A Hét 1964/1 (9. évfolyam, 1-26. szám)
1964-05-31 / 22. szám
SZÖDY VIKTOR: Láttam Petőfit Néhány évvel ezelőtt történt. Vándorszínészekhez szegődtem, világosító s egyben villanyszerelő voltam. Jártuk a magyarlakta falvakat. Egy ilyen faluban találkoztam én Petőfi élő másával... Hogy is volt? ... Előadásra készülődtünk. En éppen a fényszórók felszerelésével foglalatoskodtam, mikor valaki megállt mellettem, s megszólított. — Vándorszínészek? — Azok! — válaszoltam, s mint mindig, most is némi büszkeség kezdett bizseregni bennem. IMintha talán nagy dolog lenne, hogy valaki villanyszerelő egy vándorkomédiás csoportnál... Nekem azért mégiscsak nagy dolog volt akkor.) Aztán felpillantottam és megdöbbentem: mintha Petőfi állt volna fölöttem. Sűrű, göndör barna haja volt, kis magyaros bajsza, arcvonásai meglehetősen lányosak. Sötét ruháján vitézkötés és fehér kihajtős gallér. Kiegyenesedtem guggoló helyzetemből, s most egymást kezdtük csodálni. En azt, hogy mennyire hasonlít Petőfire, ő meg ösztövér, hórihorgas alakomat. — Ha nem tudnám, hogy Petőfi Segesvárnál elesett, azt hinném, 0 áll most előttem — mondtam tréfálkozva. Komoly maradt. De nem az a szigorúi olyan szelíd komolyság ült az arcán. Este, mikor színházba özönlöttek a falusiak, egyiküktől megkérdeztem, miféle csudabogár az a göndőrhafü kihajtős galléros. Azt mondta, hogy kelekótya kissé, és Petőfinek képzeli magát. De amúgy szelíd, Jó fiú. Másnap reggel újra láttam Petőfit. Útra készülődtünk, s ő egyszeresük ott termett a közelünkben. Napos, meleg reggel volt, barna, göndör haja csillogott a fényben. — Mennek? —- kérdezte. — Megyünk — mondom. Mikor megindult az autóbusz, még mindig ott ált. Távolodtunk, s én hosszan néztem utána. Por kavargóit mögöttünk, s Petőfit egyre homályosabban láttam. Végül pedig eltűnt, mint az a valódi. "'■IImm aa m ■■ B. BORISZOV: Epizód A szobában csend volt. Az ablakredőny leengedve. Az éffelilámpa fénye kerek foltot rajzolt a padlóra. Ennek a foltnak a közepén álltam. Az asztalnál ülő férfi elnyomta a szivarvéget a hamutartóban. — Neve? Megmondtam neki. — Életkora? — Azt is megmondtam. — Képesítése? Megmondtam. — Mivel tölti a szabad idejét? — Hát... — Beszéljen rövidebben! — Ezt egy másik mondta, aki karosszékben ült a sötétben. Megpróbáltam rövidebben felelni. Az első megnyomta a csengögombot. — Hozza be a személyi iratokat. Nemsokára előtte feküdt egy vékony dosszié. Lapozni kezdett. Egy helyen hirtelen megállt. Felugrott helyéről a másik is, és a papírosok fölé hajolt. — Szociális helyzete? — kérdezte. — Nőtlen — feleltem elgondolkozva. — Szociális, nem családit Munkás? Paraszt? — Az apám szakács ... — Világos. Kispolgár. Összeszorííottam a fogam, de nem szóltam semmit, — Menjen ki a folyosóra — mondta az első —, megtárgyaljuk. Kimentem. Megpróbáltam rágyújtani, de Idegességemben az összes gyufaszálat eltörtem, ami a dobozban volt. Vagy öt perc múlva behívtak. — Ügy döntöttünk, hogy megbízunk magában — húzta fel szemöldökét az, akt az asztalnál ült. — De nézze, ne feledkezzék meg a felelősségéről. — Nem magam vagyok — mondtam bátortalanul. — Mért nem szólt erről előbb? Ki a másik? N Nem volt Időm rá felelni. A karosszékben ülő férfi érdeklődni kezdett: — Es közelebbi kapcsolatban vannak? — N-ne-em tudom. — Ügy gondolom, beleesett. — Igen. Az első mélyen elgondolkozott... Aztán kérdő pillantást vetett a másikra. A karosszékben ülő határozottan intett. Ezek után az első előhúzta nekem a két várvavárt kartonlapocskát. Mindkettőn ez állt nyomtatott betűkkel, amit én rendkívüli örömmel olvastam: „Kedves Barátom, az Ifjúsági Kávéház Tanácsa ezennel szeretettel meghív szokásos estélyére, amely..." és így tovább. VASZILY JANOS fordítása ,sss/s///s/ssy-//ss//s/ssssy>rsss/s////sss////s/ssssss/sss//s////s////ss///sys////ss///s///s////s//ss/ssss/ssss/s/s///s. Szólásmondásaink eredetéről Megette már a kenyere javát Ezzel a szólással azt fejezzük kt, hogy valaki túl van élete delén, és épp azért sokat tapasztalt. E szólásnak két magyarázata van. Egyik kiváló nyelvészünk szerint e szólásunk a török hódoltság korában, a XVI— XVII. században honosodhatott meg nyelvünkben. Feltevését arra alapította, hogy a törökök hite szerint Allah minden ember születésekor bizonyos mennyiségű kenyeret rendel, s az ember addig él, míg a számára rendelt kenyérmennyíséget el nem fogyasztja. Megesik azonban, hogy Allah különböző helyeken szórja szét valakinek a kenyerét, s ilyenkor az Illetőnek ott kell elfogyasztania adagját, ahol az rendelve van. Hogy ezt a felfogást jól ismerték azok a régi magyarok, akik a törökökkel érintkeztek, bizonyítja Mikes Kelemen, II. Rákóczi Ferenc hűséges apródja Radostóból keltezett egyik levelében ugyanis ezt írja: „Elég, a, hogy az egész bujdosó magyarok itt vannak. Klnek-klnek Itt vagyon elhintve a kenyere — addig csak itt kell tenni, amíg abban tart.“ Egy másik levelében pedig ezt olvassuk: „Az Isten Ismét visszáhoza Ide. Még volt ttt a rakás kenyérből, arra vfsszá kelletett jőnf, amint a török mondja.“ Megvan azonban az a lehetőség is, hogy szólásunk az iszlám vallásnak e felfogásától függetlenül alakult ki. Nyelvünkben ugyanis a kenyér szónak átvitt értelemben ma is megélhetés jelentése van az olyan kifejezésekben, mint: kenyeret keres, kenyér nélkül marad. Annak a szókapcsolatnak, hogy eszi a kenyerét, a régi nyelvben az volt a jelentése, hogy valamilyen módon él. Ebből a jelentésből azután már természetesen' következik a megette kenyere javát „leélte élete java részét“ értelme. Hiányzik egy kereke E szólást akkor használjuk, ha azt akarjuk mondani, hogy valami hiba van valaki gondolkozásában, hogy féleszfl. Egyes helyeken használatosak még ilyen változatok Is: nincs ki mind a négy kereke, hiányzik a negyedik kereke, több vagy kevesebb van neki egy kerékkel A szólás a kocsi, illetve a szekér szemléletéből származtatható. Ha ugyanis a kocsi vagy a szekér négy kerekéből hiányzik egy, a jármű féloldalra borul, s nem mehet tovább. Ha pedig mégis megpróbálnánk egy ilyen hiányzó kerekű járművet húzni vagy tőlni, az éppúgy helytelen Irányba menne, mint ahogy nem a helyes Irányba megy annak a hóbortos, féleszű embernek a gondolatmenete, akiről azt szokták mondani, hogy hiányzik egy kereke. Ilyen szemléletből ered hasonló, egyes helyeken használatos szólás: Fél keréken van, vagyis nem teljesen józan, kapatos, részeg. Ebben az esetben a kétkerekű taliga a szemlélet alapja Ha ennek hiányzik az egyik — a fél — kereke, éppen úgy oldalra dől, akárcsak az útmenti tához vagy egyébbhez támaszkodó, támolygó részeg ember. Kapóra jön Ami éppen jókor, kellő időben vagy kellő alkalommal jön, éppen akkor érkezik, amikor legnagyobb szükség van rá, vagy amikor kívánjuk, arra azt mondjuk, hogy kapóra jött. Ez a szólás népi játékban gyökerezik. Kapó a labdának olyan lehetőleg jő magasra ütése, hogy a labdát el lehet kapni, mielőtt a földre esik Szólásunk átvitt értelmének forrása a látszó gyermekeknek az az öröme, melyet akkor éreztek, amikor játszótársuk úgy dobta feléjük a labdát, hogy azt könnyen elkaphatták. Ezért mondjuk mi is arra, ami éppen jól lön, vagy a kívánt Időben érkezik, hogy Kapóra jön. Kereket old E szólás jelentése: megszökik, megugrik, meglép, elillan, búcsú nélkül távozik. Keletkezése következőképp magyarázható: A meredek úton lefelé haladó szekérnek, kocsinak meg szokták kötni a kerekét, hogy a lejtőn lefelé gyorsan gördülő jármű rá ne szaladjon az elébe fogott állatokra. Mivel a kerék megkötése erősen fékezi a szekér vagy kocsi haladását, átvitt értelemben azt az embert szokták kerékkötőnek nevezni, aki magatartásával, cselekedeteivel gátolja valamely jö Irányban haladó tevékenység vagy folyamat menetét. Mivel a kerék megkötésére csak a lejtőn lefelé haladva van szükség, amikor a szekérrel vagy kocsival a lejtő végéhez érnek, megoldják a kereket, és ezzel lehetővé teszik, hogy újra szabadon forogjon. Minthogy pedig az állatok továbbra is ugyanolyan erővel húzzák a most már akadály nélkül gördülő járművet, a kerék megoldásakor a kocsi vagy szekér hirtelen nekilendül, és az eddiginél gyorsabban halad. Ez a gyors Iram jellemző arra az emberre Is, aki valamely okból hirtelen távozik, meglép, elinal, vagyis kereket old. —bdá—
