A Hét 1963/2 (8. évfolyam, 27-52. szám)
1963-09-08 / 36. szám
Ebek lázadása Folytatás a kinyilatkoztatásként hatott rövid, rekedt vakkantása. — Én vállalom. A Vezér ekkor a jelenlevők nagy ámulatára Mickához lépett és szakértelemmel körülszaglászta. Micka persze igen szemérmesen szabadkozott, hogy nem, igazán nem ezért vállalta, rövid vakkantásai fel-feltörő kacagó, vidám trilláknak hatottak, mint aki csiklandós, bocsánatkérőn pislogott is néhányszor, majd hirtelen elhatározással behunyta a szemét, .mint aki megadja magát sorsának, és történjen meg vele, aminek történnie kell. De nem történt semmi különös. A Vezér helyt adott Micka szemérmes tiltakozásának. Kimért, kissé merev méltóságos léptekkel visszatért a helyére. Mély megrendítő hangon megköszönte Mickának áldozatkészségét, utána pedig berekesztette a gyűlést. Aranka intésére Rajmund a távozó Mickához csatlakozott. Jámbor hangon dicsérte bátorságát, magasztalta elszántságát. Azt mondta, nem tudja eléggé csodálni példás magatartását, majd bizalmasan megsúgta neki, hogy vállalásában annyiban lehet segítségére, hogy elvezeti egyik hívéhez, aki tegnap óta a veszettség kétségtelen jeleit viseli magán. Micka, kábuitan a történtektől, sző nélkül követte Rajmundot. Nem tudta pontosan, mit vállalt magára, azzal sem volt tisztában, miért követi Rajmundot, de jólesett neki Rajmund ájtatos vigasztaló hangja. A vigasz ráfért. Szerény lett, már az is jólesett neki, hogy van a világon valaki, aki megérti és jóindulattal támogatja vállalását. Egészen ellágyuit, amikor Rajmund zavartan köhintve arról beszélt, hogy a szentek és a hősök mártiromsága lengi körül. Akkor jött rá arra, hogy a’ mártiromságot egészen alattomos indulatok és vágyak előzik meg. Rajmund igen tapintatosan célzott is az állomáson kötött ismeretségeire, nyílván várta, hogy gyónni fog, intim meghitt részleteket fog elmondani kalandjairól, de Micka hallgatott, képtelen volt bármiről is beszélni, agyát, szívét köd ülte meg, az állomás elmosódó, álomszerű tebegő képnek tűnt, amelyet soha többé nem fog tudni megközelíteni. Reggel nyolc óra múlott. A vásárcsarnok előtt Rex már türelmetlenül várta Fűszerest. Bosszankodott, nézegetett jobbra és balra, de csak nem jött, holott Fűszeres nagyon jól tudta, menynyire sürgős és fontos ez a találkozásuk ... De hát mit lehetett tenni, ilyen könnyelmű állat ez a Fűszeres. Bizonyára újra valami nézeteltérése támadt Péterrel, iskolás gazdájával... Ki tudja, ezeknél az érzékeny ebeknél sosem lehet tudni, ml jöhet közbe ... Rex azonban még mindig várt és remélt ... Ott lábatlankodott a vásárcsarnok bejárata előtt. Húsvét előtt volt és a kétlábűak sokasága áramlott a hűsszagú épületbe, elárasztotta a 'hentesbódékat és az emeletet, ahol falusi asszonyok, hosszú asztalokon rakták ki portékájukat. Azt is megfigyelte, hogy Petrásné egyedül távozott, Fűszeres nem volt mellette, közben észrevette Miskát is, aki cikcakkosan futott ki a vásárcsarnok épületéből, mintha részeg lenrie__ Miska látása kissé megnyugtatta, ez annyit jelent, hogy még nem késtek el, Fűsumesre azonban min-9. oldalról denképp neheztelt. Elhatározta, hogy most aztán megmondja neki a véleményét. Nem fogja kímélni ... hisz képtelenség, hogy tétlenül nézzék az őrült banda készülődését. Valamennyi eb a városban egy kicsit kótyagos a nagy izgalomtól. Még nem tudják, mi következik, de égnek a vágytól, hogy engedelmeskedhessenek a Vezér parancsának. Rex hirtelen elhatározással elhagyta a vásárcsarnok előtti őrhelyét és rohant Péterékhez. Ott lihegve addig kaparászgatta az ajtót, amíg Katka, Péter nővére megkörnyörült rajta és a lakásba eresztette. Persze, amint átlépte a szoba küszöbét, Fűszeres kikúszott az ágy alól, zavartan bocsánatot kért Rextől", hogy nem jelenhetett meg a megbeszélt helyen, de sajnos nem mehetett... Most már saját maga is meggyőződhet arról, mily sürgős dolga volt Péter mellett az ágy alatt. Az a helyzet ugyanis, hogy Péter verést kapott az anyjától, mert nem engedelmeskedett, erre mélyen megsértődve az ágy alá bújt, ahol zavartalanul kisírhatta búbánatát. Az ágy egy nagyon jó és megbízható hely ilyen célra... Persze, a szíve nagyon fájt Péterért, nem hagyhatta őt egyedül, meg kellett vigasztalni már azért is, mert az ágy alá búvást egyenesen tőle vette át. És hogy Fűszeres a tiszta igazat vallotta, azt maga Péter is bizonyította, aki ugyancsak a szemeláttára bújt ki az ágy alól... és szertelen jókedvében hajszolni kezdte mindketőjüket a szobában és a konyhában. Fűszeres boldogan vett részt ebben a fáradságos, ostoba játékban, amely Péter búbánatát teljesen szétfoszlatta, mintha soha életében nem kapott volna verést. Rexnek azonban az volt a véleménye, hogy ez az értelmetlen futkosás csak időpocsékolás, sokkal fontosabb teendőjük lenne. Vakkantott is Fűszeresre, figyelmeztette, ha.nem hagyja abba ezt az ostoba keringőzést, komolyan megharagszik. ijűszeres végre hallgatott a józan * hangra, amíg Péter gyeplőre való spárgáért futott, addig nekik sikerült meglógniuk a lakásból, és mint akiknek sürgős a dolguk, a Pecér háza felé futottak. Idejekorán akarták Rózát figyelmeztetni, hogy tartsa távol magát Mickától, mert veszett, megjelenhet és váratlanul megtámadhatja. Késve érkeztek. Micka már ott volt és nagyban tárgyalt Rózával. Néhány lépésnyi távolságra álltak egymástól. Róza meggörbült háttal támadásra készen sziszegett rá, Micka viszont meglepő nyugodtsággal szembenézett vele és azt a javaslatot tette neki, hogy menjenek egy kis sétára, mert igen fontos közölnivalója van. Sem Rex, sem Fűszered veszély nélkül nem avatkozhattak kettőjük tárgyalásába, ezért a háttérben maradtak. Egy zöldellő orgonabokor mögé bújtak, innen mindent láthattak, hallhattak és tanúi lehettek Micka őrült vállalkozásának. Közel harminc órája volt annak, hogy Micka veszettnek hitte magát. Combján a marás helye még sajgott, de távolról sem okozott neki oly fájdalmat, ahogy azt elképzelte, jó étvágya volt, rosszullét sem kínozta, csak valami ködös csalódás uralkodott el rajta, még annyi fáradságot sem- vett magának e napon, hogy alaposan kiugassa magát, ahogy ezt máskor tenni szokta. A vásárcsarnokban csak szokásból járt, de senkire sem morgott, senkit sem köszöntött, senkivel sem nyelvelt, valahogy állandóan az lebegett előtte, hogy úgyis veszett már és nem érdemes sem rosszat, sem jót mondani a társairól. A Vezérre gondolt néha fájó szívvel és akkor jutott eszébe Rózával kapcsolatos vállalkozása is. Amikor a Pecér háza felé rohant, nem érzett félelmet, arra sem gondolt, milyen ürüggyel szólítsa vagy közelítse meg Rózát. Az egész vállalkozása különösebben nem érdekelte, de mert más dolga nem volt és mert megígérte, hogy Rózát megmarja, hát ment, rohant... hadd pusztuljon, hadd legyen a Vezérnek öröme ... Ezt már megteheti érte, mielőtt elveszti az eszét, mielőtt habzani kezd a szája. Egy pillanatra haraggal, dühvei próbált Rózára gondolni, de nem sikerült ... ingerültségen kívül nem érzett egyebet, hasonló ingerültség minden macskával szemben ébredt fel benne. Róza után nem kellett nagyon kutatnia... A Pecér házának a kapuja előtt akadt rá. Az utcai virágágyon nyúlt el — és hunyorogva sütkérezett a napon. Micka csöndesen, észrevétlenül'akarta megközelíteni ... úgy tervezte, hogy a farkát marja meg, gyorsan elintézi és vége... utána aztán szabadon rendelkezik az idejével ... Sajnos, terve nem sikerült. Arankának tökéletesen igaza volt abban, hogy Roza a kutyaszagot messziről megszimatolja. Róza anélkül, hogy feléje pillantott volna, karcsú testével egyet nyújtózott, aztán abbahagyta a sütkérezést, és lassú, szinte lebegő léptekkel a ház kapujáig ment, amely félig nyitva volt. Ott megállapodott és támadásra készen szembefordult Mickával, Tíz lépésnyire lehettek egymástól, Róza szigorú tekintete megállította Mickát, képtelen volt tovább egy lépést is tenni, valami szorongásféle fogta el, és hirtelen úgy érezte, mintha a lábai gyökeret vernének. Ekkor kezdtek egymással beszélgetni és ekkor érkezett meg Fűszeres, Rex társaságában. Ha ők nem jönnek, Róza bizonyára faképnél hagyja Mickát, de mert látta, hogy elbújnak az orgonabokor mögé, helyesebbnek tartotta, ha Mickát minél gyorsabban és barátságosabban elintézi, menjen az útjára, ne lábatlankodjon itt, ne zavarja a légkört, mert biztos, hogy a másik kettőnek fontos mondanivalója van. Odaszólt hát Mickának: — Veled sétálni? ... csak nem ettem bolondgombát. — Én bizony ettem — vakkantott Micka —, nem veszed észre rajtam? — Nem, Micka, amióta ismerlek, egy kicsit mindig bolondnak ismertelek. — Ö, elmúltak azok az idők... most én alaposan megbolondultam. — Elhiszem, ha ide merészkedtél. — Ugye mondtam... Hidd el én már nem félek senkitől. — Idehívhatom a gazdámat. — Hívhatod, nekem már mindegy. Rózát meglepte Micka elszántsága, most már érdekelni kezdte ennek a bőbeszédű hangos kofának a viselkedése. Szinte érthetetlen volt előtte, hogy nem ugat és nem morog. — Mondd — sziszegte feléje —, mit akarsz te tulajdonképpen tőlem, minek is jöttél ide?... — Azt szeretném tudni, vajon Aranka tényleg összeszűrte a levet a Vezérrel. — Hát te is tudni akarod? ... — Miért, ki akarta még tudni? ... — Semmi közöd hozzá — kapott Róza észhez. — Ö, már tudom, Aranka járt itt nálad. 12
