A Hét 1963/2 (8. évfolyam, 27-52. szám)
1963-10-06 / 40. szám
Ilriisiil: iss ii 2i Isi luk Az agronómus keze alatt Az IpolnyékI agronómus, akit Csinger Sándornak hívnak, elhatározta, hogy bemutatja nekünk a növénytermesztést. Ez ellen nem lehetett tiltakozni, mert hisz megérkezésünk perceiben ml pengettünk olyasféle húrokat, hogy „mindent“ szeretnénk látni, „mindenre“ kíváncsiak vagyunk. Most tehát tessék felülni a traktorra, amelyet az agronómus itt túráztat az Iroda ajtaja előtt és — gyerünkl — Először is — kezdi az agronómus — megnézzük a lánctalpasokat. Fogódzanak meg, mert egy kicsit rázni fog! Megfogódzunk. 'Végigszáguldunk a falun, az országúton megyünk, s ez még csak istenes. Hanem a falu végén, balra rátérünk egy mezei útra, s ott bizony megrémülünk. Az úton tengelyig érő latyak. A két kapaszkodókerék maréknyi sárdarabokat hajigái ránk, egy-egy huppanónál azt érezzük, hogy a 'poklok mélyére süppedünk, derék fényképész kollégám, aki szerencsétlenségére a sárhányón utazik, a fejét fogja, a fejét, amit szinte lehetetlen a vezetőfülke üvegfedelébe nem belevernl. Talán egy negyedóráig utazunk így s mire felérünk a dombra, szinte már nem is létezünk, molekuláink szétperegtek — jó Időbe telik, amíg összeszedjük magunkat. —- Ehe, aha — mondja az agronómus, és szemlátomást örül az állapotunknak —, ezt nem szokták meg az újságíró elvtársak, ugye ... Lánctalpasok A két lánctalpas dübörgő basszusa betölti a határt. Komolyan, lassan szinte megfontoltan mennek egymás után, mint két dörmögő öreg. Az agronómus integetésére, kiabálására nagynehezen megállnak. A traktorosok lekászálódnak az ülésről, és várnak. Egy lépést se tennének felénk, elvégre Is nekünk van dolgunk velük. Fiatalember mind a kettő, Száméi József huszonkettő, Kiss Sándor tizenhét éves. Száméi köpcös, keménykötésű legény, olyan váltakkal, mint egy díjbirkózó. Kiss Sándor épp az ellentétje: vékony, sovány fiú. Száméi József arcán mosolygós önbizalom, ő már régi traktoros, azonkívül katonaviselt ember. Kis Sándor arcán szégyenkező mosoly. Ez a fiú ma dolgozik első ízben egyedül, tegnap még egy idősebb traktoros „vigyázott rá“. Most nagy zavarban van, mert úgy fest a dolog, mintha őt Jöttünk volna ellenőrizni. Egyébként az idén végezte el a mezőgazdasági tanonciskolát, itt Ipolynyéken. — Mi újság, fiúk! — érdeklődik az agj’onómus — látom jól haladtok ... — Kicsit ragad még —• mondja Száméi József —, de azért megy. — Édesapád...? — Nem tudom, talán alszik. Estére Jön. Az agronómus elmagyarázza, hogy a két Száméi közös gépen dolgozik, éjszakára az öreg jön szántani. Nagyon jó munkás mind a kettő, minden tekintetben számíthat rájuk a szövetkezet. Soha semmilyen munka alól nem keresnek kibúvót. — Hát neked, Sándor, megy már egyedül is? — Hajaj, jobban, mint az öregeknek — válaszol a piruló Sándor helyett Jóska. — Nem kell őt félteni... — Munka után? — Szórakozunk, fát vágunk, miegymás, Otthon Is mindig akad ez, az... Este, ha előbb el nem alszunk, megnézzük a televíaiófl. — Művelődési otthon van a falujukban? — Hogyne! — vág közbe Csinger Sándor agronómus —, szövetkezeti klub — a hangja meglehetősen gúnyosan cseng. Két éve avattuk. Csak hangszereket tizenkétezer koronáért vásárolt a szövetkezet a fiatalok számára. Tessék? ■ Nem, nem. A hangszerek még megvannak. A klub Is. Azonban pillanatnyilag nem használjuk. Nincs értelme... — ? ? ? — Tönkretették ezek a mi fiataljaink. No, no nem épp rólatok beszélek — inti le a két íelfortyanó traktorost —, a lényeg az, hogy így nem használható. Szövetkezeti klubnak készült és nem kocsmának. Majd ha végezünk a betakarítással, rendbe teszszük, olyan állapotba hozzuk, amilyen a felavatáskor volt... — Két évre megint ? — érdeklődöm. — Nem, Elhatároztuk, hogy amíg. fiataljaink meg nem tanulják a rendet, addig egy-egy idősebb szövetkezeti tag ügyel majd a klubra. Mindenesetre: tanultunk már valamit a saját kárunkon. — De azért Jó lenne, ha valami zenészt is kerítenének a hangszerek mellé — csipkelődik Száméi — akitől tanulni lehetne. — Az Is lesz, ne félj! — No, arrk kíváncsi vagyok! Tizenhármán Ogy vettem észre, hogy a vezetők legbüszkébbek a gépparkra és a kertészetre. A gépparkra, mivel ott csaknem csupa fiatal dolgozik (harminc év az átlagos életkor) s mert gépekkel Is jól el vannak látva, a kertészetre meg, mivel a legnagyobb hasznot hajtja a szövetkezetnek. Az idei kétszáznyolcvanezer koronás bevételi tervet például minden bizonnyal túlteljesítik. Varga Vince kertész igen savanyú arcot vág a látogatásunkhoz, kedvetlenül válaszolgat. A lányok paradicsomot szednek. Varga Vince nyilván attól fél, hogy elbeszélgetjük az időt. Holott az esős Időjárás miatt mér így Is késnek. A lányokra nagyon büszke. A tizenhárom leányból álló kertészeti csoport ugyanis szívügye — ami nem is csoda, hiszen csupa szép lány valamennyi. — Nagyon rendesen dolgoznak — mondja a kertész. — A munkaszezon alatt még nem hiányzott egyikük sem. Neveket nem szívesen említ, azt mondja, dicséretet érdemel mindegyikük. Egyébként a tizenhárom leányon kívül van Itt néhány asszony is. Brigádmunkára jöttek, mert késik a szállítás. A szállítás a kertész szerint ennek ellenére Is késni fog, mert kevés a láda. — Mert nemcsak az időjárás késleltet bennünket, hanem a „Zelovoc“ is. A ládákat ugyan elviszi, de újakat nem hoz helyükbe. Így nem lehet dolgozni! Most végre megtudtam, mi okozza a kertész rossz kedvét. Sajnos, segíteni nem tudunk rajta, mert még az sem segítség, ha azzal fordulunk a „Zelevochoz“, hogy Csinger Veronika Csóg Katalin Ax ipolynyékf Iskola irt
