A Hét 1963/1 (8. évfolyam, 1-26. szám)
1963-05-26 / 21. szám
Akár a régi mondás mondja: nyomd meg a gombot, kapsz egy llbacomamM bott Az ember bedob az automatá- Jar 1,3 egy koronát, megnyomja a gombot és kiissza a trissen hűtött limonádét. Vagy két koronáért egy Jogurtot és egy kiflit szerez tízóraira egy gombnyomás segítségével magénak. De kaphat rizst is, ha éppen arra van szüksége, cukrot, sót és lisztet meg konzerveket és sűrített paradicsomot, esetleg Lakatos ömlesztett sajtot. Csak — amikor az automata belsejében halk csörrenéssel eltűntek a sárga érckoronák, — meg kell nyomnia a gombot. A kiszolgálásra nem kell várakozni. A Tempo automatabolt különösen a kora reggeli és késő esti vásárlók számára kellemes meglepetés. A többi üzletek még nem nyitottak ki, vagy már bezártak, és akkor az embernek szüksége van valamire. Talán csak három kiflire. Talán egy szerény szárazvacsorára. Sétál a városban és korog a gyomra, de kávéházba nem akar menni, mert nincs rá elég pénze. Egy fiatalembernek cukorra és őrölt szemeskávéra lenne múlhatatlanul szüksége, hogy a kedvesét, aki mozi után fellátogat hozzá, megvendégelhesse egy feketével. És cigarettára Is szüksége lenne, hogy a kék füstfelhőkön át annál gyengédebben nézhessenek egymás szemébe. A Tempo mindenkin segít. Érdekes megfigyelni a vásárlókat, ahogy a gombokat nyomogatják. Az arcukon kétkedő mosoly és várakozás; válóban kapnak az automatától valamit? Még a legkomolyabb és legtekintélyesebb polgár is kíváncsi gyerekké válik egy pillanatra, mintha valami érdekes és újszerű Játékkal játszana. Hát Igen, egyelőre Így viszonyulunk az automatákhoz, megcsodáljuk (micsoda ördöngós szerkezeti), de kissé bizalmatlanok vagyunk velük szembe, S ' el kell ismerni, részben van Is ok a bizalmatlanságra. Megtörténik, hogy bedobod a koronát, és a gép nem ad semmit. Hiába nyomod a gombot, meg se nyekken. Egy másik gomb alatt az utasítás: „Üzemzavar esetén ezt a gombot kell megnyomni, és az automata visszaadja a pénztl“ Megnyomod, de a pénzt nem kapod vissza, a szerkezet makacsul hallgat. Na, most ml lesz? Nem olyan tragikus az eset. Jön a fehérköpenyes felügyelőnö, (kinyitja az automata szekrényét, matat a sárgaréz érintkezők között, s a gép máris készségesen visszaadja jogos koronáidat és kiszolgál. Jóakaraté gép ez, csak érteni kell hozzá. És főleg ne Igyekezzünk becsapni! Érdekes lenne összeírni azokat a tárgyakat gomboktól egészen a Mária Terézia tallérig és rénes forintig — amelyek segítségével vállalkozó szellemek ki akarják csalni az automatából a „libacombot“! Sok megcsúfolt és tönkretett utcai automatának kezdődött azzal a tragédiája, hogy valaki női kabátgombért akart tőle, mondjuk, cigarettát vásárolni. Prandl Sándor felvételei S amikor a többi derék adófizető állampolgár a begyömöszölt kabátgomb hegyébe valódi koronákat dobott, és az automata minderre makacsul hallgatott a cigarettáról, sőt a pénzről is, méltatlankodásukban rángatták, lökdösték, amíg végeztek vele. — it — Rövid interjú Soós elvtárssal, a Zdroj 3 nemzeti vállalat kereskedelmi üzemvezetőhelyettesével a Tempóról. — Hogyan van megszervezve az eladás a Tempóban? — Az új üzlet reggel öttől, este tlzenegyig van nyitva. Az alkalmazottak három műszakban dolgoznak, egyszerre hárman. Egy Informátor és felügyelő, egy nő a szendvlcskenyereket és ételféléket készíti, aharmadlk pedig állandóan tölti áruval a kiürült automatákat. — Milyen bő az áruválaszték? . — Maximálisan hat korona értékű árufajtákat vehetnek nálunk a vásárlók. A választék meglehetősen nagy, 192 fajta közsükségleti és 62 fajta Iparcikk között válogathatnak"1 vásárlóink. Legnagyobb a kereslet a frissítők, a csemegeáru és a kávé után. A legkeresetebb cikkeket a választék összetételének változtatásával és állandó kísérletezéssel Igyekszünk megállapítani. A közeljövőben iparcikkek terén például a szezoncikkekre (olajok, krémek stb.) fektetünk majd különösen súlyt. A forgalom jellemzője, hogy árúink alacsony ára ellenére is a napi bevétel mintegy 6500 korona. — Milyen távlatok állanak a Tempóhoz hasonló automata boltok előtt? — A Tempo egyelőre Inkább kísérleti és kutató jellegű üzlet, mondhatnám pedagógiai célja is van. Meg kell tanítani az embereket az automatákkal való bánásmódra. Mert az automatával bánni kell tudni. Sokan egymás után szórják belé a koronákat, mire a szerkezet felmondja a szolgálatot Meg kell várni, amíg a korona leesik, s utána dobni belé a másikat. Aztán itt vannak az öreg pénzek, egész múzeumunk van mér belőlük. Bár a Tempóban ezzel a módszerrel nemigen élhetnek a vásárlók, mert az üzlet mindig teli van és az emberek egymást ellenőrzik. Őrködik hát a közös lelkiismeret, csalni nem lehet. A rossz pénzek Inkább az utcai automatáinkat teszik tönkre. Pedig az automaták kiváló és nagyon precíz elektromos szerkezetek, és helyes bánásmód mellett szinte lehetetlen, hogy elromoljanak. S az már most is kétségtelen, hogy óriási jövő áll előttük. DUBA GYULA