A Hét 1963/2 (8. évfolyam, 27-52. szám)

1963-08-18 / 33. szám

é

FRANZ KAFKA:-------A PEEl —

Nálunk Franz Kafkát nemrég még az „egzisztencialista létfélelem előfutárának“ tartották, „aki éppen ezért stilisztikailag mély hatást gyakorolt a nyugati irodalomra, főleg a francia szürrealizmusra“. (Az idézet egy lexikonból való). Az év májusában lezajlott nemzetközi Kafka-konferencia bebizonyította, hogy ennek a megállapításnak csak a második fele igaz. Kafka hatása halálától napjainkig nyugaton ugy&nis valóban olyan nagy volt, — művészetekre, irodalomra s közvéleményre, hogy például többször szentté avatták. Pedig olvasni csak kevesen olvasták és olvassák. De éppen ezért alakulhatott ki mítosz körülötte. Mint ahogy nálunk is, csakhogy ellenkező előjellel. Nálunk ugyanis, hogy az előbbi hasonlatnál maradjak, sátánná avatták, de az avatok hasonlóképpen csak kevéssé, vagy egyáltalán nem olvasták. A liblicei konferencia hat ország küldötteinek, tudósainak a jelenlétében mondta ki végre, hogy Kafka nem volt se szent, se sátán, hanem a XX. század legizgatóbb (Sartre szerint 'egnagyobb) íróköltő tehetsége, aki a speciális prágai környezetben háromszoros elnyomásban és megvetésben (zsidó, német s apai) a szorongás, a félelem látnoka, s a Habsburg monarchia mammuttársadalmának bírálója és ítélője lett. Az alábbiakban legismertebb regényéből, A perből hozunk részletet Főhősét josef K.-t egy napon sötét, ismeretlen hatalmak letartóztatják. A közölt részletben Josef K. a vizsgálóbizottság előtt áll.

« — tőr —

fennhangon adjon parancsokat, mondjuk, egyszer azt, hogy: — Most pisszegjetek! — máskor meg, hogy: — Most tapsoljatok!

A vizsgálóbíró zavarában vagy türelmetlenségében ide-oda izgett-mozgott a székén. A mögötte álló férfi az, akivel már az előbb is beszélgetett, ismét odahajolt hozzá, tán hogy bátorságot öntsön belé, vagy valami különleges tanácsot adjon neki. Odalent halkan, de élénken beszélgettek az emberek. A két párt, amely az imént még látszólag oly ellentétes véleményen volt, elvegyült, egyesek ujjal mutogattak K-ra, mások a vizsgálóbíróra. A szoba ködös, párája nagyon nyomasztó volt, még a távolabb állók pontos megfigyelését is gátolta.. Különösen a karzati néz’őkro hathatott zavaróan, ők kénytelenek voltak — persze közben félénken sandítva a vizsgálóbíróra — halk kérdéseket intézni a gyűlés résztvevőihez, hogy jobban tájékozódjanak. A válaszok éppoly halkan hangozttak el, szájhoz emelt kéz mögül, súgva.

K-t megelégedéssel töltötte el, hogy az idegen gyülekezetben csak a saját nyugodt szavait hallhatja, s ezen úgy felbátorodott, hogy hirtelen kikapta a vizsgálóbíró kezéből a füzetet s egyik középső lapját két ujja közé fogva, mintha irtózna tőle, magasra emelte, úgyhogy kétoldalt lelógtak a sűrűn teleírt, foltos, sárgaszélű lapok. — íme, a vizsgálóbíró aktái — mondta, s az asztalra ejtette a füzetet. — Olvassa csak nyugodtan tovább, vizsgálóbíró úr, ettől a bűnjegyzáktől igazán nem félek, bár számomra hozzáférhetetlen, mert csak két ujjal tudom megfogni és nem venném a kezembe. — Csakis a mélységes megalázkodás jele lehetett, vagy legalábbis csak annak lehetett érteni, ahogy a vizsgálóbíró az asztalra hullott füzetecskéért nyúlt, megpróbálta kissé rendbe hozni, s újra elővette, hogy beleolvasson.

Az első sorokban ülők oly feszülten figyeltek K-ra, hogy egy darabig ő is őket nézte. Általában koros férfiak voltak, néhány fehér szakállas is volt köztük. Talán az ő szavuk a döntő, ők talán hatni tudnának az egész gyűlésre? Mert a gyűlést még a vizsgálóbíró megaláztatása sem rázta fel, olyan mozdulatlanná dermedt K. beszéde óta.

— Ami velem történt — folytatta K. kissé halkabban, mint az imént, s újra és újra az első sor arcait fürkészte, beszéde ettől kissé zilált színezetet is kapott —ami velem történt. csupán egy eset, s nem is nagyon fontos, mert én nem tartom súlyosnak, de jelzi, milyen eljárás folyik sokak ellen. Értük állok itt helyt, nem magamért

Akaratlanul is hangosabbra fogta a szót. Valahol valaki fölemelt kézzel tapsolt, s felkiáltott — Éljen! Miért ne? Éljen! És újra éljen! — Az első sorokan ülők itt-ott a szakállukba markoltak, de senki sem fordult hátra a kiáltás miatt K. sem tulajdonított neki jelentőséget, de mégis felbuzdult; most korántsem tartotta szükségesnek hogy min denki tapsoljon, elég. ha a többség elgon dolkozik az ügyön, s ő csak néha győz meg egyet-egyet az igazáról.

— Nem pályázom szónoki sikerre — mond ta K.. épp e megfontolás folytán ezt nem is érhetném el A vizsgálóbíró úr valószínű leg sokkal jobban beszél, hisz ez a hivatásé val jár Én nem akarok mást. csupán egy nyilvánvaló visszaélés nyilvános megtárgya lását. Hallgassanak meg: mintegy tíz napja tartóztaVtak le a letartóztatás tényén csak nevetek de e-2 most nem tartozik ide Kora reggel, az ágyamban rontottak rám talán — azok után amit a vizsgálóbíró mondott e2 sem lehetetlen — parancsot kaptak hogy vegyenek őrizetbe valami szobafestőt aki éppoly ártatlan mint én de engem választottak A szomszédos szobába betelepedett

két durva őr. Ha veszedelmes rabló lennék, akkor sem járhattak volna el körültekintőbben. Ráadásul ez a két őr erkölcsi érzékét vesztett csürhe fajzat volt: telefecsegték a

fülemet, azt akarták, hogy vesztegessem meg őket, fondorlatosán ki akarták csalni tőlem fehérneműmet és ruháimat, pénzt kértek, hogy állítólag reggelit hozzanak nekem, miután a szemem láttára szemérmetlenül befalták a reggelimet. Ez sem volt elég. Egy harmadik szobába vezettek a felügyelő elé. Ez a szoba -egy hölgyé, akit nagyra becsű lök, s végig kellett néznem, hogy miattam, de nem az én hibámból, az őrök és a felügyelő jelenléte úgyszólván beszennyezi ezt a szobát. Nem volt könnyű megőriznem a nyugalmamat De sikerült, s teljesen nyugodtan kérdeztem meg a felügyelőt — ha itt lenne, megerősíthetné — hogy miért tartóztattak le. S mit válaszolt ez a felügyelő, akit még most is magam előtt látok, amint ott ül az említett hölgy székében, a legbárgyúbb gőg szobraként? Uraim, voltaképp semmit sem válaszolt, talán valóban semmiről sem tudott, letartóztatott és az kielégítette. Sőt, még egyebet is tett: magával hozta annak a hölgynek a szobájába bankom három alacsony beosztású alkalmazottját, s azok összefogdosták és szétkuszálták a hölgy tulajdonában levő fényképeket. A bankhivatalnokok jelenlétének persze még más célja' is volt: az. hogy akárcsak háziasszonyom és a cselédlány, elhíreszteljék letar tóztatásomat, csorbísák becsületemet a világ előtt, és főleg: megrendítsék helyzetemet a bankban Nos, ebből semmi sem lett, a terv a legkevésbé sem vált be: még a háziasszonyom, ez az egyzeru lélek — hadd említsem itt megbecsüléssel a nevét, Grubachnénak hívják —, még Grubachné is elég értelmes volt ahhoz, hogy rájöjjön; az ilyen letartóztatás — merénylet, amit kellő felügyelet híján utcai suhancok követnek el Ismét lem, nekem az egész csak kellemetlenséget, s futó bosszúságot okozott., de nem lehettek volna-e rosszabb következményei?

K most félbeszakította szavait, s a csőn des vizsgálóbíróra nézett; mintha úgy látta votna hogy az egy pillantással épp jelt ad valakinek a tömegben. K. mosolygott és azt mondta: — A vizsgálóbíró úr itt mellettem épp most ad titokban jelt valakinek önök közül Vannak tehát önök közt olyanok, akiket innét föntről vezényelnek Nem tudom, ez a jeladás most pisszegést vagy tetszést kellene-e hogy előidézzen, s azzal, hogy a dolgot idő előtt elárulom, egészen tudatosan lemondok róla. hogy megtudjam a jeladás jelentését Számomra ez tökéletesen közömbös és nyilvánosan felhatalmazom rá a vizsgálóbíró urat hogy lent ülő fizetett alkalmazottainak titkos jelek helyett

— Rögtön befejezem — mondta K., s mivel csengő nem volt a kezeügyéhen, öklével az asztalra csapott; a vizsgálóbíró és tanácsadója úgy megrettent, hogy legott szétrebbent a fejük. — Nekem semmi közöm az egész ügyhöz, tehát nyugodtan ítélem meg, önöknek azonban nagyon is hasznukra válhat, ha meghallgatnak, feltéve, hogy fontos önöknek ez az állítólagos törvényszék. Megbeszéléseiket arról, amit előadok, kérem halaszszák későbbre, mert én nem érek rá, és hamarosan elmegyek.

Tüstént csönd támadt, K. annyira uralkodott már a gyűlésen. Nem kiabáltak többé összevissza, mint eleinte, a tetszés tapsa sem csattant föl, de úgy látszott, már sikerült meggyőznie vagy kishíján erre az útra terelnie őket.

•— Kétségtelen — mondta K. nagyon halkan, mert ürült a gyűlés feszült figyelmének, a csendben valami zúgást hallott, s ez izgatóbb volt a legelragadoitabb tetszésnyilvánításnál — kétségtelen, hogy e bíróság minden nyilatkozata mögött, az én esetemben, tehát letartóztatásom és mai vizsgálatom hátterében valami nagy szervezet rejtik. Olyan szervezet, amely nemcsak megvesztegethető őröket, ostoba felügyelőket és vizsgálóbírókat foglalkoztat — akik a legkedvezőbb esetben szerények — hanem ezenkívül bizonyára egy magas és legmagasabb rangú bírói testületet is fenntart, meg a szolgák, írnokok, csendőrök és egyéb kisegítők megszámlálhatatlan, kíméletlen kísérőhadát, talán még hóhérai is vannak, nem riadok vissza a szótól. És mi értelme ennek a szervezetnek, uraim? Annyi, hogy ártatlan embereket tartóztat le, esztelen és többnyire — mint az én esetemben is — eredménytelen eljárást indít ellenük. Ha ez az egész ilyen értelmetlenség, hogyan lenne elkerülhető a hivatalnokok legrohadtabb korrupciója? Ez lehetetlen; hogy ezt elérje, arra még maga a legfőbb bíró sem volna képes. Ezért próbálják meg az őrök a letartóztatott testéről is ellopni a ruhát, ezért törnek be felügyelők idegen lakásokba, ezért aláznak meg, kihallgatás helyett, gyűlések színe előtt, ártatlanokat. Az őrök csak a raktárakról meséltek, ahová az őrizetbe vettek tulajdonát viszik: szeretném egyszer látni ezeket a raktártele'peket. ahol a letartóztatottak fáradságos munkával szerzett vagyona rohad, ha ugyan el nem lopják tolvaj raktárosok.

12