A Hét 1963/2 (8. évfolyam, 27-52. szám)
1963-12-22 / 51. szám
Monosz/óy M. Dezső: Dunától a Tiszafáiig Menet közben rimesítve, ritmusban semmiért se fordítva a tényen, eképp készült, s Így ajánlom.) Már itt áll a Volga a házam előtt, irány körbe Szlovákiám begyül a motor forog a kerék is impressziók kopogtatnak az autó ablakán. Egyelőre csupa szétszórt pont a táí, maid összeállnak mint térképielek, a vállalkozáson töpreng még az agy, külön fut az út, s a belső szerkezet. De aztán Nyltra: Cirill és Metód, egymásra köszön város és utas, a sok sok pont most házzá merevül, is a tetők közöt is konkrét, tág lugas. Az Jtt tártak már" s az Jtt tárok én” összecsendülő rímes fogalom Pribina — lapoz bennem a történelem, a múlthoz érek, bár a felent gondolom. Mily anakronizmus: — illatos a lángos —, csukódik az aftó, s eltűnik a város .. Jobbról már Kolon nem ül lakodalmat, csendes, mint balról a Csitári-domb, autóduda szól és tehénkolomp A kitüntetett gyár, Zsiár is elsuhan, bauxit piramisok vörös szeme néz, Iaz egészre vágynál, s közben csupa rész), nincs oly figyelem, hogy mindent egybelásson, most ott pilléztk a szem a királyoklakta váron, Zólyom maid Véglés . és Lónyabánya, mint tavaszt rétek friss fehér virága, a zöld közül magnezitfa rám virít. S mintha csak azért táncolna a sok szín, hogy találkozáshoz nyisson keretet, Losoncra érünk, Szabó Gyula vár, színt közönt a szín és festő ecsetet. Es eleven ecset Gyula szakálla is, a megismerkedés portréját azzal festi bennem, Ikitörölni onnan szinte lehetetlen, mert jobban hat az ember, mint a négyezernyl kép. — A művészet nem dekoráció, 'dokumentáció az — neki elhiszem, Csontváryn s Picassón vitatkozunk, á elálmélkodunk régi verseken, i— Nos Jó erőt, Gyula, a veséd sose féljen, festmény vagy magad is Itt ezen a tájon, viszontlátásra biztat baráti kéz — 'de néhány kép azért még elkísér, a fák közül néznek a keménycsontú arcok, hogy eltakarja őket a bokrok levele, s elmosódnak mint sziklába vésett karcok, a körvonalakat a múlás mohája lágysággal lepi be Ha nem így lenne, nem látnám a sörgyárt — Rimaszombat — int kt a sofőr, erre lakik egyik ismerőse, s ez már itt a nagyhírű Gömör, Kapás Mátyás királynak kúriája, itt hajlongatta meg az urakat, ezt idézi az ércszobor, s a szobor alján a verses felirat: „lm dolgozott a munkás, míg vigadónk urak, nem váltanánk fel őket, hogy ők vigadjanak?” '... Aztán celluloidszalaggá változik az út, gyorsul a mozgás, s nyálként tova fut. Gombaszög, de ma nem táncol senki itt, a Sajó völgye, s fent egy vár megint, Krasznahorka, ahonnan Thaly Kálmán ' kölcsönvett tárogatója szólt, a Szádellő völgye smaragdszinű folt, s előttünk Kassa, Kassa városa, a Dóm, amelyről Rácz Olivér verse dalol, s az új hotel It Itt lesz valahol, amelyben a fáradt vándor mára megpihen. De csak pár órás ez a pihenés, a Tiszáig már nincs megálló, közben számos tarka kulissza, a tokajvtdéki dombok, esernyőn a Moszkva Szálló /borkóstoló Kövesden lesz csak visszafelé} Kistárkányon kiszállunk, téesz gyümölcsös, előkerül a mikrofon, a szó most Erzsié, ő itt a segédkönyvelő, ahol annyi jonathán terem, magamban őt Is almának gondolom, de kimondani hangosan mégse merem. Nézzük a Tisza vizét ahogy kanyarog, á fák koszorúját, a puha homokot. Egy almafához készül Erzsiké, kattan a kompúr zár. Évát festi le, e biztatnak, öreg Adómnak álljak oda. pereg a szó, hogy mennyi a hektár hozama, hány lány nevel itt zöldpaprikát, s hogy — elmenne Innen, ha elvinnék magát? — Nem én, egy tapodtat sem! — pirul a Jonatán, ,JCi a Tisza vizét issza..." — s kitartanánk mi is a dalnak oldalán, nekünk azonban menni kell..■, Kövesd — micsoda jó bori —, a közösre koccintunk, koccintanánk, de sok tövis szúr ki még a szóból, s kapásból válaszolni rájuk nem lehet, veszélyes lenne itt a léha szólam, később se megy, mert ejnye, ejnye, Kövesden hagytam a toliam ... Ezen tűnődöm, közben egy-egy éj a gondolkozás szemét lehunyja, de amint virrad, éberen szágüldunk újra, s már-már elhódít ez a robogás, mikor a Keletszlovákiat Vasmű s nem tudom, hánytornyú óriás áll élénk, s követelve a belépő engedélyt, Ideiglenes kapuit kitárja ... Hallgatom a magyarázatot: nemsokára szörnyű szája szédítő sebességgel fogja köpni a pléhet. körülháloz acél ereivel a szédítő Ígéret, s bennem máris elindul a szerkezet, a magaskemencék lángjától pirosul az ég, zúg a dúsító és a kokszoló, roppant hernyóként másznak a hengerdék, fújtat a vassal boxoló erő, hídrészlegek, szállító szalagok, homogénlzáló és konvéntorok, tornyok, kémények, oszlopsorok, és a magasságból homárként nyújtja csápját, tonnák garmadáját csipkedi fel az emelő ... Elkápráztat a számos számadat, többek között annyi itt a tégla, hogyha fél méter magas fáiból állna gléda Köztársaságunk körül, harminc centi vastag lenne az a fal, persze az csak a képzeletnek szánt falrakosdl, mert az életet körülbástyázni ósdi vágy. Földet meg annyit forgattak baggerek, bulldózerek, ahol majd sok ezer pár munkáskezet foglalkoztat a Jyár (a pontos méreteket nem tudom már/ hogy új Lomnici-csúcslg érhetne oszlop, s így folytathatnám számokból, tényekből a listát, de sietnt kell, s csak félhangosan dünnyögöm óhajom, hogy a gigászi mű ne gyártson soha „acélharisnyát”, készítse a béke fóliánsát, amit megfelelő energiájú hit formál, épít és hengerez ... S míg engem e gondolat legyez, autónk a távolt tovább fogyasztja, utunk filmkockáit a közelség fókuszába hozva.it Emiit már Rusznyákné baromfifarmja, Szepst, cstzmadtás Jászó, kovács Mecenzéf, fáknak zöldje, Bódva völgye, s felüdülni Órányi rév, <0
