A Hét 1963/2 (8. évfolyam, 27-52. szám)

1963-07-28 / 30. szám

DU BA GYULA Strandélet Csendes vidéki patakokban és alföldi folyócskákban tanultam úszni, s most egy nagyvárosi strand medencéjének a szélén ülök. Hátamat rekkenő júliusi nap süti, úgy érzem, menten elpárolgók, ha még továbbra is engedem, hogy a napsugarak szabadon harapdáljanak. Lábamat a zöl­des színű vízbe lógatom. Belé kellene ugrahom, merész fejessel a zöld hullá­mok alá kellene buknom!... A hullámok puhán paskoiták a lábamat és csábítva hívtak: gyere, mondták, gyere közénk, Benedek, hadd csókoljuk meg a melledet. A medence vizében barna piros testű emberek úszkáltak, sokan voltak és ez visszariasztott. Hogyan lehet itt úszni, töprengtem, ahol annyi kéz sújt erő­teljesen a levegőbe, ahol annyi csu­pasz láb rúg az ember felé.. ? Megfizettem a belépőt, dacoskodtam egy perccel ké­sőbb, jogom van a zöld hullámok hátán úszni és pacskolni a vizet! így hányód­tam kétségek között, keményen, birkózva magammal, am,kor két játékos kedvű, izmos fiatalember belélökött a vízbe. Fe­jem felett összecsapódtak a habok, érez­tem, hogy orromba folyik a víz és csorog a gégémen lefelé. A felszínre löktem magamat, és most már egy voltam a me­dence izgatott és harcias népével. Úsz­nom kellett. Ellöktem magamat a medence szélé­től, ahol megkapaszkodtam, és óvatosan tempózni kezdtem. Tudtam, hogy a víz­ben nyüzsgő sok kéz és láb miatt csak evickéíek. így próbál menekülni a vízbe dobott néhánynapos kutyakölyök. Kissé csendesebb hely. értem. A szanaszét úszkáló, barnabőrű polgárok szabadon hagytak egy billiárdasztalnyi helyet a zöld vízben. Ujj-mgó örömmel birtokomba vettem a csendes vizet, a hátamra fe­küdtem és kezemmel fenntartva magam engedtem, hogy a hullámok ringassanak. Üsző csónakocska a dühös tenger köze­pén ... Ám a víz alól tompán és mégis veszélyesen egy bikanyakú fiatalember bukkant fel alattam, fejével a levegőbe emelt, majd dühös rázással ledobott ma­gáról és csontos öklét a bordáim közé mélyesztette .„Ahol én feltörök a vízből“ mondta komiszul és erőszakosan, ott ma­gának nincs élettere. Tűnjön innen, apa­fej“ Méltatlankodtam és emberi jogaimra hivatkoztam. Gúnyosan felkacagott. „Jog­ról papolsz,“ vigyorgott rám szánakozva, „elég erős vagy hozzá, hogy a jogról be­szélj?“ Acélos karjával a víz alá nyomott és mintegy véletlenül a hátamra ült, úgy vitette magát. „Nem vagy elég erős hoz­zá,“ állapította meg, ahogy fuldokolva fel­bukkantam „kuss, pofa be!“ Alig bírtam kisiklani alóla. Fejvesztetten menekültem. Azután cikcakkban igyekeztem kitérni az emberek elől. Vannak úszók, akik el­határozzák, hogy ha törik, ha szakad, átússzék a medencét. Erős karcsapások­kal elindulnak és szilaj rúgásokkal lökik mind előbbre masukat. Szemükben olyan konok eltökéltség ég, hogy ha teheted, kitérsz nekik. Különben neked úsznak, rádmásznaks rémisztőén hörögve maguk alá gyúrnak és a vá Hadról lökik magu­kat előbbre. Egy ilyen úszót megfigyel­tem. Különösen sűrű embertömegbe ke­rült, de nem zavarta a dolog, békaként ugrálva a fejeken úszott tovább, hasa .alig érintette a vizet és rúgásai nyomán szé­­delegve süllyedtek a víz alá az emberek. Más úszók hanyattfekve úsztak, hogy az általuk fülönvert és megpofozott emberek ne vonhassák őket felelősségre Nem lá­tunk előre, kiabáltak, nincs szem a tar­kónkon, háton úszunk, mit akarnak tő­lünk?! De legjobban a szembespriccelők izgattak. Ezek magasra emelték a víz­ből karjukat és amikor újból belemerítet­ték, bárom liter vizet loccsantottak a sze­medbe. „Pardon“, mondták azonnal udva­riasan, és már a másik három litert is a szemedbe löttyintették, „bocsánat, megesik ez néha, ahol sok a víz,“ kedé­­lyeskedtek... Az egyiknek magyaráztam, hogy nem bírja a szemem a vizet, égni kezd tőle, és három liter víztől egészen megvakulok ... Megértőén bólintott, hogy máskor vigyázni főj, aztán hasbarúgott és otthagyott. „Ne vegye komolyan, pol­gártárs,“ kiáltozott, „az élet már csak ilyen, csupa muri meg röhögés...“ Hát jó, gondoltam, ha muri, hát legyen muri, röhögjünk ... Megindultam, mint egy tor­pedó, fejem átdöfte a hullámokat, kezem tempóra lendült, és már nem bántam, a hullámokba vagy emberfejekbe akad-e, s á lábam ki-kirúgott, mint egy gőzkala­pács. Csakhát... a szemem valóban nem bírta a vizet, a kezem jobban fájt, mint annak az ütés, akit fejen vágtam vele és a ballábam majdnem eltört, amikor hasba rúgtam egy testes bajuszos embert. A bajuszos meg sem nyikkant, szuszogva HENRICH BÖLL Egy kutyapecér vallomása Csak habozás után szoktam megnevez- állok a foxi miatt, amelyről tudom, hogy ni foglalkozásomat, mert olyan tevékeny- nincs nyilvántartó lapfa, számot sem hord. ségre kényszerít, amelyre nem mindig Fáradtan, porosán térek haza, cigarettára tudok tiszta lelkiismerettel vállalkozni. Az gyújtok a kályhánál és megsimogatom a ebadó-hivatal tisztviselője vagyok és ke- mi Plútónk szőrét, ő a farkát csóválja resztül-kasul kóborlóm a város különböző s ezzel is emlékeztet hivatásom paradox negyedeit, hogy felkutassam a bejelen- voltára. tetten ebeket. Békés járókelőnek maszkí- Így megérthetik, mennyire kell nekem rozva alacsony-kövéren, közepes minősé- a kiadós vasárnapi séta feleségem, gyer­­gű cigarettával a számban sétálgatok a mekeim és Plútó társaságában. Olyan séta, parkokban és a csendes utcákon, beszél- mikor csak piától módon érdekelhetnek getésbe elegyedem, kutyát sétálgató em- az ebek, minthogy vasárnaponként még berekkel, megjegyzem magamnak nevű- a bejelentetlen kutyák sem tartoznak el­­ket és címüket, barátságosan megvakar- lenőrzésem alá. gatom a kutya nyakát, annak tudatában, De sétáink számára ezentúl más utat hogy rövidesen ötven márkát hoz a kony- kell választani, mert már két vasárnap hára. összetalálkoztunk főnökömmel, aki mind­ismerem a bejelentett ebeket, rögtön két alkalommal megállt, üdvözölte jelesé­­megérzem, ha egy tiszta lelkiismeretű ku- gémét és gyermekeimet s megvakargatta vasz áll a fánál és végzi a dolgát. Kü- piutó bundáját. Mégiscsak csodálatos: lönleges figyelemben részesítem a terhes piutó nem állta őt, morgott, ugrásra ké­kalgákat, mivel ezektől elvárható,^ hogy szült és ami a legnagyobb mértékben nyűg­­örömmel hozzák a világra a jövendő adó- tálanít, én is minden alkalommal sür­­alanyokat: megfigyelés alatt tartom őket, gettem a búcsúzást, ami felkeltette fönö­­pontosan ellenőrzőm, megérkeztek-e a köly- köm ■ gyanakvását, s homlokát ráncolva kök, hagyom őket gyanútlanul felnőve- szemlélte a homlokomon kigyöngyöző iz­­kedni, addig a stádiumig, mikor már nem zadságcseppeket. lehet vízbefojtani őket — és ekkor kiszol- Talán mégis jobb lett volna Plútót be­­gáltatom a törvénynek. jelenteni, noha fizetésem oly csekély — Talán jobb lett volna más foglalkozást talán másik foglalkozás után kellene néz­­választanom, mert szeretem a kutyákat, nem, de ötvenéves vagyok, s ebben a kor­­s állandóan bánt a lelkiismeret: a köte- ban az ember már nem szívesen változtat: lesség és a szeretet viaskodik a keblem- a veszély mindenképpen állandóvá vált ben és olykor megtörténik, hogy a sze- életemben, s inkább bejelentem majd Plu­­retet győz. Vannak kutyák, amelyeket tót, ha még lehetséges. Ez azonban lehe­­egyszerűen nem vagyok képes feljelenteni, tetlennné vált. Feleségem könnyed cseve­­s ahogy mondani szokás —- behunyom gés közben közölte a főnökkel, hogy az mindkét szemem. Különös jóindulatra állat együtt nőtt fel a családdal, nem is késztet, hogy a mi saját kutyánk sincs lehetne elszakítani a gyerekektől — s ilyen bejelentve: ezt a korcsot feleségem bősé- tréfás dolgokkal lehetetlenné tette szö­gesen ellátja, gyermekeimnek legkedve- momra, hogy Plútót utólag most bejelent­­sebb játszópajtása. Nem is sejtik, hogy sem. törvényen kívüli lényre pazarolják szere- Hiába próbálkozom, hogy úrrá legyek tetüket. lelkiismeretem kínjain, miközben megdup-Az élet valóban kockázatos. Talán óva- lázom hivatali éberségemet: nem segít roj­tosabb is lehetnék: az a tény azonban, tani. Olyan helyzetbe kerültem, amelyből hogy bizonyos fokig a törvény őre va- aligha lehet kiutat találni. Ügy mnodiák, guok, megerősít abban a biztos tudatban, nem lehet a nyomtató ló száját bekötni, mőg­­hogy állandóan meg is szeghetem. Szol- sem tudom, főnököm eléggé rugalmas gálctom kemény: órákon át ténfergek a szellemű-e ahhoz, hogy érvényesülni hagy­­külvárosgk szúrós bokrai között, arra vár- ja ezt a bibliai idézetet. El vagyok oesz­­va, hogy ugatást hallok, a szükséglakás- ve, némelyek talán cinikusnak is fognak ban, vagy vad csaholást abból a barakk- tartani, de miért is ne lennék az, ha már búi, amelyben gyanús kutyát sejtek, régóta a kutyákkal foglalkozom . Esetleg elbúvok a romok mögé és lesben Flórián Lászól fordítása úszott tovább. De legjobban a „vasfejű­vel“ való találkozásom döbbentett meg. Ez az ember valami dogmaszerű elgon­dolástól űzve mélyen a vízbe dugta fejét, úgy látszott, nem is lélegzik, nincs szük­sége friss levegőre, vakon és félelmete­sen hasította a vizet felém. Először el akartam iszkolni előle, de az önérzetem makacsul ágaskodott. Ne térj ki, tüzelt, szétzúzzátok a fejeteket és kész a muri! Az élet úgyis muri és röhögés!... Taj­­tékozva forrt körülöttünk a víz, ahogy egymásnak rohantunk. Úgy éreztem, a fejem apró szilánkokra hasadt, Jaj, kiál­tottam elhalóan, végem van... Ö válto­zatlanul úszott tovább, a sok összeütkö­zéstől forrt körülötte a víz, és nagy V alakú fehér tajték húzódott utána, mint a tengeren rohanó gyorsnaszád után. Kimásztam a medencéből, nyögtem és leültem újra a szélére. Néztem a zöld hullámokban nyüzsgő barna testeket. A Jegyedet megfizetted, bőszített valami belülről, ott lenne köztük a helyed... Bölcs sóhajjal hátrább vonultam, a lelátó padjaira, hogy amíg egy újabb úszáshoz erőt nem gyűjtök, valaki újra be ne lök­hessen a medencébe. 10

Next

/
Oldalképek
Tartalom