A Hét 1963/2 (8. évfolyam, 27-52. szám)

1963-12-22 / 51. szám

— Igen — mondta Marina és nem mozdult. Megértette, hogy mindennek vége. Mégsem bírt mozdulni. Micsoda ostobaság! örült tévedési Semmit sem tettem, semmi rosszat sem tettem. Nézzétek a szívemet, nézzétek, a szívem veletek együtt vér, mindig veletek vert. Semmit sem tettem, csak szerettem. Nézzetek rám, hogy lehet, hogy nem hisztek nekem? Hogy lehet? Egyek voltak a dalaink, Z' egyek az álmaink, egy az életünk. Más életem nincs, hát nem értitek? De már tudta, hogy semmit sem tog mondani. Hiábavaló volt minden. Mennie kell, úgy néznek rá, mintha már itt sem lenne. Megszűnt létezni. A világos esetet lezárták. Szégyen így állni, mennie kell. Mennem kell. Egy életre megsebeztek. Megbélyegeztek. Kizártak. Kizártak az életből. Mit fogok tenni? Hiába kereste magában a dacot, nyoma veszett, egyszerre eltűnt, csak két lépés volt az ajtóig, megfogta a kilincset. Nem nyílik ki az ajtó. Az ajtó kinyílt, a folyosó sötét és hideg volt.

A vasútvonal mellett ment, arrafelé a legjobb, a töltés túlsó oldalán a brigád ássa az új csatornát. Zászlójukat a töltés oldalába szúrták. Csákányoznak, talicskáznak, egyengetik a terepet. Nevetnek. Szitkozódnak. Trikójuk nedves a verítéktől, sajogni kezd a hátuk. De Marina nem látja őket, a töltés eltakarja, amazok sem látják. Bújkálnia kell. És előre menni, egyenesen a töltés mentén, egyenes ú* nem tévesztheti el. Csak sietni kell. A tö’ tésen tehervonat lihegett. Marina sietett, ő is lihegetett, feje szédült. Szép leányfej a vonat kerekei alatt. Hosszú fekete haj. Ki is vetette magát a vonat elé? Igen, már tudja, egy gyerekes illusztrációt látott az Anna Karenínában: hosszú fekete haj a csillogó síneken. Gyerekes dolog vonat elé vetni magát. Tehervonat elé különösen. Esetleg gyorsvonat elé ... Én nem vagyok naív gyerek. Megmentettem a szerelmemet, nem vagyok boldogtalan szerelmes. Nem kell vonat elé vetnem

magam. Ez különben is tehervonat, nevetségesen lassan döcög. Legalább gyorsvonatnak kellene lennie, gyors dübörgés, pillanat. Fekete hajam nincs, Viló azt mondta, a hajam cseng, mint a réz. Rézvörös a hajam, és Viló szeret. Megmentettem a szerelmemet. Nem kell vonat elé vetnem magam. Csak menni kell, menni. Feje tüzelt. Vállát nyomta a hátizsák. Jó volt, hogy nyomta a hátizsák, nem gondolkozhatott összefüggően, jó volt, hogy tüzelt a feje. Forró a fejem, biztosan a naptól. Micsoda gyönyörű, csupakék nap. Csak sietni kell, nem szabad hátranézni. Csak menni kell, menni, Milyen a szilva illata? Lehet, hogy a szilvának nincs is szaga. Egy szilvafát kettéhasított a villám. Halálra sebezte. Másnap a sebből gyanta szivárgott. Viló azt mondta, ez az élet ereje. Az élet elpusztíthatatlan. Háromszorosan hurrá az életnek. Hurrááá.

Megérkezett az állomásra. Jegyet váltott hazáig. Nem gondolkozott rajta, úgy tette’ mint a sebesült szilvafa, izzadta ki magából a gyantát. A peronon hűvös csend volt. A vonat csak két óra múlva indul. Léült egy padra. Kalapált a halántéka: bumm, bumm, bumm. Az öreg portás rásandított: megint egy kisasszonyka megszökik. Leégnek mind egytől egyig, rossz víz az. Meg akarta szólítani, de a lány arckifejezése beléfojtotta a szót. Két óra szörnyen hosszú idő. Mit fog tenni két hosszú órán át? Már megszűnt a mozgás, vigyáznia kell. Vigyázni, mire? Csak úgy, vigyáznia kell magára. Két óra, lehet, hogy Viló eljön. Visszatér az ellenőrzésről, bizonyára már elsimította az ellentéteket, visszatér és megtudja, mi történt vele. Utána fut. Eljön és mond valamit. Azt mondja: Marina, nagyszerű lány vagy. Sohasem találkoztam még ilyen nagyszerű lánnyal. Lehet, hogy nem. jön el. Lehet, hogy nem jöhet el. Annyi minden állhat az útjába, sok a kötelessége, mindig van valami elintéznivalója vagy értekezlete, elintéznivalók és értekezleSzirotyák Dezső rajza

tek. Reggel is neki kellett elsimítania azt a dolgot a köbméterekkel. Két egész óra, nem tud várni tétlenül és mozdulatlanul. A peronon postaszekrény volt. Írhatna neki. Hát persze, e? a legegyszerűbb, ír néhány szót. Felállt, a trafikban vett levélpapírt és közönséges kék borítékot. Inge zsebében volt egy tintaceruza. Viszszament a pádhoz, ölébe vette a bőröndöt és írni kezdett, összevissza futottak a sorok, a betűk, akár egy kisgyerek irkájában. Azt Irta: Biztosan már tudod, mi történt velem. Azt írta: Már csak te maradtál nekem, Vilkó. Ne felejtsd el, hogy most már csak te maradtál nekem. Hazamegyek. Írni fogok neked. Írj te is. És még egyszer: Ne felejtsd el, hogy most már csak te maradtál nekem. Még azt akarta írni: Elvesztettem mindent, elvesztettem az életemet. De megmentettem a szerelmemet. De ezek furcsa, kérkedő szavak voltak, valami nem egyezett bennük. Még egyszer leírta, írni fogok neked, írj te is, csak te maradtál meg nekem. Leragasztotta a borítékot, de nem dobta be a postaládába, majd akkor dobja be, ha Viló nem jönne el. Az utolsó pillanatban. Az utolsó pillanatban is jöhet, biciklije van, a tábortól biciklin csak néhány perc az állomásig. Biztosan befut az utolsó pillanatban és azt mondja: Te vagy a legnagyszerűbb lány a világon. És azt mondja: Szeretlek. Nem, ezt nem mondja, sohasem mondta, úgyis magától értetődik. Magától értetődik? Igen, igen. Valami kalapált a fejében, bumm. bumm, bumm, a tehervonat kerekei dörömbölnek a síneken. Nem bírt ülve maradni, felállt, sietve fel-alá járkált a peronon. A nagy óra mutatója idegesen ugrált. Tik-tak. Még ew óra. Tik és tak. Mennyi hatvanszor hatvan? Hatvanszor hatvan az háromezerhatszáz. A peron lassan megtelt emberekkel. Beleütközött egy fehérkendős asszonyba. Az asszony valamit morgott. Bocsánatot kért. Nem rohangálhat fel-alá, mint az őrült. Leült a hátizsákja mellé, lehunyta szemét. Talán az utolsó pillanatban iön. Az emberek duruzsoltak körülötte Szempillája megrebbent, valaki néz rá Nem ő az? Nem ő volt, egy ritkuló hajú, kopott aktatáskás úr bámult rá. Félig nyitott szájjal bámult. Aranyfoga volt Amikor Marina hirtelen felnyitotta szemét, a férfi elrestelte magát és félreforditotta tekintetét. A mellére bámult. Begombolta ingét, közben véletlenül hozzáért az élmunkás jelvényhez. Le kellene venni ezt a jelvényt, miért nem tépték le? Ogy szokták tenni, a felsorakozott szakasz előtt letépik a kitüntetést. Nincs joga a jelvényre. Már nem volna szabad kék inget sem viselnie, kizárták, igen, kizárták, világosan emlékszik rá. Tekintsd magad kizártnak. Kizártnak. Az apám jegyző, burzsuj, én meg erkölcstelenséget követtem el. Szerettem. Körülötte duruzsoltak az emberek. Közvetlenül mellette ment el az egyik brigádos, aki postáért szokott járni, rákacsintott, kancsal volt és örökké kócos, de nem szólt hozzá. Viló nem lön, a forgalmista már kiment a sínek közé. A vonat most már biztosan befut Talán Viló az utolsó pillanatban jön. Gyors a lába, tizenkettő alatt futja a százat, talán befut az utolsó pillanatban Azt mondia majd, nagyszerű lány vagy. Marina, te vagy a legnagyszerűbb lány a világon. Zsolna felől a gyors néhány perc múlva érkezik. A harmadik vágányon. Az emberek felbolydultak, az öreg portás a peron kijáratánál állt, nem engedte, hogy az emberek hulláma kitóduljon A vonat bizonyára zsúfolt lesz, mostanában mindig zsúfoltak a vonatok Ablak mellé kell jutnom. Talán az utolsó pillanatban fut be, látnom kell őt. Ostoba dolog lenne, ha nem láthatnánk egymást A huszonhármas számú gyorsvonat befut a harmadik vágánvra

Tóth Tibor fordítása (Folytatjuk)