A Hét 1963/1 (8. évfolyam, 1-26. szám)
1963-05-26 / 21. szám
ékhw&M hm Hogyan 61 6s dolgozik Kurszkban Gustavo Vogholaro El-elmosolyodik. Eleinte azt gondoltuk, zavarában, amiért nem tud elég J61 oroszul. Aztán rájöttünk, hogy a mosoly Inkább kedves lényéből fakad. Gustave Voghelare 1913-ban született a belgiumi Ostende-ban. Kurszkban, Oroszország kellős közepén találkoztunk vele. Nagy koponya, markáns arcvonások, széles váll, melyet az Idő már kissé meggörnyesztett, nehéz szerszámok fogásához szokott, hatalmas tenyerek, és nyílt mosoly. Ilyennek láttuk Gustave Voghelaret, aki bizony rögös, nehéz élétutat járt be. Elénk teszi a családi fényképalbumot. Az egyik képről a belga hadsereg egyenruhájában néz ránk a gondtalan fiatal legény. — Ezerkllencszáznegyven... — mondja, aztán sokáig hallgat. Amikor Belgium a háború tizennyolcadik napján letette a fegyvert Hitler előtt, Gustave Voghelare hadifoglyot útnak Indították egy németországi táborba. Megjárta Brémát, Berlint, Lelnefeldét. Szögesdrót, éhség, vérebek, fenyegetően alámeredő géppuskacsövek az őrtoronyban... és a kizsigerelő, kínzó robot. 1943-ban Gustavet átszállították egy másik táborba, amely szomszédos volt az Oroszországból elhajtott nők táborával. A repülőgépgyárban találkozott Valjával, egy húsz esztendős kurszkl leánnyal. Val- Ja és Voghelare együtt csatlakozott az egyik ellenállási csoporthoz. 1945-ben közeledett a táborhoz az amerikai hadsereg. A hitleristák le akarták gyilkolni a foglyokat. Gustave-nak sikerült megszöknie, s az amerikaiak megérkezéséig Valja bújtatta. Elérkezett végre a szabadulás napja a két fiatal számára, akik' a fogságban megsezrették egymást. Valja nyomban haza akart térni a Szovjetunióba, s Gustave is vele tartott volna abba az országba, amelyről olyan sokat hallott. Az amerikai hatóságok azonban nem engedélyezték, hogy a Szovjetunióba utazzanak. Belgiumba viszont mehettek, sőt csakis oda. Így hát Ostende-ban tartották meg a lakodalmat. Belgium barátságtalanul fogadta a sokat szenvedett, kliqerült emberpárt. A Voghelare-házaspár kislányukkal, Gustave Idős édesapjánál talált menedéket. Aztán jöttek a munkakeresés keserves napjai: Gustave és Valja §űrűn kopogtattak a közvetítő irodák ajtaján, míg végre Voghelare lakatosra rámosolygott a szerencse, el tudott helyezkedni. — ö, ml sok mindent megértünk. Belgiumban a háború után — mosolyodtk el keserűen Gustave. Aztán beköszöntött a várva várt nap: a Voghelare-család megérkezett Valja szülővárosába, Kurszkba. Meleg kis otthonunk van. Televíziókészüléket, orosz könyveket, belga lapokat láttunk a lakásban — és egy kanárimadarat, a család kedvencét, amely éppen Gustave vállán pihent. — Eleinte bizony nehéz volt itt maguknak? — A kislánynak bizony az volt — mondja Gustave. — Úgy ment iskolába, hogy még nem tudott oroszul.. Az anyjának kellett tolmácsolnia, ha a tanítóval akart beszélni. De már nőhány nap múlva új barátnői akadtak a ml Galjánknak, ahogyan Gabrtellett az Iskolában elkeresztelték. A tanító pedig esténként oroszul tanította Hamarosan felsorakozott a tankönyvek mellé egy Puskin-kötet, majd egy Majakovszkij verseskönyv Is. A kislány nagyon szereti a verseket. Gustave-nak és Valjának nem kellett munkát keresnie. Lakatosra egyszerre több (izemnek Is szüksége volt. Gustave kedvére választhatott. A vlllamoskészülékek gyáránál állapodott meg. Valja egy szállodában vállalt tisztviselői munkakört. Kurszkban Ismerte meg Gustave a félelemmmentes életet, amikor nem kell attól, tartani, hogy lesz-e munkája holnap. Oj barátainak életelve az volt, hogy „egy mindenkiért, mindenki egyért”, hogy „ember embernek barátja”. S Gustave megértette, hogy ezek nem üres szavak. Ha kiderült, hogy egyben-másban hiányos a tudása, szívesen tanították, ha pedig valami nem sikerült neki, tüstént segítségére siettek, megmutatták, hogyan lehet jobban csinálni. Segítettek neki a munkájában és a magánéletében is. — A gyárban már az első nap megéreztem, hogy egy nagy és összeforrott munkáscsalád tagja lettem — mondta Gustave Voghelare. — Alighogy beléptem, máris különböző szerszámokat kaptam, amelyek megkönnyítik a munkát, s hol az egyik, hol a másik lakatos jött oda hozzám, hogy megmutassa nekem az újítást. S én megértettem, hogy itt Ilyenek az életszabályok. Gustave szenvedélyes hangon beszél erFrlsi lapok érkeztek Belgiumból. Gustave Voghelare kislányával, Cabriettel. ről. A Szovjetunióban megtalálta azt a „feltörekvő Igazságosságot”, amelyről Emile Verheeren, a nagy belga költő álmodott. öt éve éltek Kurszkban, amikor ünnepi esemény érte a családot: a gyári művelődési ház nagytermében Gustave Voghelare munkatársaival együtt átvette a kommunista munka élmunkása oklevelet. Ez a cím rendkívül megtisztelő, s csak olyan emberek kapják meg, akik nem csupán a munkában kiválóak, hanem közéleti tevékenységükben és magánéletükben egyaránt példamutatók. A jövendő felderltőlnek nevezik őket. — Tart-e valamilyen kapcsolatot Belgiummal? — Hogynel Nemrégiben Is 35 napot töltöttem a nővéremnél Ostende-ban, tavaly pedig belga barátaimmal találkoztam, akik egy turistacsoporttal Jártak a Szovjetunióban, és persze eljöttek hozzánk vendégségbe. Hamarosan meglátogatom a rokonságot. Meg aztán levelezünk Is! Rendszeresen kapom a belga lapokat... — Megbánta, hogy elhagyta Belgiumot? — Nem olyan egyszerű ez — mondja. — Gondolom, megértenek. Belgium a hazám, ahol majd negyven évig éltem. De ha mégegyszer választanom kellene, hogy jöjjek-e vagy pedig maradjak, ugyanígy választanék. Szeretem Valját, és szeretem a hazámat. Látják, már hazámnak nevezem a Szovjetuniót, jól érzem Itt magam. Nyugodt vagyok mind a magam, mind pedig a családom sorsát illetően. Boldog vagyok I J. Lvov (Szovjetunió) Gustave a gyárból hazafelé manat betér a poétára, hogy feladja a Belgiumba címzett levelét. Szombaton és vaaárnep a Foghslare család mindig elmegy valahová, eztttal Gaatave, Valentylna éa Gabriella Agy határesett, hogy egy cukrászdába látogat. Hétfén, azután lemét a munka következik ]. Szevernll felvételei
