A Hét 1963/2 (8. évfolyam, 27-52. szám)
1963-09-01 / 35. szám
! A költő beszél Részlet az „Ember a túlsó parton” című hosszabb költeményből Nem lesz teljes boldogság addig a földön, míg a reménytelenség járdáján lépkedsz, barátom, míg a farkasok arany koponyáival s azok áldozataival kikövezett tévedések útvesztői a romlás felé vezetnek, ahelyett, hogy a győzelmes forradalom széles betonútjain menetelnél. Nem lesz addig jő itt a földön, míg a fegyverek csövébe be nem költöznek a sárgarigók, s fészkükben nem melegednek fel a jóakarat mogyoróit rágcsáló mókusok, nem lesz addig éneklő, teljes az öröm, míg a felkelő napra irányzott himlőhelyes rakéták testét be nem növi a fekete borostyán és a rozsda, míg az atomtengeralattjárók belsejében el nem szaporodnak a kagylók és csigák, gyöngyök eleven szelencéje s korallok, mig a mindörökre halott Mars szakállából, áttörve a felhőt, televíziós sugarak fénye a gyermeki mosoly légkörébe nem ér. Nem kap addig nyugalmas szárnyakat a vágyam, míg a világrészek közt szét nem porlanak a lövedékek, elhagyva a béke jó érzésekkel vont csövét, melyben a szeretet és testvériség éles töltése forog, mig a lenini gondolatok tűzijátéka nem szikrázik nemzettől nemzetig a kommunizmus kibernetikájának pontos számítása szerint, s nem robban kertekben, városokban s nem aratja le a szeretet daráját, szeretetbe fojtva a gyűlöletet minden kínlódó ember szívében, ott túl a Földnek másik partján. Fűzfa Valaha itt magános fűzfa állt, korbácsfonó viharok ostorozták, üvegező üzemében a pataknak az örvénylő tükörbe bámult, s a zátony fölé görnyedve hajlongott csillagos éjjelen. Minden tavasszal ágat loptam róla, s hazavittem a sárga barka virágot, anyóka agyag vázájába tettük mint májusi villám elleni varázslatot. De háborúnál bölcsebb volt a mennykő, tetőnkbe belecsapni sohase vágyott. Egyszer azonban teknővájó cigányok kiégették a fűzfa törzsét, s bitófaként meredt a víz felett, de sorsának a kiszáradt vénség nem adta meg magát. Virágzott minden új tavasszal, szivárványt köszöntött, zöld és csillogó parókával lombosodott a vízzel ellepett, iszapos, félig halott, görcsös és jégtáblákkal hasogatott öreg fűz. Talán ő volt az, kinek Midas király fülébe súgta a titkot, hogy szamárfüle van. >• Kár az ilyen különös fűzért, ^ kár hogy a patak felett százával nem nőnek ilyenek. n Községünk ma “ királyokban dúskálna bőven, hajbókolok Mekkája lehetne, o hová messzeföldről zarádokolna a buzgó búcsús. 2 CÖ t/l 'Cö 'S Ut o «+-t o w N CD G 2 Rudolf Fá b ry versei i Rudolf Fábry (szül. 1915. 11. 8.) első verseskötete, „A levágott kezek“ bár inkább költői improvizáció, mint tiszta költészet, már itt is megmutatkozik a szerző gazdag képalkotó képessége, erős művészi invenciója. írói pályájának legjelentősebb állomása az „Én, én, senki más“ című hosszabb lírat költemény. „Virágcsokor ennek az életnek" című kötetében már a szürrealistából realistává érett költővel találkozunk. Gazdag újságírói, közéleti és szerkesztőt munkásság után most legújabb verseit rendezi sajtó alá. Megjelenését kíváncsian várjuk. A harmadik Szülőhelyem földjét járom, velem lépked árnyék párom, de ki a harmadik? Napfény, dűlő, patak medre? Vonat, pipacs, madár, lepke, mondd, ki a harmadik? Bú, borongás, manó, erdő? Felhő, rét, rög, hegyi szellő? Ki az a harmadik? Tán pacsirta, porba írt dal? Verejtékcsepp, harmat, ugar? Ki az a harmadik? Száll, száll a raj meggyfa tetejére, ott zsoí g gyermekkorom zenéje. Ö az a harmadik! 11
