A Hét 1963/2 (8. évfolyam, 27-52. szám)

1963-07-14 / 28. szám

Feszült figyelem munka, az új Iskola, ahol mar nem ti kap­játok, de ti adjátok a tudást! Könnyebb kettesben? A tanítónak mindenképpen nagy dolog elhelyezkedni, mert új környezetétől függ majd minden öröme és bánata, sikere és kudarca egyaránt. Különösen sok gondot okoz azonban a választás akkor, ha két fiatal tanttó — mint férj és feleség — akar egyszerre egy Iskolában állásra és otthon­ra lelni. Fekete Zoli mozgékony arcú, rokonszen­ves barna fiú. Huszonöt éves, egyszerre vé­gez a feleségével. Szlovák nyelvből már felelt — ahogy a bizottság arcáról leolvas­tam, jól. Rövid cigarettaszilnet után magyar nyelvből megy felelni. Cigarettázás közben a folyosó végén, az ablak mellett beszél­gettünk. — Tudja mór, hogy hol fog tanítani? — Igen. Gúta környékén egy szétszórtan fekvő tanyaviiág közepén. — Hogyan találta ezt a helyet? Hurrái Tanítók vagyunk1 — Olyan helyet kerestem, ahol két tan­erőt vesznek fel, mert a feleségemmel ter­mészetesen egy iskolában szeretnék taníta­ni. Intézetünk szociális dolgozója, aki a széthelyezésekkel foglalkozik, ajánlotta az iskolát. — Mit tud a jövendő munkahelyéről? — Keveset. Tudom, hogy egy új kilenc­éves iskolába kerülök, ahol a környezd ki­sebb házcsoportok és tanyák gyerekeit ta­nítom majd magyar és szlovák nyelvre. Az iskolát még nem láttam. Tudom viszont, hogy nem jár autóbusz arrafelé, az embe­rek gyalogosan, kerékpáron, traktoron, esetleg motorkerékpáron közlekednek. Már amikor lehet közlekedni. Mert — talán is­meri a tanyavilágot — nyáron és télen Jár­hatók az utak, de tavasszal és ősszel a gu­micsizma elengedhetetlen kelléke az élet­nek. A döntő tényező azonban az, hogy az iskolához korszerű tanltólakás tartozik. — És el van már intézve a dolog? — Most már úgy látszik, igen. A járási szervek jóváhagytak, és az iskola is elfo­gadott. Persze, nem ment könnyen, mert nincs iskola, ahol egyszerre két magyar szakos tanítóra lenne szükség. Én vállal­tam, hogy a szlovák iskolában is tanítom majd a szlovák nyelvet, s így a feleségem csak a magyar tagozaton tanít — Mit tud még új otthonáról és munka­helyéről? — Tudom, hogy gyerekek várnak, akiket tanítani fogok, és azt is tudom, hogy az iskola folyosóját plasztikával díszítem fel. Sokat dolgozom majd, mert, mondja; mit lehet csinálni messze a városoktól, a szó­rakozástól és társaságtól, az embernek ma­gának kell megteremteni a szórakozási le­hetőséget, a kultúrára való alkalmat. — Igen, ott csak dolgozni lehet és családi életet élni. Olvasni, rádiót hallgatni, televíziót nézni... — Azért az Intézettől sem szakadok el egészen. Mindannyian fenntartjuk a kap­csolatot továbbra is irodalmi lapunkkal, a Fórummal. Szeretnénk rotációs lapot csi­nálni belőle. Tudja, hogyan? Először is felajánlottuk, hogy anyagi jutalom nélkül támogatjuk továbbra is munkánkkal a la­pot. Aztán vállaltuk, hogy megindulása esetén négyezer előfizetőt gyűjtünk számá­ra az iskolákban. Most tárgyalunk a felet­tes szervekkel, amolyan kezdő fiatal toll­­forgatók lapját szeretnénk csinálni belőle, talán slHerül. Ennyit mondott Fekete Zoltán negyed óra alatt magáról és a közeljövőről, amely vár rá. Később tudtam meg, hogy kitüntetéssel végzett (vörös oklevelet kapott), és elnyer­te a Haken tanulmányi díjat), amelyhez az erkölcsi elismerésen kívül még 1000 KCs is jár). Kiváló szellemi munkást kap szemé­lyében a tanyavilág. Szélrózsa Mint amikor a pitypang bóbitás fejéről szállnak a széllel a parányi ejtőernyőkre hasonlító magocskák, olyan lesz a helyzet a Pedagógiai Intézet körül. Neveltjeit út­(Folytatás a 8. oldalon.) 7

Next

/
Oldalképek
Tartalom