A Hét 1963/2 (8. évfolyam, 27-52. szám)
1963-11-17 / 46. szám
Hatszázharminceier halott temetOto (Jobbra az elad sir előtt az öregasszony! zásl társaság igazgatóságának elnöke. 1956- ban kezdődött, amikor 436 000 külföldi látogatta meg az országot, számuk 1961-ben mér 862 000 volt, 1962-ben pedig 910 000, ami azt Jelenti, hogy naponta átlag két és fél ezer vendéget fogadunk. Az utóbbi hét esztendőben a világ minden országéból mintegy ötmillió turista fürkészte kutató szemmel a szovjet emberek életét. A rideg számok csak a matematikust érdeklik, a fantázia azt kutatja, ml van mögöttük? A kiváncsi turista pedig az életet akarja kitapintani. Hogyan élnek a szovjet emberek? A békés együttélés és gazdasági verseny teremtette modern emberi viszonylatok tükröződnek a turistaforgalom fellendülése mögött. Az amerikai turista Így gondolja: évek óta annyi mindent olvastam rólatok szovjet emberek, most megyek és a saját szememmel győződöm meg, hogy mit is csináltatok hát negyvenöt év alatt. S erre azt mondja a Szovjetunió: gyertek: Mindent megmutatunk, semmit nem titkolunk el, és szívesen látott vendégekként fogadunk. El kell ismerni, a szovjet emberek a vendéglátást valóban komolyan és következetesen veszik. Mert a turlstanép kiszámíthatatlan emberfajta. Nézi a Kreml Fegyvertárának koronázási ékszereit és közben azt kérdezi: mennyibe kerül nálatok a zsír? Az előadástól elbűvölve sétál a Nagyszínház szalonjában, és a végén hosszan gondolkodás után kiböki: azért nálunk a cipők Jobb minőségűek és olcsóbbak! Vizsla szemmel kutatja az árakat, és kapzsin húsz pár kapronharlsnyát vásárol, hogy mire hazaérjen, otthon is leszállítsák az árát. 0] békés közeledési alap ez a pszlhózls, még a hetykélkedés és legénykedés parányi csiráját is megtaláljuk benne: hát igen, szépek ezek a ti dolgaitok, de azért a ml életmódunk se kutya ... Minden elismerésem a szovjet embereké, hogy bírják idegekkel ezt az Inváziót — mert kétségtelen, hogy valóban a világ érdeklődésének a középpontjába kerültek — és a kérdések áradatával szemben készségesek és őszinték. Lakáskérdés? Sajnos, még fennáll, egyik központi problémánk. Sok még a társbérlet! Fizetések? Általában közepesek, de arányosak az árakkal. Élelmiszerek? Bőven van minden. Technikai dolgok? Olcsók és nagy választékban kaphatók. Ruházati cikkek, cipő? Olcsóbbak is lehetnének! Eredményeink az Iparban, építésben? ítéljék meg önök! S hogy ennek az egyenes és nyílt viszonynak máris vannak nyugaton ellenzői azt jelenti, hogy Jól számolnak a szovjet emberek, amikor a nemzetközi kapcsolatok nyelvévé az őszinte szót teszik. A Readers Digest c. amerikai folyóirat francia nyelvű kiadásának „Oroszország meglátogatása nem teszi Önöket szakértővé“ című cikkkében tűb-Eav tömegsír t »ok kőiül bek között ezt Irta: „Elterjedt az a nézet, mely szerint a társas utazás fejlesztése a külföld felvilágosítását szolgálja. Sajnos azonban, ez csupán még zavarosabbá teszi az Oroszországról alkotott fogalmakat, amelyek anélkül is elég ködösek ... Annak aki meg akarja ismerni a kommunizmust, nem javasoljuk a kéthetes utazást a Szovjetunióban. Hasznosabb, ha azt az időt inkább a könyvtár falai között tölti el“. Ami magyarul azt Jelentené, hogy a szovjet valóság elfogult bírálóinak könyvei több „igazságot“ kínálnak a szovjet emberekről, mint egy velük való beszélgetés lehetősége. Ismeretlen ismerős ... Leningrádban van egy temető, ahol hatszázharmincezer halott nyugszik. Kilencszáz napig tartották bekerítve a várost a német csapatok, a hatszázharmincezer halott az ostrom halottja. A végén mégsem vették be, felszabadította a vörös hadsereg. A temető bejáratánál Jobbra múzeum emlékeztet a háborús napokra. A múzeumban eredeti fényképfelvételek. A fényképek nagy része a leningrádi asszonyokat dicséri és magasztalja hősiességüket. Az ostromlott városban nem állt le az élet, a naponta bombázott és ágyútűzzel veretett üzemekben tovább folyt a munka, az üzletekben, tereken, mozikban mindennapi életüket élték az emberek. A férfiak harcoltak, az asszonyok pedig dolgoztak. Az egyik fényképen a villamossínekről takarítják el a havat, a másikon nagfykaltberű agyúgolyókat esztergályoznak, romokat takarítanak el, kenyérért állnak sorba és sebesülteket ápolnak. A várost szó szoros értelmében éhhalál fenyegette, de kitartott és kivárta a felszabadulást. Ma mindezekért hősi városnak nevezik ... A temető tömegsírjai 10 méter hosszú, 3 méter széles, zöld fűvel benőtt szabályos halmok. Nem olvastam meg, hány Is van belőlük, nagyon sok van. Hosszú hosszú sorokban futnak a temető túlsó végén álló hősök emlékműve felé. A bejáratnál örök lángot lobogtat a csípős szeptemberi szél. Ahogy lassan sétáltunk a sírok között vezető betonúton az emlékmű felé, az egyik sírnál egy asszonyt láttam. Idősebb asszony volt, talán már hatvan éves Is lehetett. Olcsó kabátja gallérját felhajtotta, fején világos kendő. Ült a síron és fejét lehajtva nézte a zöld füvet, amely a hantokat borítja. Nem sírt, úgy látszott, mélyen gondolkodik. Az arca lepett meg a legjobban, csadálkozva állapítottam meg, hogy valahonnan Ismerősnek tűnik. Pedig nem ismerhetem, honnan is Ismerném? Még vissza Is néztem feléje, ahogy ott ült a síron és kezével könnyedén a hantokra támaszkodott. Amikor jöttünk visszafelé, már nem ült, de egy másik sir előtt állt és nézelődött. Nézte a márványtáblát a síron, amelyen nincsenek betűk, nevek, csak egy ötágú csillag egy tölgyfalevél meg egy évszám ... 1942 .... Honnan ismerem én ezt az asszonyt. Sápadt arcát, rövid, vastag lábát és szomorú szemét hol láttam már valahol? Aztán hirtelen eszembe Jutott. A fényképeken. Húsz évvel ezelőtt ágyúgolyókat esztergált azért olyan Ismerős! Igen, semmiben sem tér el azoktól a feketeruhás, fehérarcú asszonyoktól, akik ott vannak a múzeumban a fényképeken. De vajon, kit keres itt, kit kereshet itt a tömegsírok tömkelegében a zöld fűvel borított hantok alatt? Az ostromot átélte, talán kitüntetést is kapott. Milyen lehet most az élete és kit kereshet, vajon kit keres? Ezt csak ő tudná megmondani. Talán meg is mondaná, ha megkérdezném, de nem merem. Sosem szabad kérdezni attól, hogy mit keres, akiről tudjuk, hogy úgysem találhatja meg! Leningrádi srácok a parkban
