A Hét 1963/2 (8. évfolyam, 27-52. szám)
1963-07-28 / 30. szám
DU BA GYULA Strandélet Csendes vidéki patakokban és alföldi folyócskákban tanultam úszni, s most egy nagyvárosi strand medencéjének a szélén ülök. Hátamat rekkenő júliusi nap süti, úgy érzem, menten elpárolgók, ha még továbbra is engedem, hogy a napsugarak szabadon harapdáljanak. Lábamat a zöldes színű vízbe lógatom. Belé kellene ugrahom, merész fejessel a zöld hullámok alá kellene buknom!... A hullámok puhán paskoiták a lábamat és csábítva hívtak: gyere, mondták, gyere közénk, Benedek, hadd csókoljuk meg a melledet. A medence vizében barna piros testű emberek úszkáltak, sokan voltak és ez visszariasztott. Hogyan lehet itt úszni, töprengtem, ahol annyi kéz sújt erőteljesen a levegőbe, ahol annyi csupasz láb rúg az ember felé.. ? Megfizettem a belépőt, dacoskodtam egy perccel később, jogom van a zöld hullámok hátán úszni és pacskolni a vizet! így hányódtam kétségek között, keményen, birkózva magammal, am,kor két játékos kedvű, izmos fiatalember belélökött a vízbe. Fejem felett összecsapódtak a habok, éreztem, hogy orromba folyik a víz és csorog a gégémen lefelé. A felszínre löktem magamat, és most már egy voltam a medence izgatott és harcias népével. Úsznom kellett. Ellöktem magamat a medence szélétől, ahol megkapaszkodtam, és óvatosan tempózni kezdtem. Tudtam, hogy a vízben nyüzsgő sok kéz és láb miatt csak evickéíek. így próbál menekülni a vízbe dobott néhánynapos kutyakölyök. Kissé csendesebb hely. értem. A szanaszét úszkáló, barnabőrű polgárok szabadon hagytak egy billiárdasztalnyi helyet a zöld vízben. Ujj-mgó örömmel birtokomba vettem a csendes vizet, a hátamra feküdtem és kezemmel fenntartva magam engedtem, hogy a hullámok ringassanak. Üsző csónakocska a dühös tenger közepén ... Ám a víz alól tompán és mégis veszélyesen egy bikanyakú fiatalember bukkant fel alattam, fejével a levegőbe emelt, majd dühös rázással ledobott magáról és csontos öklét a bordáim közé mélyesztette .„Ahol én feltörök a vízből“ mondta komiszul és erőszakosan, ott magának nincs élettere. Tűnjön innen, apafej“ Méltatlankodtam és emberi jogaimra hivatkoztam. Gúnyosan felkacagott. „Jogról papolsz,“ vigyorgott rám szánakozva, „elég erős vagy hozzá, hogy a jogról beszélj?“ Acélos karjával a víz alá nyomott és mintegy véletlenül a hátamra ült, úgy vitette magát. „Nem vagy elég erős hozzá,“ állapította meg, ahogy fuldokolva felbukkantam „kuss, pofa be!“ Alig bírtam kisiklani alóla. Fejvesztetten menekültem. Azután cikcakkban igyekeztem kitérni az emberek elől. Vannak úszók, akik elhatározzák, hogy ha törik, ha szakad, átússzék a medencét. Erős karcsapásokkal elindulnak és szilaj rúgásokkal lökik mind előbbre masukat. Szemükben olyan konok eltökéltség ég, hogy ha teheted, kitérsz nekik. Különben neked úsznak, rádmásznaks rémisztőén hörögve maguk alá gyúrnak és a vá Hadról lökik magukat előbbre. Egy ilyen úszót megfigyeltem. Különösen sűrű embertömegbe került, de nem zavarta a dolog, békaként ugrálva a fejeken úszott tovább, hasa .alig érintette a vizet és rúgásai nyomán szédelegve süllyedtek a víz alá az emberek. Más úszók hanyattfekve úsztak, hogy az általuk fülönvert és megpofozott emberek ne vonhassák őket felelősségre Nem látunk előre, kiabáltak, nincs szem a tarkónkon, háton úszunk, mit akarnak tőlünk?! De legjobban a szembespriccelők izgattak. Ezek magasra emelték a vízből karjukat és amikor újból belemerítették, bárom liter vizet loccsantottak a szemedbe. „Pardon“, mondták azonnal udvariasan, és már a másik három litert is a szemedbe löttyintették, „bocsánat, megesik ez néha, ahol sok a víz,“ kedélyeskedtek... Az egyiknek magyaráztam, hogy nem bírja a szemem a vizet, égni kezd tőle, és három liter víztől egészen megvakulok ... Megértőén bólintott, hogy máskor vigyázni főj, aztán hasbarúgott és otthagyott. „Ne vegye komolyan, polgártárs,“ kiáltozott, „az élet már csak ilyen, csupa muri meg röhögés...“ Hát jó, gondoltam, ha muri, hát legyen muri, röhögjünk ... Megindultam, mint egy torpedó, fejem átdöfte a hullámokat, kezem tempóra lendült, és már nem bántam, a hullámokba vagy emberfejekbe akad-e, s á lábam ki-kirúgott, mint egy gőzkalapács. Csakhát... a szemem valóban nem bírta a vizet, a kezem jobban fájt, mint annak az ütés, akit fejen vágtam vele és a ballábam majdnem eltört, amikor hasba rúgtam egy testes bajuszos embert. A bajuszos meg sem nyikkant, szuszogva HENRICH BÖLL Egy kutyapecér vallomása Csak habozás után szoktam megnevez- állok a foxi miatt, amelyről tudom, hogy ni foglalkozásomat, mert olyan tevékeny- nincs nyilvántartó lapfa, számot sem hord. ségre kényszerít, amelyre nem mindig Fáradtan, porosán térek haza, cigarettára tudok tiszta lelkiismerettel vállalkozni. Az gyújtok a kályhánál és megsimogatom a ebadó-hivatal tisztviselője vagyok és ke- mi Plútónk szőrét, ő a farkát csóválja resztül-kasul kóborlóm a város különböző s ezzel is emlékeztet hivatásom paradox negyedeit, hogy felkutassam a bejelen- voltára. tetten ebeket. Békés járókelőnek maszkí- Így megérthetik, mennyire kell nekem rozva alacsony-kövéren, közepes minősé- a kiadós vasárnapi séta feleségem, gyergű cigarettával a számban sétálgatok a mekeim és Plútó társaságában. Olyan séta, parkokban és a csendes utcákon, beszél- mikor csak piától módon érdekelhetnek getésbe elegyedem, kutyát sétálgató em- az ebek, minthogy vasárnaponként még berekkel, megjegyzem magamnak nevű- a bejelentetlen kutyák sem tartoznak elket és címüket, barátságosan megvakar- lenőrzésem alá. gatom a kutya nyakát, annak tudatában, De sétáink számára ezentúl más utat hogy rövidesen ötven márkát hoz a kony- kell választani, mert már két vasárnap hára. összetalálkoztunk főnökömmel, aki mindismerem a bejelentett ebeket, rögtön két alkalommal megállt, üdvözölte jelesémegérzem, ha egy tiszta lelkiismeretű ku- gémét és gyermekeimet s megvakargatta vasz áll a fánál és végzi a dolgát. Kü- piutó bundáját. Mégiscsak csodálatos: lönleges figyelemben részesítem a terhes piutó nem állta őt, morgott, ugrásra kékalgákat, mivel ezektől elvárható,^ hogy szült és ami a legnagyobb mértékben nyűgörömmel hozzák a világra a jövendő adó- tálanít, én is minden alkalommal süralanyokat: megfigyelés alatt tartom őket, gettem a búcsúzást, ami felkeltette fönöpontosan ellenőrzőm, megérkeztek-e a köly- köm ■ gyanakvását, s homlokát ráncolva kök, hagyom őket gyanútlanul felnőve- szemlélte a homlokomon kigyöngyöző izkedni, addig a stádiumig, mikor már nem zadságcseppeket. lehet vízbefojtani őket — és ekkor kiszol- Talán mégis jobb lett volna Plútót begáltatom a törvénynek. jelenteni, noha fizetésem oly csekély — Talán jobb lett volna más foglalkozást talán másik foglalkozás után kellene nézválasztanom, mert szeretem a kutyákat, nem, de ötvenéves vagyok, s ebben a kors állandóan bánt a lelkiismeret: a köte- ban az ember már nem szívesen változtat: lesség és a szeretet viaskodik a keblem- a veszély mindenképpen állandóvá vált ben és olykor megtörténik, hogy a sze- életemben, s inkább bejelentem majd Pluretet győz. Vannak kutyák, amelyeket tót, ha még lehetséges. Ez azonban leheegyszerűen nem vagyok képes feljelenteni, tetlennné vált. Feleségem könnyed cseves ahogy mondani szokás —- behunyom gés közben közölte a főnökkel, hogy az mindkét szemem. Különös jóindulatra állat együtt nőtt fel a családdal, nem is késztet, hogy a mi saját kutyánk sincs lehetne elszakítani a gyerekektől — s ilyen bejelentve: ezt a korcsot feleségem bősé- tréfás dolgokkal lehetetlenné tette szögesen ellátja, gyermekeimnek legkedve- momra, hogy Plútót utólag most bejelentsebb játszópajtása. Nem is sejtik, hogy sem. törvényen kívüli lényre pazarolják szere- Hiába próbálkozom, hogy úrrá legyek tetüket. lelkiismeretem kínjain, miközben megdup-Az élet valóban kockázatos. Talán óva- lázom hivatali éberségemet: nem segít rojtosabb is lehetnék: az a tény azonban, tani. Olyan helyzetbe kerültem, amelyből hogy bizonyos fokig a törvény őre va- aligha lehet kiutat találni. Ügy mnodiák, guok, megerősít abban a biztos tudatban, nem lehet a nyomtató ló száját bekötni, mőghogy állandóan meg is szeghetem. Szol- sem tudom, főnököm eléggé rugalmas gálctom kemény: órákon át ténfergek a szellemű-e ahhoz, hogy érvényesülni hagykülvárosgk szúrós bokrai között, arra vár- ja ezt a bibliai idézetet. El vagyok oeszva, hogy ugatást hallok, a szükséglakás- ve, némelyek talán cinikusnak is fognak ban, vagy vad csaholást abból a barakk- tartani, de miért is ne lennék az, ha már búi, amelyben gyanús kutyát sejtek, régóta a kutyákkal foglalkozom . Esetleg elbúvok a romok mögé és lesben Flórián Lászól fordítása úszott tovább. De legjobban a „vasfejűvel“ való találkozásom döbbentett meg. Ez az ember valami dogmaszerű elgondolástól űzve mélyen a vízbe dugta fejét, úgy látszott, nem is lélegzik, nincs szüksége friss levegőre, vakon és félelmetesen hasította a vizet felém. Először el akartam iszkolni előle, de az önérzetem makacsul ágaskodott. Ne térj ki, tüzelt, szétzúzzátok a fejeteket és kész a muri! Az élet úgyis muri és röhögés!... Tajtékozva forrt körülöttünk a víz, ahogy egymásnak rohantunk. Úgy éreztem, a fejem apró szilánkokra hasadt, Jaj, kiáltottam elhalóan, végem van... Ö változatlanul úszott tovább, a sok összeütközéstől forrt körülötte a víz, és nagy V alakú fehér tajték húzódott utána, mint a tengeren rohanó gyorsnaszád után. Kimásztam a medencéből, nyögtem és leültem újra a szélére. Néztem a zöld hullámokban nyüzsgő barna testeket. A Jegyedet megfizetted, bőszített valami belülről, ott lenne köztük a helyed... Bölcs sóhajjal hátrább vonultam, a lelátó padjaira, hogy amíg egy újabb úszáshoz erőt nem gyűjtök, valaki újra be ne lökhessen a medencébe. 10
