A Hét 1963/1 (8. évfolyam, 1-26. szám)
1963-01-27 / 4. szám
MONOSZLÚY M. DEZSŐ: Rapszódia a szavakról A hangulatom piros, fekete, sárga, fehér, néha azt hiszem, ily sokszínűn kering bennem a vér, néha azt hiszem, teres a vers, ahová sokféle nyers és csiszolt szavak lövedéke száll, s amelyik közülük célba talál, az egyszerre ' ridegen idegen, megbéklyózott madár. Néha szeretném a szavakat a versből visszalopni újra, hadd játsszon velük a végtelen lehetőségek húrja, s nem kába rím, kimért varázs. A vers a szavak füzéből nyert parázs. Szabad máglyák pislogó hamva, üszke, ha nem volnának egyetlen lehetőség szálára fűzve, tán lehetne belőlük láng, virág. ""v BATTA GYÖRGY: Kék és fehér Fut — akár gyújtózsinóron — végig a havon napból csiholt fény-lábú szikra, és mint tűzijátékokon (csak most hangtalan) a perc ágyúja dörren: az ég egy pontján szakad az ónos komorság, s kék porokként szállong a fehér síkra a résen át az ég. Olyan kék, mint egy virág, vagy mint egy pici barna fiúcska fején a sapka. Csak kék és fehér a világ. Mikor szerkesztek én egy versbe ilyen tökéletes harmóniát? Ezt a szép, oktató tisztaságot mikor érti meg s éri el a világ? Mit tehetek? Örömöm, mint házakból az utcát, vagy kocsikból a vonatot, szavakból összerakom: szép volt, mert tiszta volt és jő volt ez a látvány nagyon, nagyon, nagyon, nagyon. SZITÄSI FERENC: A fény Este az égen Fénybarázdát húznak a csillagok. Indul a csend a szerelem ölébe, S hulló csillag borzán A lábad előtt. Bronz-nyakadon Fény-füzér husángja aránylik. S tincseid selymében fészkel a vágy. Hiszed a szívem — Szemedben suttyó-csillag-pár Lejti a táncot. Sercen az álom Porcelán váza — Fény-botok tánca Fák üstökére ábrákat ír. Este az égen Fény-barázdát húznak a csillagok. ZALA JÖZSEF: Adósok Szóljon, akinek adósa vagyok, bár tudtommal még jól emlékszem eddig, igaz, hogy az igényes, telt napok a megtörténtet gyorsan elfelejtik. A jó szó válaszát nem ejtem el, s mikor kezem pihen dolgos tenyérben, pulzusára gyors pulzusom felel, még ha gazdája hallgat is, megértem. Van adósom, rovása egyre nő, mit sem térít meg, nem juttat kamatra: felém se néz a száguldó idő, s köztünk a távolt hatványozva szabja.
