A Hét 1963/2 (8. évfolyam, 27-52. szám)
1963-12-29 / 52. szám
A Juhász Ferié nem lötyög? Hát a Nagy Lászlóé, az sem lötyög? No ugye. Meg azt sem szeretem nála, hogy mindig ellenkezik velem, ha valamire azt mondom, fekete, vérbeborul a szeme, úgy kiabál, hogy nem fekete. És olyanokat mond, hogy pacsmag. Mi az a pacsmag? Furcsa ember. Tehetek én arról, hogy engem Pestről is megláttak? Nem mondtam, hogy lássanak meg. Azt sem mondtam, hogy 'Bábit ne lássák meg. Aki nagyobb, azt meglátják, nem így van? Álljon sámlira! Vagy másszon fel a Manderla tetejére, talán ott is meglátják! Kiabáljon, hogy itt vagyok! Egyszer egy versemben a ritmus kedvéért két ká-val írtam azt, hogy kakas. Így: kakkas. Nem lehet, mondta. Lehet, mondtam. Nem kakkas, mondta ő. Kakkas, mondtam én. Nem jó. Jó, mondtam. Ez impertinencia, mondta. Kakkas, mondtam. Ló, mondta ő. Kakkas, mondtaip én. Erre elrohant. Én is elrohantam. Hát ilyen ember. Lovicsek Béla a következő kérdést kapta: Szerény véleménye szerint Szőke József emlékezetes Bogárkám, Katica című szexuálpatolőgiai értekezésében helyesen elemezte a katicabogarak (Coccinellidae, népiesen böde, Istenke bogárkája, Mária bogárkája) ivarérésének és nászának pszichológiák körülményeit? Szerintem, nem, mondotta határozottan. Szőke jól fogja meg a dolog lényegét, amikor megemlíti, hogy a népiesen bődének nevezett bogárka teljesen beszámíthatatlan és szégyentelen állapotba lendül, ha nagyobb mennyiségű konyakot fogyaszt, abban azonban nagyot téved, hogy néha lelkiismeretfurdalásai támadnak, és ilyenkor — állítása szerint — nem dürög. Ez nem így van. Tudom. Ha eljön az ő ideje és felöltötte pirospöttyös nászruháját, nincs az a galamblelkű moralista, aki rá tudná beszélni, hogy ne kövesse a vér parancsát. így van ez. Lám, a Csillagszemű néne is, eljött az ideje és ő ment, repült a gerjedelmei után. Az élet ilyen, nyers, konok és szenvedélyes, nekem Szőke ne magyarázza, hogy a sírás meg a lúgkő meg a szánom-bánom a realizmus. Erről egy viccet is mondhatok: Arisztidnak süket volt a felesége, a Tasszilóé meg vak ... stb. Szőke József vitába száll Lovicsekkel. Szerinte a lucernaböde korai násza nem csupán a konyakfogyasztás növekedésével és a dürgési időszak bekövetkeztével magyarázható, mélyebb lelki motivációja is van ennek a jelenségnek,. Az ilyen lucernaböde finom kis lélek — szűzi léleknek mondanám —, és ahogy gyámoltalanul csapkod, kering az életerős, hímnemű darazsak között, méltán kelti fel az emberek érdeklődését. Erre pedig az írónak is tekintettel kell lennie, amikor a realizmus igazi hogyanját mikéntjét kutatja, mert még mindig jobb egy kicsapongó és erkölcsi komplexumokkal vivődő hős, amelyért verekednek az emberek, mint sem bírta megállni, hogy a Tűzvirág (hej, de helyes kis nőci volt) legalább gyanúba ne keveredjen az öreg Bognár Józsi bácsival ! Az ott a borpincében, az jó jelenet volt, az igen! A végén a két vitázó rádöbbent, hogy az összes felmerült kérdésekben tökéletesen egy véleményre jutottak, és a további vitának csak akkor lenne helye, ha a Csillagszemű asszony egy árnyalattal is romlottabb nő lenne, mint a Katicabogár. Gyarlók és esendők mindketten. Nők. Ennyi az egész, ezért a hasonlatosság. Török Elemért megkérdeztük, hogy mit tudna mondani Szabolcska Mihály forradalmiságáról! Feleletét biztos helyről, egy kávéházi asztal alá bújva hallgattuk végig. Török emelt hangon beszélt: A kérdést visszautasítom. Méltánytalannak tartom magamhoz, fuj, átkozott kor, amely ilyen kérdésekkel fordulsz felém! Hol volt Szabolcska attól ... hol volt ő még akkor ... Latorca, Labore, te áldott bodrogközi föld, hallod ezt?! Még hogy Szabolcska Mihály! (Kissé lecsillapodott). Ne bolondozzanak már, Szabolcska Mihály sosem volt forradalmár, cincogó kis hegedűs volt ő, hiába, messze született a Csincse patak kies völgyétől. Hol van ő ahhoz, hogy beleremegjen abba az embertelenül nagy emberségbe, amit az a vidék lehel a költő arcába? (Egészen lehiggadva). Nem, Szabolcska Mihály nem volt nagy költő, ahogy hallottam, a nyereg alatt puhított húst sem szerette, és a könnye mindig belepotyogott a levesbe, ha verset írt. Nahiszen .. .1 Gyurcsó Istvánt Nagy Lajos termékenységéről faggattuk. Ezeket mondotta: Egy téli álomba igyekvő csiga gyorsaságához azért nem hasonlítanám azt a tempót, amelyel Lajcsi ontja a verseit, de egy araszoló lepke hernyójának az ügetésével talán felér á lendülete. Álmos ez a gyerek, különösen, ha verset ír. Egyszer nálam kezdett írni egy verset. El kellett utaznom. Amikor elköszöntem tőle, ült az asztal mellett és az „és” sző „é” betűjét kezdte éppen kanyarítani. Két hét múlva jöttem haza. Még mindig az asztalnál ült, akkor fejezte be az „s” betű szárát. Te mit írsz? ... kérdeztem. Verset, mondta, de a szeme csukva volt. Aludt. Nagy Lajos véleménye Gyurcsó bojtos téli kötött sapkájáról rövid és megfontolt: Az említett sapka az örök ifjúság szimbóluma Gyurcsó költészetében. Gyurcsó kivételes tehetség, nem bír megöregedni. Hiába növeszt szakállt, bajuszt, örök ifjonc, illetve örök gyermek marad, csupa mozgékonyság, tűz és lendület. Ha kanál alakú lenne, biztosan minden lébe beleugorna és megkeverné! Különösen a „Gyerekek, jön a Gyurcsó bácsi!” zsánerű gyermekelégiáit kedvelem. Sokan nem tudják, hogy a költő mint Télapó is nagyon népszerű. Ö a legvirgoncabb Télapó. Télapócska, Télapi. Télapika ... Dobos László Hemingway öreg halászán nak a tipikusságáról nyilatkozott: Szerin, tem az öreg Santiágó nem adekvát kifejezője korának és a társadalmi rendszernek, amelyben él. Ma már nem lehet úgy megformálni egy alakot, hogy jóformán még el sem indult a tengeren, máris egy, hatalmas halat fog. Előbb csónakáznia kellett volna, elmesélhette volna az életét, sőt alakjának hitelességét csak emelné, ha mondjuk felveti az amerikai fajelmé, let néhány időszerű problémáját. Lám, én tudtam, hogyan kell, a legutóbbi regényem hőse, amíg a hadifogságból az országhatárra ér és átlépi azt, mindent elmesél magáról. Hogyan került oda, miért jön vissza és több ilyen dolgot. Mi lett volna, ha mindjárt az első oldalakon ha, zaér — nem írhattam volna meg a regényt! Muris volt, mindenki várta, hogy mikor kerül már haza ez a pasas, én pe, dig mosolyogtam magamban, mert tudtam, hogy hátra van még kilenc fejezet. Meg azt sem szeretem ennél a Hemingwaynél, hogy sosem borotválkozik. Ki hallotta, hogy valaki író létére ilyen torzonborz legyen! Vagy talán nem volt pénze zsilettre? Ozsvald Árpádot megkérdeztük, hogy a jelenkori magyar irodalomból ki a példaképe. Krúdy Gyula, jelentette ki habozás nélkül. Irtón bírom benne azt a férfias álmodozást és derekas nosztalgiát, ahogy azt mondja: „Szinbád édesanyja, maga is füstös, kis töpörtyű — töpörtyűs pogácsát sütött, s Szinbád a meghatottságtól gyermekként sírva fakadt. Ö anyácska, hiippögte keményen...” Ilyenkor én is hüppögök. Szinbáddal jó barátok vagyunk, ő tanított hüppögni, és néha együtt ásunk az újfalusi Temetődombon mammutcsontokat, meg agyarakat. Szeretek múlt időben élni, az olyan finom ...! Mács Józseffel nem tudtunk interjút csinálni, mert félhivatalos hírek szerint valami nemzetiségi dalárdát szervez Patagóniában, utána pedig hivatalos látoga, tásra Ubangi-Sáriba utazik, hogy részt ve, gyen a Szekció vezetőségi gyűlésén. Egyes vélemények szerint Mács a szerve, zeti bajlódásokba és gondokba annyira belegabalyodott, hogy a Hold rabságából mind ez ideig nem bír szabadulni. Az ági, lis fiatal írót állítólag mezopotániai nagykövetté is kinevezik, és megkapja a „Szekció állandó titkos titkára” címet. Talán még könyvet is ír majd a végén. Duba Gyula arra a kérdésre, hogy szerinte mi az oka Duba Gyula következetes és szemérmes hallgatagságának, sokat sejtető, beavatott mosollyal így válaszolt: Úgy érzem, Duba összetévesztette a hallgatagságot a halhatatlansággal! SZIROTYÁK DEZSŐ RAJZAI f
