A Hét 1963/2 (8. évfolyam, 27-52. szám)

1963-10-20 / 42. szám

Delfinvadát zat Három esztendővel ezelőtt Borisz, az üdülőház akkori fürdőmestere másként magyarázta a tenger szí­nét, mint Topentcsárov irókolle­­gánk, a tenger ihlette szavú szerelmese. Borisz szerint nevét az északról jövő, nehéz ködöktől és a vizet feketére festő, sötét viharoktól kapta. Megértettem, hogy a su­dár termetű, napégette bolgár Apolló így lát­ta és így magyarázta. Neki, aki késő ősszel és télen társaival egy rozzant halászbárkán delflnvadászatra jár, feketének és vészes­nek tűnik, ha öt-hat méteres hullámok tán­coltatják a bárkát. Eszembe idézem szavalt a delfinvadászat­ról — mert vadászat ez és nem halászat — és bolgár kollegánkkal ellenőrzőm őket. Nyáron a gar-garl nevű hegyes orrú ha­lászbárkával járják a tengert. Amikor leen­gedik és felhúzzák a hálókat, a súrlódó kötél különös hangokat ad; ezektől kapta nevét a hajócska: — Gar-garl Két bárka jár mindig együtt. A tizenkét méter bosszú gar-garl orrában egy matróz áll, és a vizet kémleli. Ha delfineket lát, fekete zászlót lenget, és mindkét bárkáról megindul a lövöldözős. Ezzel a riasztással terelik össze a zsákmányt a kétszer három­száz arasznyi széles hálók felé. így fogják körbe a páni félelemmel menekülni akaró delfineket, de a kör egyre szorosabbra szo­rul, oly szorosra, hogy nem Jutnak a víz felszínére, nem jutnak lélegzethez és így levegő híján megfulladnak. Néha valami megmagyarázhatatlan ösz­tön lngerll a delfineket, hogy nekitámadja­nak a háló leggyöngébb pontjának, kétszáz, sőt olykor háromszáz delfin egyszerre akar szabadulni. Nem könnyű Ilyenkor a halász­vadászok dolga. — Amott áttörnek — harsan a kiáltás, és kemény küzdelem indul. Ha csak egy mé­tert sikerül kiszakítani a hálóból, egy fal­­kányi delfin egérutat nyer és kiszabadul a nyílt tengerre. Ilyenkor csak egy mentség van. Néhány lövéssel le kell teríteni a me­nekülők vezetőit, hogy nagy testükkel el­zárják a menekülés útját és a többi a hálók közt maradjon. Nyáron, ha csöndes a tenger, nem vesze­delmes a vadászat, de viharban kemény munka vár a Boriszokra, Tódorokra, Akl­­mokra, Ivánokra, a bárkák halászaira, a kis motorosok gépészeire, matrózaira. Borisz mondta is: — Nem könnyű mesterség! — Itt ügyelni a rendre, a íürdőzőkre bl­­tonyára Jobb, kényelmesebb — mondom. — Jobb hát, de nem az igazi. Aztán ez a téli munka mégis csak többet hoz a kony­hára. Egy jó fogásból egy teljes hónapig megél a család. Ha Várnából Nesszebárba, ebbe a negy­venkét templomos — öt kivételével vala­mennyi romos — aprócska szigetre hajózol, láthatod a hancúrozó delfineket, és csodál­hatod, milyen magasra vetik a víz fölé nehéz és mégis kecsesnek tűnő testüket. Messziről olybá tűnik, hogy a flatalabbja magasug­róinkkal felvehetné a versenyt. A fehér város romantikája Autóbuszunk a város szívében áll meg. Útközben látjuk a mélyben csillogó tengert, az öblöt bezáró kékeszöld dombokat, és sző­lőt, a homok aranyselymét, virágot, gyümöl­csöt, a virággal tarkázott park csillogó zöldjét. A park közepén fehéren villog a Partizán-szobor, az elején pedig Lenin áll fémbe öntve szürkén, s mintha éppen sétára indulna. Minden monumentalitást levetve nagyon közvetlen és emberi ez a Lenin-szo­­bor, valamivel nagyobb egy normális ember­­alaknál, mégis úgy hat, mintha feléd indul­na, a nép közé készülne keveredni. Csaknem minden téren a sok zöld közül kikandikál egy-egy bronzba öntött fej: köl­tők, forradalmárok mellszobrai. Várna utcái is költők, politikusok, forradalmárok nevét viselik. A helyi szovjet sima homlokzatú Impozáns épületén kívül alig van nagyobb épülete, de nem hiányolod őket, és templom­csodákat sem keresel, mint a Nyugat hason­ló nagyságú városaiban. Emellett ősöreg a város, kétezer esztendős római romokat ta­lálsz a szívében, és még régebbi trák emlé­keket. Varázsát a falak fehérsége adja; a napsütésben vakít ez az enyhén sárgába hajló fehérség és minden .keletiessége mel­lett Helsinkire emlékeztet. A tisztaság Is az Észak városainak hűvös tisztaságát idézi elénk, és ez annál feltűnőbb, hogy most nyáron zsúfoltak az utcák, az élet többnyire Itt játszódik le a nyitott ajtójú boltokban. Nincs itt papírhulladék, gyümölcshéj. Egy alkalommal tanúja voltam, amint egy élte­­sebb polgár egy fiatal lény után siet és arra készteti, hogy az eldobott üres szőlő­gerezdet felszedje és a hulladékkosárba dobja. Még nagyobb meglepetéssel látom, hogy a lovasfogatok, konflisok afféle pelenkával vannak ellátva. Ott leng a ló farka alatt ez a pelenka, ügyesen odakötve az Istránghoz és a fogat alá. Így aztán tiszta marad az úttest. Várna gyárváros, látványos a kikötője, mégis valamit megőrzött a kisvárosok bá­jéból, és ezt talán a sok kis műhely teszi, az utcáról láthatod, hogyan készülnek sap­kák, báránybőrkucsmák, Jellegzetes fekete bolgár nadrágok, a kis boltokban, de lát-

Next

/
Oldalképek
Tartalom