A Hét 1963/2 (8. évfolyam, 27-52. szám)
1963-07-28 / 30. szám
udlról kacsint a város és a vár, szinte csilingel a Slovnaft ezüst színe, a barátság távvezetéke idáig ér gigászi érrendszeren át hömpölyög a szürkés fekete vér, hogy olajtól dobogjon a tartályok szíve ... Innen lefelé az ipar mér kalászt szagolgat, hajónk mögött elúszik a Kormorán sziget, a vízen túlról Körtvélyes integet, zöld fák petrezselymes kertjében alighanem halászlét rotyogtat a csárda, míg minket a Duna árja, na meg a propeller is, a zakatoló vízi motor Kolozsnéma felé sodor, oda ahol ma a Csallóköz táncol, a Csallóköz dalol . .. De előbb még Medve, Baka, Szap, nincsen megálló, a traktorokról ieszállnak a bősi fiúk, fészer alatt pihen a láncpatájú ló, megérkezést tülköl a kémény, s a szürke hab szélén felénk virul a zenés fogadtató. Mint ripacs festőknek tarka vászna, mint tegnapelőttről feléledt búcsú, népviseletbe öltözött gyöngyös lárma fogad, a gyereknép nyalókát szopogat, vásárfiát kínálnak az árusok, lacikonyhákban sülnek a húsok, s akár parázsha dobott furcsa tulipán keszeghal piroslik a zsenge fán, paprikától rúszos uszonya szirma ... És körben egy óriás pásztor birkáit nyírja, mert a vidámság fehér gyapja száll. Lesz itt köcsögdobás és zsákfutás, lepényevés s egyéni móka, már a vonók végét csiklandozza a nóta, s dobok fenekére csap a kacagás. Locsolni kell a kedvet és a sültet, locsolja is a szörp, a sör a bor, a sátrak alól víg srácok zajos macskazenéje szól, s minderre rácsöppen a szavak borsa, méze, arrébb mustárt ragaszt a kerti székre egy dévaj virsli, mit sikamlós csukaként veszített el a bámész tulajdonos. Nagybotú Lőrinc szépunokája hímes ingben járja a csürdöngölőt egy halásznadrágos lánnyal, a tyúkfarm vezetője karmesterrel tárgyal, s énekkarokra vár a dobogó. A rét is muzsikál, cimbalomként feszül a füvek milliónyi húrja, s rajta bogárként mászkál ide-oda a pajkosság csintalan ujja, egyszer twistet pötyögve, máskor népzenét, . de a leggyakrabban többszólaniúan a „mindenkikedvére“ egyvelegét. Tegnap úgy hírlik vihar volt Csicsón, összedőlt egy ház, s az öles platánok a szél seprűnyelére ültek, s az út felett repültek mint kócos virágok. De az'ünnepre lecsendesült s fogatlan lett az orkán, kikiáltó kóklerek rekedt torkán bömböl, recseg a szó: A hol a piros ... Jámbor szerencsevadászok veszik körül a sátort, s izzadt markukban szorongatják a modern varázsport, a pénzmagot, mely a sült hurkából visszajárt. Szemem előtt a cirmos levegő pántlikát lenget, s repül a hinta, durran a céllövölde, s mintha Karinthy húzná gondolatom ravaszát: így löttök ti... az igazi lövés még késik persze, talán mégi.', kissé sovány e cicomás szerencse, csak az öröm izmos, mely mögötte bujkál. Csak az öröm izmos, mely mézeskalácsok tükrébe mosolyog, táncol és énekel, s megcincogtatja együttérzésem kedvét, hogy kívánjak nagyobb szerencsét, e dolgos népnek itt, ki most Csallóközben táncol és dalol, s míg az akarat s reménység hintáját lengeti, már a bolygók felé tágul a zsinór. Látom a körhintát, hol sárkányok s hattyúk helyett a tudomány hintalova is megülhető, s rákapaszkodik majd bátran a traktoros, a paraszt magvető. Látom e képet, s szeretném meglökni a hintát, hogy szálljon magasabbra, oda ahová készül a modern mai nap, s hogy holnapi tudatunk zenéje dobogjon a tegnapi mézeskalácsok páncélja alatt. to N =0 J* 'O <0 IA u 1 sQ | ****** co O Ql £ S * 1 Q o ■■ a, so 3 IA N 01 _■ 12 M M o SS o
