A Hét 1963/2 (8. évfolyam, 27-52. szám)

1963-08-25 / 34. szám

— Ez az igazi — dicséri emelt hangon —, ebből készülnek a gyufaszálak. A!z udvaron rajtunk kívül még egy ember látható, az is fent a magasban, az óriás­­darú kezelőfülkéjében. Mintha meghallotta volna kísérőm szavalt, rövid szemlélődés után, gépével lecsap a megdicsért geren­dára. — Hova szállítja? — A főzőbe — válaszolja kísérőm. Ugyancsak tekintélyes katlanuk lehet, gondolom, de kérdezősködésre már nincs időm, belépünk az első csarnokiba. Balra, közvetlenül az ajtó mellett gép­fűrész aprítja a „fürdőből“ érkező, párol­gó szálfákat. Az így kapott ölfaszerű do­rongok egyenesen a terem jobboldalán zümmögő fura gépbe vándorolnak és forog­ni kezdenek. Egy borotvaéles kés folya­matosan millimétemyl, hófehér lemezeket hánt le róluk. A lemezeket egy igen el­més szerkezet egymásra rakja, előretolja, s mire a gépet megkerülve, egészen elöl, megállók a gépkezelő mellett, azt látom, hogy az iménti fenyődorong, csaknem tel­jes egészében finom, gyufaszálnyi pálcikáik­ká változott. A másik teremben jut eszembe, hogy a vezetőn kívül mindössze két férfit láttam a gyárban: a daru, illetve a fűrészkeze löt. — Dolgozóink hatvan százaléka nő — jegyzi meg kísérőm, mintha látná a gon­dolataimat. Ez a gép itt háromféle munkát is végez: parafínban fürdeti a pálcikákat, a gyújtó­fejeket készíti és a kész gyufaszálakat szá­rítja. Két leány kezeli. A két testvér: Anna és Mária Sevőíková elsősorban a gyártmá­nyok minőségének a javítását tartja szem előtt. Egy időben ugyanis az üzem vezető­sége elég gyakran kapott reklamációs le­veleket, amelyek a Smreőina Nemzeti Vál­lalat gyártmányainak minőségét kifogásol­ták. Átballagunk az utolsó terembe. Itt a kész gyufát dobozokba töltik. Ezt a munkát Is fürge leánykezek végzik. Azaz, hogy... gé­pek végzik, a leányok csak az üres gyufás­­dobozt rakják ördöngős gyorsasággal a gép­be. íme, az elkészült, barnafejű gyufaszálak. Tüzet rejt magában valamennyi. Tüzet, amelyért egykor Prométheus meglopta az Isteneket; tüzet, amely nélkül ma már nem tudjuk elképzelni az életet. Talán ezért olyan büszkék erre a gyárra a város lakói. A múlt kötelez 1944. augusztus 29-ét Írunk. Délelőtt. 11,00 órakor a város rádióállomása váratla­nul különválik a bratislavai és preáoví adóktól, s önálló műsort kezd sugározni. „Itt a Szabad Szlovák Rádió“ — jelenti a bemondó, s utána nyomban egy verset A sportstadion — háttérben az épülő, új városnegyed kezd szavain.!: „Mór ho! Hoj, imor ho, detvo mőjho rodu“! Ezután felhívások, harci és mozgósító jelszavak következnek. A mikro­fon előtt egymást váltják a katonák és partizánok. A rádió ez a fontos propagan­da 'és agitáclós fórum a felkelők szolgála­tába állt. A Szlovák Nemzeti Felkelés, min­den Idők legnagyobb szlovák forradalmi megmozdulása kezdetét vette. A Szabad Szlovák Rádió ettől kezdve, egészen a fel­kelés elnyomásáig, rendszeresen sugározta forradalmi műsorszámait: híradást a felke­lők harcairól partizánok, felkelők lelkesítő beszédeit, forradalmi verseket és dalokat. A műsorban a fasiszták elleni harcosok minden nemzetiségű képviselője fellépett: orosz, cseh, magyar, francia, lengyel nyel­vű felhívások hangzottak el. jelentős fegy­vere volt ez a rádió a felkelőknek. A fa­siszták az első naptól kezdve igyekeztek megsemmisíteni. Szeptember másodikén a német repülők 46 bombát dobtak az adóra. Az egyik megrongálta az adó központi mű­szaki berendezését. De a breznói munkások és a rádió technikusai a Tri duby-repülőtér másfél kilowattos német adóját néhány nap alatt teherautóra szerelték, s a Sza­bad Szlovák Rádió — most már mozgó adóval — folytathatta közvetítését. A város rádió-adóállomása új — csak a múlt év augusztusában helyezték üzembe — stúdióiban éppen feljátszás folyik. A hangkeverő a lemezek között válogat. For­radalmi indijjót keres. Végre I A lemez fo­rogni kezd, s a partizánlnduló kemény üte­mére a stúdióban valaki szavalni kezdi: „Mar hoi Oj, mór ho...“ így kezdődik. Emlékműsor lesz, a Szlo­vák Nemzeti Felkelés tizenkilencedik év­fordulójára. Este a hegyen A tereket bokrok, fák és szökőkutak díszí­tik Sok-sok csatangolás után végre ide jöt­tem a hegyre. A hegy neve: Urpim, s olyan meredek, hogy szédül rajta az ember. Csöp­pet sem csodálkozom, hogy a város haj­dani hívő polgárai kinevezték Kálváriá­nak. Ide kereszt nélkül Is elég felmászni.. De minden fáradságot megér a látvány. Egymás után gyulladnak ki a város fényei, s. ha nappal megcsodáltad virágait és sző­­kőkútjalt, ha rajongva dicsérted a park kerekre nyírt, méregzöld bokrait, s a strand hullámain ringatózó modem seilő­­ket, hát most nem tehetsz egyebet, mint hallgatsz, megnémulva a város felsugárzó szépségétől. Mintegy összefoglalásképpen: egyszerre láthatod az egész Várost, hal­ványzöld, rózsaszínű és kékesllla megvilá­gításban; láthatod tornyait és tarkabarka Az ó-város egyik jellegzetes utcája házóriásait a Fancsorda-telepen. A neonfé­nyek szinte rétesük az égre... Jóska ba­rátod elbeszélése nyomán látod a város múltját; lelki szemeld előtt szürke bányász­­hadak vonulnak a föld alá, társzekerek hordják az ezüstöt és a rezet a királyok pénzverdéibe és hajdani nagyurak kincstá­rába. Tűzvész pusztítja a várost, koldusok serege imádkozik a templomok bejárata előtt... Felsóhajtasz. Odalent békésen vibrálnak a fények, a Garam vize csobogva fut a be­tonpillérek között. Párok sietnek az utcá­kon, a színházban most kezdődik az elő­adás, a magát Pisába képzelő ferdetorony órája nyolcat kongat. Szerelmesek sutto­gását hozza feléd a szél — feltehetően nem a városból. Miért foglalod el ezt a pa­dot? Légy udvarias: add át a helyed! Zsélyi Nagy Lajos (Jan Prüäa felvételei) A Szlovák Nemzeti Felkelés tere

Next

/
Oldalképek
Tartalom