A Hét 1963/1 (8. évfolyam, 1-26. szám)
1963-06-23 / 25. szám
). viflcb felvétel»! Ez még az öregapa faragta teknő. Benne dédunokái játszanak Oláh unokájának a felesége ■zárálapitot faragni. De még milyen szórólapétól! Ok egyáltalán mindent ki tudtak faragni fából. Vezetéknevük Oláh. Kelet-Szlováklában telepedtek le, a gróf uradalmában, amely Stretávkától Budkovoélg terjedt. A két határ közütt erdő terült el. Sötét erdő. Az emberek „Fekete erdőnek“ hívták. Mások megint „Alsó erdőnek“. Egyébiránt a neve nem is fontos. Fontos az, hogy Itt az erdő mellett, amelyben jegenye és rezgőnyárfa nőtt, kezdték építeni Oláhék kunyhóikat. Hárman voltak, három tqstvér: György, Miklós és András. Utánuk érkeztek Kanálosék. És Kanálosék után Sztankovicsék. S valamennyien olyan emberek voltak, akik tudtak bánni a fával, a legkülönbözőbb tárgyakat tudták faragni belőle. Teknőkészltők voltak. Télen át kivágták a fehér meg a szürke nyárfát és a legjobbat is, a kanadai nyárfát, és tuskőkra fűrészelték. A vastagabb tüskékből teknőt készítettek, amelyben disznóöléskor az állatot forrázták, vagy kenyérdogasztő teknőt, e kenyeret készül sütni vékonyabbakból olyan faedényeket, amelyekben a kenyértésztát keltették, és a legvékonyabbakból főzőkanalakat meg kanalakat faragtak. A gróf úr számára, természetesen, szórúlapátot gyártottak. És Így folyt ez évről évre. Vágták az erdőt. Tavasszal meg ősszel pedig esztendőről esztendőre faragtak, vájtak, véstek, tisztították a fát, amelyből gyártmányaik készültek, a teknővájúk gyártmányai. Így volt ez nyolcvan évvel ezelőtt, mikor ide, az Alsó erdő mellé telepedtek Oláhék. Már csak egyetlen ember él közülük. A százesztendős Oláh András. Nyolcvan esztendőn át dolgozott a jegenyével és rezgőnyárfával. S e mellett a munka mailett tizenegy gyermeket szült neki Anna nevű felesége. És a gyermekek megnősültek. És egyre több lett a gyermek. Egyre több lett a család. Egyre több új házat építettek. És ma Stretévka mellett az Alsé erdő tövében egész település áll, harminc házszémmal, tíz motorkerékpárral és sok-sok gyermekkel. Ott futkároznak, játszanak a telep legrégibb háza előtt Is, a 333-as számú ház előtt. Itt ül az öreg Oláh András. Vegyék csak közelebbről szeimügyre. Látják, bogy nevet a szeme? Bizony nevet. A ma mosolygtatja, a ml koránk, mikor nem szeretne meghalni. Azt mondja, kár lenne, mikor azok a gyerekek olyan szépen játszanak. És vegyék csak tzeműgyre arca barázdáit: azok a múlt emlékei. Az étéit rendszerek, a volt urak okozták, akik számára faragta a fát, csak valahogy kávás pénzt kapott érte. Oláh Andrfih szeme mosolyog. — Tnd-e még dolgozni, faragni? — kérdezzük. A szeme mosolyog. Nem kell már faragnia. Ez az utolsó rendszer, amelyet most, százesztendős karára ért meg, segélyt ad neki. Abbéi megél. Azonban néha nem állja meg: előveszi régez-régi faragőkését, ét lassan faragni kezd. Kanalat, vagy talán főzökamalat? Nem. Babát az unokája lányának. Szfllétésnapja lesz . . . Az unokája felesége éppen kenyeret dagasztott. Három kenyérre való tésztát. Berakja az udvaron éllé agyagkemencébe, s nemsokára már érezni a Stretévka melletti Alsó erdő tövében a kenyér illatát. — Szeljen, öregpapai Szel a kenyérből. Szagolgatja, nézegeti, melyik oldaláréi harapjon bele, aztán feláll, kimegy a kiskapun át az utcára. Az utcán aktatáskás gyerekek futnak végig. Az udvarokból kihalltk a kiáltás: „Gyerekek, fél egy van, oredjetek iskolába!“ S az Oláhék, Kanálosék, Sztankovlczék, a valamikori híres teknővájék gyerekei az Alsó erdó alatti talapról iskolába indulnak. Mikor pedig estefelé hazaérkeznek az Iskolából, körülülik a százesztendős teknövájót és elbeszélik neki, mit tanultak az iskolában. A százesztendős teknővájfr meg az életről mesél nekik. BOHUS UJCEK Ford: — er— kalács-házikó: -------- ----------„ nincs se konyhája, se szobája, se elősxobája, az egész ház egyetlenegy helylságből áll. A 333-as számú ház. Előtte, jegenyefatnskön egy ember Bl. állát a botján nyugtatja, a szeme mosolyog. És olyan barázdák szántják váglg arcát, amelyek a föld árkaira emlékeztetnek, ka az ember repülőgépről látja őket. Ez az amber most élt századik esztendejét. Száz áv, száx esztendő. Maga sem emlékszik, rá mikor került Ide. A gróf hozta őket a környékre, akinek sok-sok szórólapátra volt szüksége a gabona azelelésébez. Ok pedig tudtak „Faragok még egy kanalat“
