A Hét 1963/2 (8. évfolyam, 27-52. szám)
1963-10-06 / 40. szám
Leos Janácek a Iah föld nagy zeneköltője Augusztus vége. A bérelt parasztkocsi bakján, a kocsis mellett ott ül a kis Leói. Hátul az apja a poggyásszal. A hukvaldl fákat sárga és rozsdavörös pöttyök tarkítják. A hegyek alatt késön érkezik a tavasz, és korán kopogtat az ősz. A fák alatt ott áll az édesanyja. A kisfiúnak úgy tűnik, mintha megszaporodtak volna arcán a ráncok. A szívét összeszorítja a felismerés. A sírás ott mctoszkál a torkában, előveszi nagy férfi-zsebkendőjét, és hirtelen kifújja az orrát, mert attól fél megcsukllk a hangja. Elfordul hogy a kedves, szerető szemek ne lássák. Aztán úgyis mindegy, a kocsi elindul, ő meg sírhat. Hiszen még csak tizenegy éves. Csak a zsebkendője nagy, és a fonott kosara, akárcsak nagy útja, mely eléje fut. Ostraván fölszáll a vicinálisra, és végképp egyedül marad, rászakad a nagyvilág. • Nyolc testvére maradt otthon a kis tanítói lakásban. Sok kalácsot sütött az anyja, és legalább a felét neki csomagolta, Leóinak, aki hosszú útra megy. Az 6 brílnnl kolostorba. KflZkovsky, a kolostor egyik paptanára, aki édesapjának jó barátja és földije, tette, lehetővé az útját, mert a kis Leóinak kiváló hangja van. Kap érte kosztot és egy vaságyat. Itt végzi el a tanítóképzőt. Zenére maga KfíZkovsky tanítja. 1875-ben Prágában fejezi be zenei tanulmányait. Jó Brünnben, nem mondhatja( hogy rossz, hisz Kflikovsky második apjaként vigyáz rá. Nem bírja ki mégsem, néha megszökik, hogy egy-egy röpke pillanatra megvigasztalja az elhagyott klskertl virágokat, elbeszélgessen nagy barátaival,-a fákkal, meghallgassa a madarak énekét. Aztán nyugodt szívvel újra visszamegy a szigorú paragrafusok birodalmába, ahol hűvösek a falak és gyertyafüsttől szagllk a kápolna. Nem véletlen, hogy a múlt század második felében a drámaírás terén egész sor olyan mű lát napvilágot, amelynek fő'hőse aszszony. Ezek közé tartozik Gabriella Prelssová „Jejl pastorkyfta“ című drámai alkotása, amely 1890-ben a prágai Nemzeti Színház dobogóján arat nagy sikert, mely később a zenevílág nagy mesterét alkotásra Inspirálja. A drámát daljátékká maga dolgozza át, PHDHEOfi JMÉEjI és 1904-ben Brünnben lát először napvilágot az opera. Alkotása egybeesik egyetlen leánya haldoklásával. Akkor már az egyik bátyja mérnök és Péterváron működik, aki ott is nősül. Odaküldi leányát, látogatóba, hogy elfelejtse csélcsap szerelmét. A leány betegen érkezik. A huszonegy éves és nem mindennapi szépségű Olgának súlyos reumája van. Piros vérsejtjeit a fehérek falják föl. Szeme láttára pusztul úgyszólván mindene. A leány maga is tudja, hogy meghal. A mester úgy érzi, mintha az opera hősének bűneiért ő vezekelne. A lány a mű közvetlen befejezése előtt hal meg. — Édesapám, játszd el az operádat, én már úgy sem hallom meg — kéri apját öt nappal halála előtt. Az operát Olgának dedikálja. . Utána még sok opera következik. Nagyon szerette az orosz népet. Több orosz témájú operát alkotott. így például Osztrovszklj Vihar c. drámája alapján a „Kátya Kabanovát“, Dosztojevszkij Emlékiratok a holtak házából című írása alapján a hasonló című operáját, valamint Gogol Tarasz Bulbáját. A lah föld minduntalan visszahívja, ahol sok népdalt ír, valamint Petr Bezruő sok versét zenésítl meg. Leánya halála után legtöbb idejét Itt tölti. Petrográdi bátyjának halála után megveszi annak kis házát és élete hátralévő részét Itt éli, ahol tanítónő nővére vezeti háztartását. Brünnbe csak néha látogat el. Itt zenésítl meg Petr Bezruő Maryőka Magdonováját, a „Hetven ezren“-t stb. Nagyon érdekes Jelenség, hogy éveken át leveleztek Petr B«zruőcsal, de a két nagy magányos soha nem találkozott személyesen. A költő egyedül csavarogta be Szilézia földjét, s ha Hukvaldra került, soha nem felejtett el írni egy-egy kedves, vagy tréfás lapocskát a zeneköltő címére, de meglátogatni nem látogatta meg soha. 1928. július 30-án hagyja el utoljára Brünnt. Még egyszer végigjárja az erdőket, Hukvald váráról végignézi a völgyeket, Stramberkre Is ellátogat. Hirtelen tüdőgyulladást kap, az ostravai Klein szanatóriumba szállítják, hogy örökre búcsút mondjon a földnek, ahol született, élt, ahol elsírta fájdalmát és újra örült, mert új erővel áldotta meg a természet. A lakása úgy maradt, ahogy elhagyta. Júlia Élláiová tanítónő lakik a kis ház egyik szárnyában, hogy fogadhassa a messze útról Jövő vendégeket. Mért jönnek Angliából, Francia- és Németországból és a Szovjetunióból egyaránt. Jönnek, hogy tisztelegjenek a lah föld nagy mestere, Leói Janáőek emlékének. \ MOYZES ILONA
