A Hét 1964/1 (9. évfolyam, 1-26. szám)
1964-01-05 / 1. szám
ZSÉLYI NAGY LAJOS: Falu A háztetőkön holdsugár-vitorla. Becsapódtak a rácsos vaskapuk. Csikorognak a kulcsok, csattog a horgony — menetirány: a Város. Mint egy hajóraj úszik a falu a novemberi csillagok alatt. Lüktet a fény a redőnyök mögül. A kapitány hanyatt vágta magát a priccsen, cigarettára gyújt és ringatódzik. A kormányos a távolba tekint, selyem haját már kibontotta, telt bájaira pongyola borul; az arca sápadt, mint a holtaké, de ezt a képernyő okozta, tartása ernyedt és előkelő, ahogy a pesti sztároktól tanulta. A háztetőkön holdsugár-vitorla, az éjszaka hullámai csobognak, sötét redőnnyel, kulcsrazárt kapukkal, (menetirány: a Város) a kis hajócskák hangtalan vonulnak. DÉNES GYÖRGY Szállnak a barna alkonyok Szállnak a barna alkonyok s elképzelem, hogy meghalok. Tétován, lassan leülök, megszán majd egy szelíd küszöb. Ősz lesz, a fákon át a vad csavargó szél arcomba csap. S a búcsúzkodó levelek megcsókolják a kezemet. BATTA GYÖRGY Este A szemetet öszesöprik, Csillagokat az égre kiseprik, Finom szálai szempilládnak pici seprűként nekiállnak, — házat is, fényt is elsepernek, az egész világot kirekesztik —1 Gondolj ilyenkor rám egy percig. TÖRÖK ELEMÉR: Kerget a sorsom Csilagos űrben hallgatok csöndben: vers-madaram, te messzire röppenj. Életem útja, hullámzó tenger, kerget a sorsom köd-fellegekkel. Tegyünk a rendért valamit végre: úgy nézzen ránk, mint patak az égre. Ne omoljon már vér-tenger árja, szív ne remegjen, mint réti nyárfa. SIMKÖ CSABA JÖZSI: Még várok Romantikus szememben mélyvizek fájós zöldje reszket. Vajon jön-e még valaki, akiért érdemes naponta újra kezdeni? Valahol messze parkok dermedt csöndje ásít. Lehull olykor egy sárga levél, vagy összekoccan két meztelen ág. Ott lenne jó Számolni a margózott perceket, és lekottázni a nyári fináléját zengő madarak dalát. De nem lehet. Belém karolnak a berámázott percek, a süvöltő élet-balladák. Még várok. Romantikus szememben mélyvizek fájós zöldé csillog: vajon jön-e még valami? jINZERY ÁRPÁD Kezdete a körben Fékezni kell az átmenetek ívét, vagy hallatlan forgás, pergő tekercsek súlya a megszámlálhatatlan érzések kulisszája? Sorban sikolt minden tülekedés, legyen a vérben, a szívben Költőre mocskot senki se szórjon, szépért a földön szabadon szóljon! Legyen a szava embert megváltó, köd-viharból is messze-kiáltó. Aki a harcból legtöbbet vállal: új-élet sarját hordja magával. vagy... amikor összecsapnak, a váratlan (néha várt) harmóniák. Átmentek a csendből a zajba, az éjből a fénybe, a sárgából a pirosba, nikkel - suttogásé önmagunkban is lezajlik. Illeszkednek a limitek, valahol mélyen a csillogó részecskék öröik hazájában. Feltranszformálódik a lényeg, aztán villannak a felismerések, és zárt körök kerülnek ki a gyárakból, hogy egyszer elkopjanak. 11
