A Hét 1963/1 (8. évfolyam, 1-26. szám)
1963-05-26 / 21. szám
A nyárasdi szövetkezet irodájában Dömény Jánosra, az elnökre várakozva egy vele való régebbi beszélgetésem elevenedik fel. Számok, adatok, egészséges kritikai megjegyzések. Míg Dömény János Munkaérdemrenddel kitünteti szövetkezeti elnök megérkezik, tulajonképpen elmondhatnám azt is, legalább dióhéjban, amit tőle hetekkel ezelőtt hallotam, s feljegyeztem. „Az 1963-as esztendőben, már az első negyedben jóformán minden tervfeladatunkat teljesítjük, illetve túlszárnyaljuk. Nagy szó ez, az elmúlt kemény tél után. Igaz, az új esztendőben adósság nélkül léptünk, és ez bizony nagy pozitívum volt. Vannak, akik nem szeretik a számokkal való bizonygatá8okat, úgy mondják, hogy az nemigen érdekes — én azonban úgy vélem mégis ez a legmeggyőzőbb. Ezért is említenék egy-két adatot, ennek alapján mindenki előtt világossá válik, hogy a tagság mit tett a nyárasdi szövetkezet fejlesztése érdekében...“ Szószerlnt idéztem Dömény János szavait, s az akkor felsorolt adatokat: Termelési ág Piaci eladás 1958-ban 1963-ban Tej 708 000 I 1 080 000 1 Hús 1840 mázsa 3 426 mázsa Gabona 7 950 mázsa 9 350 mázsa Tojás 67 000 db 250 000 db Az elnök váratlanul, idő előtt megjött. Az irodába Forró Gézával, a zootechníkussal viharzott be, mindkettőjük szájaszögletébem az a huncut mosoly ült, mely akkor szokott jelentkezni, ha az ember, teszem azt, ilyet mond: „ugy-e megmondtam, nekem lesz igazam!“ — Tán verebet fogott a magas vezetőség? ,— kérdem csipkelődve. — Majdneml — Nagyot nevet, aztán egy kis. szünet következik, emögött érzeni a belső monológot „Megmondjam... ne, még öndicséretnek vehetné ...“ Még egy kiadós szippantás a cigarettából, ez Is időnyereség, s csak aztán folytatja. — Az irodába jövet azt sorolgattuk, a kemény tél után hogy Is állunk az eredmények dolgában. Aztán ettől lett a jó kedvünk. Még takarmányban Is jobban állunk, mint tavaly Ilyenkor. Tejben május elején elértük már a 3600—3800 litert, május végére meglesz a 4000. Nagy szó ez! Számítsd csak ki — 470 tehenünk van — mennyi az egy főre eső napi átlag? Fejben végzem a számítást, egy kicsit eltart, míg kibököm. — Már most több a nyolcnál, s bizony sok helyen ennek negyedét se érik el. — Dömény szája szögletéből eltűnik a mosoly, arcvonásai is szigorúbbak lesznek, így hát fi miinkaérdemrendes nyárasdi elnök a „kritikai mondatokká formálódó“ szavak is keményebben kopognak. — Hát ha a kevéske takarmányt is olyan tehenekkel zabáltatják fel, amelyek alig csurgatnak tejet. Tartogatják, tartogatják az istállókban, hogy jelenthessék: ennyi a tehenünk, közben eltitkolják, hogy állományuk nagy része legjobb esetben csak lábonálló konzervnek mondható. S ha azt akarják, hogy fel ne forduljon az állat, hát az e leséget a tejelő tehén elől kell elsikkasz’tanlok. De sokszor bosszankodtam a tizenkét év alatt .azon, hogy egyes emberek az eszük helyett másoló papírral mentek neki a dolgoknak. Ha a járástól, a kerülettől,. vagy ha netán még magasabbról érkezett az utasítás, hát azon mód hozzáláttak a kopírozásnak — úgy1 mondták: „ez a paramos“. Ha valaki nem ezt tette, (nem rosszakaratból, de mert esze diktálta és tudta, hogy ha Ismernék a helyzetet a felettesek Is, azt mondanák, amit az ő józan esze Is diktál) arra úgy néztek, mint a leprásra. Sőt, ha lehetőség nyílott rá, akkor még fejbe Is kólintották. Emlékszel az első kétmenetes kombájnaratás esztendejére? — Hogyne emlékeznék! De nézzük meg a naplómat! „A cikk a járási újság első oldalán volt. Már a elme is kész dzslu-dzsicu fogás. Ember legyen, aki kivédi. „A nyárasdi elnök nem akarja a kétmenetes kombájnaratást." Körülbelül így kezdődött a cikk. Már pedig ez a Párt egyik határozatának semmibevétele lenne. De Dömény nem olyan ember — mondtuk rlportúton lévő kollégáimmal — mégis, mi lehet a dolgok mögött? Nézzük meg az érem másik oldalát is, indulás Nyárasdral A faluban először az irodába mentünk. „Az elnök elvtárs kint ven az állomáson“ — Jött a könyvelő válasza. Irány az állomás. Messze kint jártunk már a határban, szemben velünk észrevettük az egy lő vonta elnöki csézőt. Fékeztünk, ugyanezt totte a bakonülő elnök is. Már messziről mutatom a lapot, ő meg nevet. „Szinte tudtam, ha újságíró kezébe kerül a járási lap, hát annak első útja Ide vezet. De félre a mókával. Nem vicc ezl Gyeire, járd be velem a határt. Három hely kivételével kétmenetesben megyünk. Három helyen azért nem, mert már nagyon beérett a tábla, s kiperegne a mag. Hát, hogy őzt megelőzzük, egyből el is csépeljük. — Dehát a járási újság cikke? — szóltam közbe. — Itt voltak az elvtársak, s mikor meglátták, hagy nem alkalmazzuk mindenütt a kétmenetes aratást, hát azt mondták, hogy én a párt utasításaival szembehelyezkedtem. Nem — mondtam én — csak az eszemet használom, ti meg kopiroztok. Azzal elmentek, s búcsúzóul csak azt mondták, betesznek az újságba. ígéretüket megtartották.“ — Végeredményben akkor is nekünk volt Igazunk — emlékezik vissza az elnök. — Persze a Javaslati utasításokat könnyebb szószerlnt végrehajtani vagy végrehajtatni, mint gondolkodni és az adott viszonyoknak megfelelően alkalmazni. Én érzem, jől érzem, hogy mit akar a Párt. Vedd csak az istálló-ügyet, végeredményben abban Is nekünk lett igazunk. — Igaz, mi van az új istálló építésével? — Egyelőre még nincs döntés, de 174-est még egyszer nem építünk. A minap már Prágából Is jártak nálunk az ellenőrök. Ügy mondták, 800 Ilyen Istálló van már az országban, s majd mindegyiküknél hasonló hibák mutatkoznak. Mondtam is nekik, Jókor jöttek rá a hibákra. Az Idei hosszú tél alatt nyolcszázszor 174 tehén „fedél alatt“ ázott. Ez naponta legalább 140 ezer liter tejveszteség, mert napi egy liter veszteséggel csak kell számolni. A sok szakember fújhatná a trombitát, de csendben vannak, akárcsak azok, akik nálunk az Iskolát feneklvel építették a falunak. Hisz magad is láttad. A szakemberek az alapok lefektető-
