A Hét 1964/1 (9. évfolyam, 1-26. szám)
1964-05-03 / 18. szám
JEVGENYIJ VINOKUROV: ALEKSZANDR BLOK: Hamlet Néhány szál deszkát szögeztünk egymásra, A raktárunknál, színfalak helyett, Gyagyin tizedes, kezét égre tárva E színpadon játszotta Hamletet. A századosunk gyakran mondta róla, Milyen jó harcos e komoly legény, Kövérkés arca bíbor, mint a rózsa, Apró szeplőkkel az orra hegyén. De most, ahogy fejét lehajtja gondba’, S kezét kulcsolja az álla alatt, Ahogy a „lenni vagy nem lenni”-t mondja, Oly egyszerűen csengnek e szavaik. A színházban már sok Hamletet láttam; Ha kilépnek a színfalak mögül, Vékony lábon, borús szavakra szántan, S megszólalnak — mindenki csendben ül. A szenvedélytől izzik szavuk, lelkűik — (De hát minek is folytatnám tovább?) Mi mégis ezt a Hamletet szeretjük, Az egyszerű, a bátor katonát. Vámosi Pál fordítása SZEMJON JAKOVLEVICS NÄDSZON: Serkentő Serkenj föl, indulj: hív a távol, < az Ég kegyét ne várd, ne kérd! < Ne tétovázz, ha arra vágyói, 05 hogy harcolhass a holnapért!... o M W a Tudásod mint a fáklya égjen, «*. így törj a vak homályon át, — < már bíbor sáv vonul az égen: h köszöntsd az új kor fiájnalát! § Képes Géza fordítása Sj NYIKOLAJ GRACSOV: Esőcseppek Vidám eső hullt; hosszúlábú kócsag, — Nyomán ezer buborék a patak, Az ágakról kis esőcseppek lógnak, Az életük: csak három pillanat. De látod bennük távolban a rétet, A gyár füstjét, a szomszéd ablakot, Neked hosszabb idő lesz osztályrészed, Hoszabb a dal, mit el kell mondanod! Vámosi Pál fordítása O élni... Ú, élni: erre gondolok csak s megörökítni, ami él. Formát adni a gondolatnak: van ennél szentebb szenvedély?! S ha görcsös ujjal fojtogatnak most még az élet álmai: partján jövendő századoknak ezt vallja rólam valaki: Sokszor dőltek rá súlyos árnyak és fájdalom döngött szivén, — belőle mégis élet áradt: jóság, szabadság, béke. fény! Képes Géza fordítása ★ SZTYEPAN SCSIPACSOV: Púposodéit, görbült a kőzet... Púposodon, görbült a kőzet, Robbant, megolvadt, összeált, Évmillión át a természet Lassan formálta önmagát. S ez mind, miként van, valóság is: A fény, az árny, erdők, tava«. S hogy a természet zseniális Bizonyság vagy rá — önmagád! JÁN SMREK: Májusi Szarvasként szökve, az eget bökve, csalitok csendjén, langy esők enyhén, bükkösbe, mélybe, pázsit selymébe, zizegő nyárfák, dalos madárkák dalain túlra, napsugárhúrra, zöldellő fű közt, friss fenyőtű közt, patakok felé, báránykák elé, habfelhők árnyán, lombzene szárnyán, lilomokhoz, csillaghomokhoz, Vámosi Pál fordítása flóta kék havasokra, rókavacokra, cserjétől fáig. kakukk szaváig, gallyhintám ülni, elszenderülni, oda, hol hattyúk neszét hallhatjuk, ; ahol a hangok ezüstharangok, mámorért, ízért, kéjízű vízért, virágért utunk harmatán — futunk szentélyen által pőrécske lábbal... Simkó Tibor fordítása 11
