A Hét 1964/1 (9. évfolyam, 1-26. szám)
1964-04-05 / 14. szám
Lion Feuchtwanger történelmi tárgyú regényeivel tette ismertté nevét, de mint filológust és történészt is számottevőnek tartják a tudomány világában. Az író a nyolcvanas évek elején született a bajorországi Münchenben, s alig néhány éve hunyt el Kaliforniában. írói pályafutásában München és a kaliforniai Santa Monica-öböl mérföldkőként jelzi Feuchtwanger Írói és emberi életének kezdetét és beteljesedését. A hazájában írott elbeszélő művei után (A csúnya hercegnő, A siker) az emigrációban főleg történelmi regényeket alkot (Rókák a szőlőben, Balgák bölcsessége, A hamis Nero, Goya, A toledói lány), ezenkívül itt születik néhány mai témájú műve is {Simone és a Váróterem trilógia kötetei]. Korunkban igen gyakori jelenség, hogy az író a történelemből meríti témáját. Ez érthető is, hiszen a múlt nevezetes eseményei: a forradalmak, háborúk, a különféle, eszméáramlatok, a kimagasló személyiségek életműve kecsegfttő ígéretet nyújtanak arra, hogy az író érdekfeszitő, hiteles művet alkossoh. A történelmi regénynek számos buktatója van. Gyakran szemükre vetik a történelmi regény művelőinek, hogy olykor túlságosan szubjektiven rajzolják meg a történelemből közismert személyiségek alakját. Néha ez az írói liberalizmus olyan paradox helyzeteket teremt, hogy az olvasó képtelen azonosítani az önvallomásokból megismert alakokat az irodalmi újrateremtés nyomán. Lion Feuchtwanger történelmi művei az életrajzi hűség és a történelmi adalékok hitelességének szintéziseként reális, korhű ábrázolásban jelenítik meg a múlt eseményeit. A Balgák bölcsességének Rousseau-ja azonos a Vallomások Jean Jacques-ával s ugyanakkor dialektikus igényű feldolgozása a francia forradalom eseményeinek, társadalmi hátterének s a felvilágosodás eszmei hatásainak: Voltaire, Rousseau és a jakobinusok szerepének. Feuchtwanger történelmi regényei nem ismeretterjesztő művek, amelyek a széppróza sajátos eszközeivel kívánják vonzóbbá tenni a történelmet, írói módszerére talán a legjellemzőbb, hogy a históriából merített alkotásainak témaválasztása az erőltetett aktualizálás anakronizmusa nélkül — éppen a múltból vett téma és a ma által felvetett probléma analógiájának kapcsán — időszerűvé teszi mondanivalóját, mert az olvasó a múlt és a jelen eseményeinek hasonlósága folytán érzi s megérti, hogy a társadalom mozgató erőit törvényszerűségek szabályozzák. Feuchtwanger is felismerte a társadalmi haladás indítékainak örökké azonos lényegét, s műveiben ezeket akarja ábrázolni az analógia kapcsán Az író tisztában van azzal, hogy a haladás ábrázolása az irodalomban kötelesség és'felelősség. Kötelesség, mert az írói munka szolgálat; a haladás szolgálata. Felelősség, mert ítéletet kell mondani; az írónak a történelem nevében kell elmarasztalni, vagy igazolni a nemzeti, társadalmi, faji vagy világnézeti előítéletektől torzított kort. Már a nemzet és a kor megválasztásával, alakjainak és eseményeinek Helyezésével félreértésekre csábíthatja a hebehurgya olvasót, írja egyik regényének utószavában. Lion Feuchtwanger az üldözöttek mellé áll műveiben s ez mindig azzal a veszéllyel jár, hogy az író idealizálja a sors meghurcoltjait. Éppen ezért zsidótárgyú regényeinek megírására sem valamiféle vallási elfogultság készteti. A történelemben — írja •— nem a hamut kell kutatni, hanem a tüzet, hogy a ma embere világosabban lássa a jelent. A toledoi lány-ban Raquel a csodálatosan szép, művelt és tisztességes zsidólány alakja, akárcsak Walter Scott Ivanhoejának Rebekája, az erőszak és a fertő ármányának közepette is megmarad igaznak és tisztességesnek. Itt is, ott is boszorkánysággal vádolja az üldözöttek remegve őrzött leányait a vakbuzgó babona s minden rossz okozójának, bajok forrásának kiáltják ki fajtájukat, hogy megszerezzék kitartó tranzakcióik féltett kincseit. Raquelt, Alfonzó király kedvesét megölik a király távollétében a faji előítéletektől megtébolyult grandok, Rebekát, Ivanhoe szerelmét a lovagi tornaként győzedelmeskedő kedves ragadja ki a templomosok karmai közül, de mindkét könyv mondanivalója azonos: az ártatlanok üldözése és megalázása, ellenkezik az emberi humanitással s meggyalázza az emberi méltóságot. A toledoi iány egyben az önzetlen, áldozatos és tiszta szerelem eposza is, hiszen, a kedvesét veszített király fájdalmában és tehetetlenségében nem üvölt a farkasokkal, hanem igazolva látja tiszta szerelmének jogosultságát; nem tagadja meg a meggyilkolt ara emlékét. A toledoi lány a középkori zsidópogromok felidézésével a fasiszta fajüldözés barbárságát leplezte le s az üldözöttek iránti részvétre szólította fel az emberiséget. A nagy irodalmi sikert aratott Rókák a szőlőben a francia forradalmat megelőző kor francia társadalmi viszonyainak keresztmetszete, az angolfrancia ellenségeskedések következtében kialakult bonyolult politikai helyzet ábrázolása, amikor a reakciós Franciaország Anglia ellenében segítséget nyújt a függetlenségükért küzdő amerikai gyarmatoknak. Mily paradox helyzet! A reakció segíti a haladást! Az olvasónak nem kell erőltetnie emlékezetét, a második világháborúban Németországgal szemben Amerika támogatta a Szovjetuniót. A mű főhőse tehát — miként azt az író is hangsúlyozza — nem Benjamin Franklin vagy Beaumarchais, hanem a haladás ábrázolása. A haladás megnyilvánulásait ábrázolja a regény a két főhős cselekedeteiben és az epizódok mesteri kézre valló kompozíciójában. A mű értékét csak növeli, hogy pl. Franklin alakjának megformálása hiteles s megegyezik Franklin Benjámin Vallomása életéről önéletrajzi adalékaival. A memoárból is s a regényből is egyformán a puritánságig egyszerű, igazságos és bölcs férfiúnak ismerjük meg a Nagy Amerikait, akinek életbölcsessége, erkölcsi intelmei, nem csupán az élete alkonyán szemlélődévé váló ember moralizálásai, hanem egy hosszá élet gazdag tapasztalatainak leszűrt tanulságai. Nyilvánvalóan ezek voltak Benjámin Franklin emberi értékei s a Rókák a szőlőben c. regényből megtudjuk azt is, hogy ezek a kimagasló emberi tulajdonságok hogyan nyilvánulnak meg a Kongresszus megbízottjaként Franciaországban működő diplomata tevékenységében. Feuchtwanger műveiben a szereplő személyek alá vannak rendelve a haladást előidéző törvényszerűségek objektív hatásainak. Csak a legnagyobb írók képesek arra, hogy a kimagasló személyek és a jelentős korok ábrázolásának ilyen tökéletes összhangját megteremtsék. Az írónál a történelmi hűség nem eltorzítja, hanem kicsiszolja az alakok hús-vér megformálását, árnyaltságát. Közismert, hogy Franklin nem volt forradalmár, korában azonban az emberi jogok védelmezője, a szabadság eszméjének hirdetője volt. Ezeket az eszméket azonban másként értelmezte mint regénybeli riválisa, Arthur Lee, akinek felfogása a „szabadság“ terjesztéséről „és“ védelméről nyílt analógia! utalás’ korunk Amerikájának külpolitikájára. 'Ezekutáa egyáltalán nem csodálkozhatunk azon, hogy a 70. születésnapját ünneplő írót köszöntő Thomas Mann arra kéri Amerikát, hogy legyen igazságos Feuchtwanger iránt s hagyja őt dolgozni, mert az dicsőséget hoz arra az országra, ahol alkotja műveit. Az író másik, ugyancsak célzatos tárgyú regénye a nyelvünkön mostanság harmadik kiadásában is megjelent Goya. A mű cselekménye a Nagy Francia Forradalom idején játszódik a katolikus Spanyolomban, ahol a legkatolikusabb király kénytelen szövetséget kötni az ateista köztársaságiakkal. A vakbuzgő katolikus hierarchia megretten a felvilágosodás eszméitől, ezért működésbe kezd a rettegett Szent Hivatal, a hírhedt inkvizíció. Aligbiero Tondi Jezsuiták-jára gondolunk és borzadással tölt el bennünket a középkori egyház lelkiismereti kényszere, mellyel uralta a szellemet. Az inkvizíció megbénítja a gondolatot és a gyanúsitgatás légkörében zárkózottá, képmutatókká lesznek az emberek. A regény olvasása nyomán feltárul a hamisítatlan középkor. Az író bámulatos anyagismerettel, a részletek tökéletes és korhű ábrázolásával olyan légkört teremt, hogy benne érezzük magunkat a kor atmoszférájában. Ebben a kísértetien, vad és kegyetlen korban Is van remény, mert akadnak férfiak, akik vállalni merik a kockázatot és felemelik szavukat a haladás érdekében. Ilyen emberek Gáspár Jovellos és Olivade, akiket tevékenységükben a humanitás elve vezérel. Igaz ugyan, hogy az inkvizíció monstre-perei mindkettőjük szabadságát elrabolják, de éppen ez a törvénytelen színjáték ösztönzi Goyát, a híres festőt, hogy művészetével a haladást szolgálja. Goya kezdetben kiszolgálja mecénásainak ízlését, mindenekelőtt tetszeni akar, hogy családjának a megélhetést, művészi becsvágyának pedig az elismerést szerezze meg. Kegyence lesz a királynak, bizalmasa az első miniszternek s elnyeri a befolyásos Álba hercegnő szerelmét is. Baráti körének hatására művészete kiteljesedik s új vonásokkal gazdagodik: megszabadul a vonaltól, festményein feloldja a merev formákat, ezzel megragadja az ellebegőt, az elfolyőt, így sejtetőbben fejezi ki mondanivalóját. A Szent Hivatalnak ennyi is elég, titokban figyeltetni kezdik, majd a szokás szerint autodaféra-tárgyalásra hívják, hogy, így figyelmeztessék. A koholt vádak alapján elítéltek Igazsága felrázza Goyát s kezdetben csupán titokban, később azonban nyíltan is — elsőnek a művészet történetében — a karikatúra művészi alkalmazásával peilengérezi ki a képmutató erkölcsöket. Tovább éli ugyan az udvaroncok életét, de festményein az udvari csillogás rikítóan ábrázolja a léha pompát. Az udvari ármánykodások bizonytalanságában egyre mogorvább lesz s gyakran erőt vesz rajta a kínzó kör, az időszakos süketség. Tisztelői s legbensőbb barátai, akik csodáiéi művészetének, arra unszolják, hogy határozottabban fejezze ki alkotásaiban korának ellentmondásait: a léha életet, a hazug erkölcsöket és a megalázott emberek szenvedéseit. Amikor haladó barátainak sorsát a Szent Hivatal megpecsételi, Goya, aki sokáig ingadozott, most rászánja magát a cselekedetre, legyőzi magában a bölcs intelmet: oir, ver y callar, azaz látni, hallani, és szájat befogni, és a letartóztatottak érdekében közbelép az első miniszternél, akinek — fájdaloml — kénytelen volt átengedni barátnőjét, az izgatóan kívánatos, álmatagon szenvedélyes, buja 14 Münchentől Kaliforniáig Lion Feuchtwanger és a történelmi regény
