónö, amolyan vároii baba, biztosan érdekelni fog. — Fütyülök rá! Ki van még ott? — Kovács Zsuzsi, Varga Lenke, szóval egy sereg lány és nincs kivel táncolnunk. Gyere! — Körülnézek egy kicsit, de nem maradhatok soká. — Táncolsz-velem egyet? — Mindjárt ezt a polkát, gyere! Megállj! Hová tegyem ezt a szatyrot? — Anyám a konyhában van, beteszem hozzá; máris itt vagyok! — Rendben. Sanyi körülnézett. A társaság már emelkedett hangulatban volt. Az asztalokon az ebéd maradványai meg egy csomó borosüveg. Az idősebbek iszogattak, a fiatalja ropta a táncot. — Már itt ts vagyok, gyere! — Most alaposan megforgatlak! — Nem bánom. Meglátjuk, melyikünk bírja tovább szusszal. A polka után foxtrott, majd keringő következett. végül pedig egy tüzes csárdás zárta le a sort. — Nagyszerű volt, lihegte Jolán. — Alaposan megszomjaztam — törölgette a homlokát Sanyi. — Gyere az asztalunkhoz, ott ülünk hátul a kisteremben. — Szervusztok, lányok! — Szervusz, Sanyii Sanyikám, megjöttél! Mi van, öreg fiú! — Hagyjatok békében, szomjas vagyok, mint egy teve! — Sanyi, az én poharamból. — Egészségedre, Zsuzsikám! — A tiédre is. Hallottam, hogy egészen tönkretesznek a városi lányok. — Ugyan, nem olyan veszélyesek — mérte végig Sanyi az új írnoknöt. — Jaj. ti még nem is ismeritek egymást! Magdikám, engedd meg. hogy bemutassam falunk és szövetkezetünk reménységét. — Tóth vagyok. *— Lelkes Magda — nyújtotta kezét a lány. — Ha nincs kifogása, tegezhetnénk is egymást. — Ne gondolkozz, Magda, nálunk ez szokás. — Nem bánom. — Pertut kell innotok! — Nem vagyok ellene — mosolygott Sanyi. — Én sem félek tőle — válaszolt Magda. — Akkor rajta! De fenékig! — A csókot is azonnal, nem majd este! — harsogták a lányok. — Természetesen — vlgyorodott el Sanyi. — Ez is szokás? — Természetesen. A csók hosszabb volt az illendőnél. A lányok elhűlve bámulták. — Erre megint muszáj innom, mert rettenetesen forró volt! — nyúlt Sanyi a borosüveg után. Magda nagyokat lélegzett, majd felugrott és kiszaladt a teremből. — Sanyi, te varázsló vagy. — Ugyan. — Most az egyszer azonban ő is horogra akadt. — Én, ugyan miért? — Majd meglátod. Nem mész utána? •— Hm, miért ne mennék! Azért is megyek; pukkadjatok meg az irigységtől! — Csak menj, menj, te szoknyavadász! Sanyi ment. A táncteremben fürkészve körülnézett, de Magdát nem látta. Az egyik aszalnál megpillantotta apját a szokásos szürke ruhájában. — Szóval maga így gyűlésezik! — lépett oda hozzá. — Sanyi, fiam, megjöttél? — Vége a iskolaévnek, hazajött a vándormadár. — A gyűlés elmaradt, így hát Lajos bátyád becipelt ide. — Gyere, ülj le te is, ide hozzánk, Sanyi fiam — hívta a fiát Lajos bácsi. — Majd később; most táncolni megyek! — Micsoda nagy fiad van már, te Pista! — Hiába, öregszünk, Lajos bácsi! Magdát mintha a föld nyelte volna el. Sanyi dühösen tért vissza a táncterembe, és felkérte az első lányt, aki az útjába akadt. Egy tizenhatéves csitri volt. — Idevalósi lány vagy? — kérdezte kíváncsian Sanyi. — Nem ismersz? — -Ne csodálkozz, három éve csak a szünetben vagyok itthon. — Én ismerlek. Téged minden lány ismer. Szedlácsek Mari vagyok. — Jé, az öreg traktorista Szedlácsek lánya? — Igen. — Emlékszem rád, mikor még mezítláb szaladgáltál az utcán. — Régen volt! — Öregszik az ember . .. — Mi az, mi történik ott a sarokban? — Valami nézeteltérés. Micsoda? Hisz az ott az én apám! Sanyi előrelendült. Néhány embert félrelökött és máris a sarokban termett. A zene elhallgatott. — Engedje el az apámat, mert összetöröm a csontjait! — Ne engedjétek őket verekedni! — Fogjátok le Sanyit! — Micsoda, engem lefogni! — Ö kezdte! — Hagyd Sanyi, nincs értelme! — De a huncut úristenit, ez az én ügyem is! Sanyi ökle lecsapott, és Trnka feldöntve egy széket a falnak dőlt, majd összecsuklott. Abban a pillanatban erősen lefogták Sanyi kezét. — Legyen eszed, gyerekl — Nincs eszem! — Fogd be a szád, te marha! Sanyiban forrt a düh. Ügyes mozdulattal kiszabadította magát és Trnka felé ugrott. Trnka mellett két nő térdelt és igyekeztek életet verni az elalélt férfiba. Sanyi megtorpant. — Szegfűje magát, — lépett oda hozzá a fiatalabbik nő. — Mit ütöd az orrod olyan dologba, amihez semmi közödl — Van közöm. Ha nem tudná, a lánya vagyok. — Gyere Sanyi, menjünk — karolt bele afiába Lajos bácsi. A zene újból játszani kezdett. — Hol van apám? — Kint van. Megártott neki az ital. Gyere, hazakísérjük. — Lajos bácsi, ki kezdte? — Odajött az asztalunkhoz Trnka és azt mondta: ni csak, a volt grófi vincellér kóstolgatja a szövetkezeti bort! Erre apád fel: ugrott és azt mondta: szóval nem felejtesz egykönnyen. Arra az éjszakára emlékszel, amikor kiütötted két fogam? Nos hát, fogat fogért! Aztán összeakaszkodtak. De mindketten gyengék már a verekedésre. Aztán jöttél te és a falhoz vágtad Trnkát. — Többet is megérdemelt volna! — Nem tudom. Régi dolgok ezek. — Hol van apám? — Ott van hátul a pajtában. Az öreg Tóth fehér volt, mint a fal. Sanyi és Lajos bácsi közrefogták őt és szótlanul hazaballagtak. — Anyádnak egy szót sémi Maga se, Lajos bácsi. — Nem vagyok fecsegő vénasszonyl — vágta rá Lajos bácsi. Sanyi csak morgott valamit. — Szent- isteni TI aztán jól eláztatok — fogadta őket a háziasszony. — Otthon volt Erzsi is, aki a szomszéd faluban volt férjnél. — Sanyi, Sanyi jól kezded a nagyszünetet! — mondta Erzsi mosolyogva. — Hát a sörösüvegek? — Hű, az áldóját, elfelejtettem! — döbbent rá Sanyi. — Visszamegyek érte: Ugyan, nekem semmi bajom. Megmosakszok és megyek. Hiába volt minden ellenkezés. A mulatság ugyanúgy folyt tovább, csak a hangulat hágott néhány fokkal feljebb. — Sanyi, ittfelejtetted a sörökét! — Tudom, azért jöttem vissza. — Akarok. — Ismered ezt a zeneszámot? — Hallottam már, de nem tudóm, mi ez. — A Herkulesfürdői émlék. Ivanivici keringője. — Te, Jolán,' hogy hívják az öreg Trnka lányát? — Bozsena. Miért? — Csak úgy. Nem emlékszem rá. — Sokáig a Tátrában volt valami rokonuknál. Csinos ugye? — Több mint csinos. Szép. — Ez vagy te. Ö azonban szóba sem áll veled. Ö nem Magda vagy én. — Magda városi divathölgy, te egy piszeorrú falusi kislány vagy, de Bozsena egészen más. — Tudod, hogy színésznő akar lenni? — Színésznő? Hát.'aztán! — Csak vele nem lehet játszani, mint velünk. — Minden játék egyszer véget ér. — Mint ez a tánc is. Odajössz az asztalunkhoz?. — Nem. Köszönöm a táncot. Szervusz! — Teljesen megbolondult — gondolta Jolán. Sanyi kiment a teremből. Az udvaron elkapott egy fickót. — Jóska, hová tűnt az öreg Trnka? — Hazament, hazavitte a feleségé, meg a lánya. — Valami baja van? — Részeg volt mint a csap. Nem kell félned, senki sem 'jelentette a dolgot. Félek én valakitől? No, szervusz! — Senkitől sem félek! — játszadozott Sanyi.a szavakkal és elindult égy egyre határozottabb vonalakat öltő cél felé. Amikor benyitott, mindketten ijedten néztek rá. Az öreg Trnka inár vígan, horkolt. — Jó estét! — köszönt Sanyi. ■— Az isten szereimére, mit akarsz ittl — dadogta Trnkáné. *— Figyelmeztetem, hogy az. idegen házba való- erőszakos behatolást a törvény nagyon szigorúan bünteti — állt fel Bozsena. — Nem verekedni jöttem — jelentette ki Sanyi barátságos hangon. — Hát akkor miért? — Csak úgy. Eljöttem beszélgetni, ha nem dobnak ki. — Azt nem, de ... 12
