A Hét 1964/1 (9. évfolyam, 1-26. szám)
1964-04-05 / 14. szám
kában az együttes alkotó és előadó gárdája — küldetésük, hivatásuk céljául továbbra Is a népművészet ápolását tekintve — erőmérőnek, munkaskálájuk klszélesttőjének szánta e próbálkozását. Európa és világviszonylatban nagy méreteket öltött — nemcsak a táncművészet, de a művészet más ágaiban is — az új utak keresése, a kifejező stílusok gazdagítása, természetesen az eredetiségre törekedve. E törekedés egyik megnyilvánulása volt ez a Kamara-bemutató is. Ebből a szemszögből nézve örömmel üdvözölhetjük. A fejlődést csak az állandó kutatómunka, az állandó többet, Jobbat, szebbet, eredményesebbet akarás utáni vágy, munka szolgálhatja és eredményezheti. Fejlődést szolgáló próbálkozás volt ez Is — és mint ilyennek eredményei mellett a sikertelenséggel is számolnia kellett. A fejlődést szolgáló próbálkozás volt ez, de nem minden együttes számára követendő példa. És itt értünk el a párhuzam megvonásához. Bemutattuk az együttest, méltattuk és dicsértük, elismertük a nagyságát, és sok mindenben példának állítottuk. Igen, dal Ez az utolsó bemutatójuk nem lehet és nem szabad, hogy teljes egészében követendő példa legyen. Ott, ahol egy együttes hasonló erényekkel rendelkezik, mint a Magyar Állami Népi Együttes, ott a követése vagy az új út keresése kötelező (Sruk, Mojszejev együttes stb), ám azoknál az együtteseknél, Vujictici—Vlda—Rábai: Tina virág. TSnckép, a „szenvedélyesen de állhatatosság nélkül szerető leányról. A képen előtérben Sajté Sándor — halász. Lakozó Mária — tiszavirág. A tánc hangvétele: népi motívumokra épült, stilizált. Gulyás—Létal: Kegyes történet. Régi városi komédiás stílusában készült, vidám népi hangvételű tánc. A képen Szent Péter — Csizmadia I., tolvaj — Papp M., koldnlébarát — Tarczl Z. — kupacok — Molnár L. és Kiss I. Koexár—Létal: Lézengék. Az eltékoxolt Ifjú élet, a cselekvésképtelen, gyenge »mbar, a rose* útra tévedt banda kötelékéből szabadulni nem tudó egyén életdráméja. Hangvétele: modern. A képen: előtérben Crczheevi Ildiké és Molnár Lajos. Váry—Vedasi: LUszlsztraté. Népi hangvételű tgörög tánckép. Arlsztopbanész vaskos komédiája alapján kászölt. A képen: előtérben Barkó Nagy Györgyi — LUszlsztraté, az oszlop előtt Csáké Anna — Spártai né és a kar, ahol a szükséges erények: hagyományismeret, előadógárda hiányoznak, az együttes kamaramüsorának a másolása értelmetlen és káros majmolásnak tűnne. Ha e gondolat tükrében pillantást vetünk a ml együttesünk, a bratislavai Magyar Dal és Táncegyüttes — volt Ifjú Szivek — műsorára, akkor bennünk is sok kétely merül fel. Szabad volt-e ennek az együttesnek olyan sok energiát és időt pazarolnia az „üj út“ keresésére (Felszabadulás, Élet győz a halál felett, Szép Júlia stb. című táncokra gondolunk] akkor, amikor a szükséges előfeltételek — hagyományismeret, felgyűjtés, alkotő-segltőgérda, kiforrott táncművészek stb. — nem voltak biztosítva sem az alkotó koreográfusnál, sem az előadóművészeknél. Egyöntetűen a „nagy vitában“ —■ a múlt év tavaszán zajlott le lapjaink hasábjain — azok oldalára kell állnunk, akik ezt ellenezték, és az együttestől népművészeti hagyományok feldolgozását, terjesztését és önálló nemzeti-népi táncos nyelvezetünk megteremtését követelték. Ezzel nem azt akarjuk mondani, hogy teljes egészében elítéljük az új út keresését, hanem azt, hogy egy együttes műsorának nagyobb százalékát nem képezhetik a próbálkozó Jellegű táncszámok. (Ezt a tavalyi bemutató előtt és után rendezett sajtó-konferencián szóban is tolmácsoltuk). A másik alapvetően fontos kérdés, szükséges-e hogy egy új stílusban vagy akár klasszikus stílusban megfogalmazott tánc nyelvezete szépen csengő, stílusában tiszta — a mű és az együttes stílusához alkalmazkodva — egységes legyen? Szükséges, sót a megérthetöség egyik — ha nem a legfontosabb — előfeltétele. A „mit akarok elmondani", a „hogyan akarom elmondani“tél elválaszthatatlan. Ezt bizonyította a Magyar Állami Népi Együttes Kamaramüsora és ellenkező előjellel, ezt bizonyította a Magyar Dal- és Táncegyüttesünk múlt évi bemutatója. Igaz, a tiszta nyelv — táncnyelvről van sző — megteremtéséhez Igen nagy hagyomány Ismeretre (tánc és Játékok, stílusok, karakterek, emberi és nemzeti jellegzetességek Ismeretére) van szükség. Rábai, Létal, a Magyar Állami Népi Együtt - tes koreográfusai ennek birtokában vannak. A ml alkotó művészeinknél ezt nem állíthatjuk ilyen egyöntetűen. Tanulság: ne fogjon senki könnyelműen, csupán ötletblrtoklás alapján új utak keresésébe. Tudjunk . a fantáziánknak is határt szabni. Tudjuk elválasztani a ma megvalőslthatőt, a holnap megvalóslthatótól, vagy a megvalésithatatlantól. A szükségest, az esetleg jé volná-tól, a munkánk célját elősegítőt, annak gátoléjától, mert a fejlődést Is igazában és eredményesen csak így szolgálhatjuk. Ez nagyban sikerült a Magyar Állami Népi Együttesnek (bizonyíték erre a hét egész estét betöltő, népi hagyományokra épült, és az egy estét betöltő új stílusú műsoruk) és sokkal kevésbé sikerült a ml Dal- és Táncegyüttesünknek. TAKÁCS ANDRÁS 7
