A Hét 1963/1 (8. évfolyam, 1-26. szám)
1963-01-20 / 3. szám
cAz bzelqö $$é.(p Itatása gy szokott jelkiáltani Matuska elvtárs, az üzemi bizottság elnöke, amikor találkozik velem: Na, Pityke kartárs, hogy vagyunk, hogy vagyunk ....? — jól, Matuska elvtárs — felelem ragyogó mosollyal — igazán nagyon jól...! — Derék... ez már derék dolog — veregeti meg a váltamat —, ezt szeretem. Csak így tovább ...! Milyen ember ... Milyen nagyon jó ember, gondoltam lelkesen és fiúi hálát éreztem iránta, mennyire törődik velem ... a csekélyke Pityke kartárs ügyes-bajos dplgaival. Ez igen, ez aztán a nagyszerű vezető! Fiatal voltam és bohó, alig bírtam magamba gyűrni az életkedvét. Három ember helyett dolgoztam. Ki is tüntettek. S akkor újra találkoztunk, mint már annyiszor. Ragyogott az arca s a szeméből végtelen megbecsülés és rokonszenv sugarai melengettek, mint a mezők nyíló vadvirágját a tavaszi napsugarak. — Na, hogy vagyunk, Pityke kartárs?! Szemével cinkosan hunyorított és játékosan mellbe bokszolt, de azt is óvatosan, enyhén, hogy ne fájjon. — jól, mi... ugye jól, Pitykécském ...? A végtelen meghatottságtól gügyögni lett volna kedvem, valahogy így: — Ö, apácskám . .. Matuska apukám ... nagyon, nagyon jól...! Könybelábadt szemmel szorongattuk egymás kezét és nem bírtunk elválni. Amikor a brigádunk szocialista munkabrigád lett, már beszélni sem tudtunk. Szótlanul omlottunk egymás nyakába és sírtunk. — Hogy vagy, Pitykém, Pitykécském ...? — hüppögte és nem szégyellte az arcát barázdáló forró könnyeket. — Nagyon jól, Matüs ... api, nagyon ...! A fiúk választottak szét bennünket, mert talán még most is ott sírnánk a szerelőcsarnok közepén ... Egy tömegszervezet vezetője és a tömeg egyik tagja között erősebb és emberibb kapcsolat már nem lehetséges. Egy hónapra rá elhatároztam, hogy családot alapítok. Révbe értem, munkámmal megbecsülést és jó fizetést érdemeltem ki, mire várok hát? ... Összeházasodom Lidikével. Egy probléma volt csak, a lakás! Amíg gyerek nem lesz, nálunk is ellakhattok — mondták Lidiké szülei, de már most nézzetek lakás után! Legjobb lenne ha szövetkezeti lakást vennétek. — Meglesz — mondtam határozottan —, ne féljen, tata, Pityke Lidiké nem lesz a szülei terhére. Igen ám, de hol vesszük a pénzt? Van ugyan néhány ezer koronám, de az nem elég. Kölcsön kell... — Állj! — kiáltottam — ne is beszéljünk róla többet, el van intézve. A vállalat kölcsönöz ... Matuska, api elintézi...! Alig vártam, hogy találkozzak vele . .. Aztán jött, jött felém, fénylő ábrázattal és szemében eljövendő örömkönyvek melegsége rezgeti. — — Hogy vagy, Pityke... jól . . .? Megfogtam a karját és erősen a szemébe nézem. — Problémám van, Matuska api... Kisded családom részére, lakást vásárolok, kölcsönre lenne szükségem a vállalattól . . .! A legördülő könnyek erecskéi visszahúzódtak szemébe és eltűntek, mint olvadáskor az ereszen a jégcsapocskák. Elkomorodott. — Mennyire, Pityke kar társ...? — és határozott mozdulattal lerázta karjáról a kezemet. — Nyolc.., tízezer — mondtam derűsen. — Ne gyerekeskedj — boszszankodott —, ez nem tréfadolog! Na, majd meglátjuk... — nézet rám szórakozottan. Azután heteken keresztül került. Csak rfem bántottam meg, töprengtem ... Végre tehetne valamit az. érdekemben és éppen most kerül! Néha futólag találkoztunk, de mindig nagyon sietett és nem kérdezte, hogy vagyok! Talán nincs ideje ...! Lidiké, a feleségem egyre sírt a kölcsön miatt, és én beláttam, hogy a családi boldogságom érdekében dűlőre kell vinnem az ügyet! Ha ő nem akarja, nekem kell megkérdeznem Matuska kartársat, hogy hogy van, döntöttem el. Össze kell jönnöm vele! Es valóban találkoztunk, jött velem szembe a hosszú folyosón, már messziről észrevett és láttam, hogy keresi a menekülés útjait, jobbra-balra csavargatta a fejét, nézte az ajtókat, hogy hová térhetne be előlem, de én már kitárt karral megindultam feléje és lelkesen kiáltottam: — Na, hogy vagyunk Matuska elv‘ars .. .? De nem értem öt el, mert mielőtt megragadhattam volna, az utolsó pillanatban felfedezte a mellékhelyiséget és fürge gyíkként besurrant ajtaján. Az ajtót magára zárta. Azóta sem tudok találkozni vele. DUBA GYULA ’SS/SS/;/SSSSSS///S//SSSSSSSSS/SS/S//-SS/SS/SSS///SS/S//SSSSfSSS/SSSS/fSSSSSSS,S.'S/VS/SSSS/S////SS/SSSSf./SS/SSSSSS/S//SSSffSS/S//S/SSSSSSSSSSSSSS/SSSS/,SSSSSSSSSSfSSSSSS//SS//fSS, Pista átporzik a Garam hídján, ott lekanyarodik' a rétekre, és be a közepébe. Nagyokat huppan az ülésen. A motort leállít ja és állványára billenti. Olyan a rét. mint egy nagy, ^színes tarka szőnyeg. A hosszúszárú margaréták bókolva hajlongnak a meleg nyári szélben Milliónyi bogár zümmögő muzsikájától hangos a levegő. Hétfőn meg lehet kezdeni a kaszálást. Dús, kövér a rét füve, jó széna leltet belőle, ha kedvez az időjárás. Pista leheveredik. Fűszálat vesz a foga közé, azzal játszogat, majd hanyatt fordul. A kék ég alatt itt-ott kisebb nagyobb szürkésfehér felhőcskék pihennek. Pista fölött nagy-nagy magasságban egy gólya köröz alig mozduló szárnnyal. Köröz. köröz a gólya, mintha Pistát zárná egy hatalmas acélgyűrűbe. Pista fantáziája is szárnyra kel ,.. Csinált-e valamit, amióta itthon van? Kórházba juttatta az apját. Ojra maga előtt látja, hallja a rettenetes nevetését, aztán meg a tanítónő jelenik meg előtte. Ijedt, rémült arca, síró vallomása ... Befogná a szemét, hogy ne lássa, ne hallja! Miért ez a fájdalom? Miért a szomorúsága? Hiszen nem történt semmi, csupán annyi, hogy a szórakozás felemelő hangulatában tegezni kezdték egymást. Kicsit iszogattak, táncoltak, s jóformán az egész estet játékos csipkelődéssel töltötték. Félig-meddig haraggal váltak el. Haraggal? Teréz a városi életre esküdözött, ő meg a falusira. Az apjának mégis azt mondta, hogy felesésül veszi a tanítónőt. Miért mondta? Miért éppen ott és akkor? Hiszen soha nem gondolt arra ezelőtt?! Az apjának akart szépet mondani unokákat ígérni? — Pista! . .. Pista! — kúszik a fülébe egy távoli hang. Felül. A Garam hídjánál egy férfi áll, az kiabál, s forgatja a fejét körbe, körbe kutatva. Pista összefogja a tenyerét: — Hahó!... Hahó! ... Itt vagyok! Az idegen megpillantja és elindul Pista felé. Nem is ismeretlen a Közel gó idegen, hiszen az nem más, mint Szász Pali bácsi. — Legyen üdvözölve, Pali bácsi! — mondja Pista elibe sietve és keményen kezet ráznak. — Szervusz, Pistám!... Ahelyett, hogy lótnál-futnál itt heverészgetsz a réten!? — hamiskodja ki nagyhirtelen Szász, de már térdel Is lefelé, hogy utána elnyúljon a selymes, vadvirágos fűben. — De nagyszerű dolog ez, Pistám! .. . Tudod te jól, mitől döglik a légy! — Gondoltam már el sem jön, Pali bácsi? Elküldöm a levelet és várok: elmúlik egy hét, kettő, három, semmi. No, mondom, a Pali bácsi jól belógat engem! ... Hogyan talált ide? — Egy traktor abrakot hozott a városból, azzal jöttem. Valami Tibornak hívják a traktorost, jó pofa gyerek! ... Hogy nem jöttem rögtön? . .. Hát tudod, közbe is jött valami, meg aztán megmondom őszintén, gondolkoztam a dolgon, nem volt valami nagy kedvem A végén mégis rászedtem magam... Hát te? Hogy érzed magad, hogyan megy a munka? — fordul Pistához az egykori tanárember. Pista arca elborul: — Hogy én? . . . Hm, sok minden történt, Pali bácsi. Túlsók ilyen rövid idő alatt! — Csak nincs valami baj?! Bognár Pista minden lényegeset elmond. Szinte jólesik neki, hogy most kiöntheti valakinek a szívét teljes egészében, nagyon őszintén. Elbeszélését hosszú csend követi. A fejük felett köröző gólya már elhúzott valahová. Szász felsóhajt: — Bizony sok kellemetlenség éri az embert egy életen át, fiam... Deltát mit csináljunk? Ha egyszer élünk, mindennel szembe kell néznünk.. . Aztán az én ügyem el van intézve valahogy? — Vezetőségi gyűlésen megtárgyaltuk 12
