A Hét 1963/2 (8. évfolyam, 27-52. szám)

1963-12-29 / 52. szám

Halhatatlanok egymásközt Kávéházi sarokasztal Harminchét ha­­mutárcaval. kétszázhúsz cigarettás do­bozzal, kávéval és ásványvízzel. Az asz tál fölött Vándormadár úr mereng, s csendes tűnődésében Mogorva Csillag barátia zavarja meg Mogorva Csillag: Szervusz. Vándor ba­rátom. Pihensz? Mi úisás? . Vándormadár: Mit tudom én. Hagy) bé­két ezzel a marhasággal. Újságot nem olvasott Te olvasol? Mogorva Csillag: Érdekel a világűr. a2 űrkutatás, a kozmikus por és egyebek. Belelapozok néhai Vándormadár: Mondd csak öreg, nem jó neked Itt köztünk, hogy mindig oda fel pislogsz? Mit látsz te ott. hogy min­dig csak oda fel tekintgetsz? Mogorva Csillag: Az az én dolgom. Ne érdekeljen az téged. Engem se érdekel különösebben, hogy miért vagy te Ván­dormadár. miért körözöl a levegőben miért repülsz hol erre a földrészre, hol arra. illetve hol erre a témára hol arra. Mindig a földre száflsz le. és ez nem tetszik nekem Megmondom a szemedbe. Vándormadár két cigarettával a szálá­ban: No iöt Csak iárd a magad útlát. Én is járom. Aztán maid meglátjuk, kié a (árhat6bbl Mogorva Csillag: Semmi esetre sem a tiéd. Hesztgetsz a balladáiddal? Nem lie­­dek megl Vedd tudomásul, hogy a bal­lada poros műfaj. Elolvasom és értem. Az Is vers. amit értek? Vándormadár három cigarettával a szá­jában: No jó, csak beszélj. Ülj le és mondd a magadét. Tulajdonképpen ml ba­jod a balladáimmal? Ártottak neked azok a balladák? Azok a versek, amelyek Vén Kovács Dömötörről és Vilmi bécsiről szól­nak? Nem Csontos VÜmlröl. hanem a megfáradt, megvénült bakterünkről, aki.. No várj csak... hogy is van csak... Na, Igen: .Bizony, falunk soványka kenyerét ette: bakter volt, sírásó Is egybe*. Boto­sán bundásan járt-kelt éljelente, a hóval síró nagy telekbe*.“ Mogorva Csillag egy mogorva könny­cseppel a szemében: Él még ez a jóravaló ember, s ha nem, ml történt vele? Vándormadár: Hagyd, ne firtasd. „Fel­­sóhaitott, elnyúlt, s meghalt keservében, hogy ő csak másét arathatta“. De már nem vette fel az utolsó kenetet, engem akart látni utolsó perceiben, a róla írt versemet akarta hallani még egyszer, utoljára, én aztán halottas ágya mellett ülve az egész kötetet felolvastam. Legyen szép emléke rólam! Mogorva Csillag: Mit szólt a balladáid­hoz? Vándormadár: Mielőtt szólt volna, meg­halt. Megrázó pillanat volt. KI is javí­tottam ott nyomban a róla szóló vers utolsó strófáját emígyen: „Már nem áll­dogál az utca szegletén, tülke se bődül a szelekbe. Csak én idézgetem: ha élne még szegény, most minden fö!d övé le­hetne“. így azonban csak az a két öl az övé! No. mit szólsz hozzá? Mogorva Csillag: Szép. Határozottan modern vers. Nem Is ballada ez, modern költemény. Csak most figyelek fel arra a kitételedre, hogy tülke Nagyszerű kife­jezés. „tülke se bődül“, érdekes. JTudod kiben van a merészségre ilyen hajlandó­ság? Keselylábú csíkókoromban! Vándormadár: Menj az ördögbe vele Hogy említheted együtt a kettőt? Az övé merő képtelenség, főidtől elrugaszkodott marhaság, az enyém maga a realizmus. A dolgokban testet öltött realizmus. Te tudod, mi az a realizmus? Mogorva Csillag: Tudom talán. Péter­­falai vagyok talán. Írtam én is olyano­kat. Csárda, Ajnácskő, iskolákért, meg a templomunk tornya, amely úgy áll két nagy hegy közé szúrva, mint egy árokba fordított kocsi rúdja, mint egy karó. mit telnek a földbe vertek. Kapom a si orrát, nehogy nekimenjekl Vándormadár: Ez vers? Mogorva Csillag: Hogy nem ballada, az biztos. Elmondjam az egészet? Vándormadár: No nézd csak, a versét akarja szavalgatni nekem. Kit érdekelnek a te verseid? Men] a pokolba velük. Ho­gyan lehet Ilyen önző valaki? A verselt akarja előadni. Még tán magyarázatot Is fűznél hozzá ... Mogorva Csillag: Mit csináljak? Üljek? Bámuljak a levegőbe? Vándormadár: Dehogy. Az ördögbe is. Mért akarsz bámulni mindenáron a leve­gőbe? így is véreres a szemed: Figyelj csak, várj csak, említetted a balladáimat. Mit akarsz a balladáimmal? A realizmust Is említetted. Mit akarsz az én realiz­musommal? Mogorva Csillag mogorván: No várj, megmagyarázom. Van egy kis türelmed? Vándormadár: Sose fáraszd magad. Tu­dom, mire gondolsz, mit akarsz mondani, majd én elmondom helyetted. Nem veszed rossz néven, ha egyszer-kétszer citálok is ~a verseimből. Hogy jobban értsd, amit mondok. Mogorva Csillag fáradtan: Citálj, nem bánom. S Vándormadár a késő éjszakai órákig citálgat, s éjfél után kezdi elölről az egészet. MÄCS IÖZSEF A Letenye ügy Szlrotyák Dezső rajzai Tóházi mindig olyan komor volt, mint egy bika, menyaszony nélkül. Letenye meg állandóan olyan Jókedvű volt — hogy az állathasonlatoknál maradjak — mint egy nádi rigó. Ez azonban még nem lett vol­na baj. A baj ott kezdődött, hogy Tóházi osztályvezető volt. Letenye pedig a beosz­tottja. Egy szobában ültek, és akárhány­szor Tóházi felemelte osztályvezetőt te­kintetét, azt kellett látnia, hogy Letenye Jókedvűen dolgozik, sőt néha még dudo­­rásztk is. — Mitől olyan jókedvű? — töprengett. — Hiszen az én fizetésem sokkal na­gyobb, mint az övé ... Megpróbálta elvenni Letenye jókedvét és rábízta a restancia feldolgozását, de legnagyobb meglepetésére ez sem hasz­nált. Tóházlnak már az első perctől kezdve ellenszenves volt Letenye, de most már szívből utálni kezdte. Amikor Kakasszékt Igazgató, a Bámexbumfért szlve-lelke, Le­tenye felől érdeklődött, azt felelte: — Nem dolgozik rosszul, csak egy ki­csit léhaI — Miközben ezeket mondotta, megjelent lelki szemet előtt Letenye, és lelki füleivel szinte hallotta, hogy nevet. Érthető ezek után, hogy a személyzeti lapjára már ezt írták: „Fejlődőképes fiatalember, de léha, könnyelmű.” A személyzeti vezető azonban úgy ta­lálta, hogy ez a meghatározás nem elég konkrét, ezért még hozzáírta: „Valószínű­leg kártyázik.” Ez aztán természetesen nem maradt titok, SS a Bámexbumfértnél szájról száj­ra Járt az a hír, hogy Letenye éjjeleken át kártyázik, nemrégiben elhuszonegyezte háromhavi fizetését, a levonásokkal együtt. Tóházi fülébe is eljutott a pleytka és büszke volt önmagára, hogy 6 mindjárt észrevette: Letenyével valami baj van. Figyelmeztette ts ót: — Fiatalember, komoly időket élünk! Magának is meg kell változatai ügy látta azonban, hogy intése mit sem használt, mert Letenye továbbra Is jókedvű maradt, arcáról nem tűnt el a mosoly, és környezetében továbbra ts Igye­kezett mindenkit felvidítani. Hiába kül­dözgette Tóházi értekezletekre, kétnapos konferenciákra, nem tört meg. Ekkor aztán arról kezdtek suttogni, hogy Letenye Iszik, azért olyan Jókedvű mindig. — Teljesen elzülllk szegényt — sóhaj­tott fel özvegy Pattantyús Dezsőné, ami­kor fülébe jutott a hír. — Meg kellene menteni. Nem Is csodálkozott azon már senkt, amikor a későbbiek folyamán egyesek azt állították, hogy Letenye tulajdonképpen nem ts Letenye, hanem örgróf Zwtebel­­baum, aki kikacagja a népgazdaság erő­feszítéseit. Kakasszéki Igazgató a történtek után elhatározta, hogy ő veszi kezébe a Lete­­nye-ügyet. Ügy kezdte, hogy maga elé rendelte Letenyét, kritikát gyakorolt léha, köny­­nyelmű viselkedése jeleit, aztán fegyelmit indítottak ellene, az összes faliújságcik­kek róla szóltak, továbbá minden értekez­leten ő volt az értekezlet tárgya. Letenye megtört. Arcáról eltűnt a mo­soly. Savanyú képpel járt-kelt. Komor lett a tekintete, egyszóval teljesen megválto­zott. Amikor ezt látták, megkönnyebbülve fel­sóhajtották: — Letenyét sikerült megmenteni! MIKES GYÖRGY y 14

Next

/
Oldalképek
Tartalom