A Hét 1963/1 (8. évfolyam, 1-26. szám)
1963-05-19 / 20. szám
/'/ or/€/////////e//e^’/f'/e 20 Dal- és táncegyüttes ? Április 29-én tartotta új műsorának bemutatóját Bratislavában a CSISZ SZKB magyar Dal- és Táncegyüttese. A bemutatóról kellene írnunk, s nem a mi hibánk, ha nem ezt tesszük. Az együttes küldetéséről beszélünk és mindjárt elöljáróban leszögezzük: a párttól népi együttest kaptunk, mégpedig azzal a céllal, hogy egy bizonyos művészi szintén mozgó gárda merítsen a csehszlovákiai magyar dolgozók életéből, szokásaiból, gazdag hagyományából. Annak idején a Népes is így indult, és nagyszerű munkát végzett, gyűjtési területe Bratislavától Csernőig terjedt, s amerre jártak, mindenütt lelkesen fogadták őket, a dolgozók saját életüket, életmódjukat ismerték fel műsorukban. Sajnos, ez nem mondható el a CSISZ SZKB Magyar Dal- és Táncegyütteséről. Idei bemutatója teljesen el akarta felejtetni velünk, hogy népi együttessel van dolgunk. A vezetők még a oropagációs anyagból is eltüntették a népi jellegre való utalást, dal- és táncegyüttes szerepel a műsorfüzetben. Csak azt nem tudjuk, miért. Illetve sejtjük, hogy maguk a művészeti vezetők sem tudják, mit akarnak, azt hiszik, az együttes azért van, hogy a tehetséges Jóbáknak és Mészárosoknak legyen hol kitáncolniok magukat. De ki ért ezzel egyet? A művészeti vezetőkön kívül nyilván senki. Nevetséges és bosszantó, hogy a művészeti felelősök a fiatalokat kísérleti alanyoknak használják fel. A különféle területekről verbuvált tehetségeket úgy kezelik, mintha a Nemzeti Színház balettkarából jöttek volna. Nem látják, vagy egyszerűen nem akarják látni, hogy ezek a derék fiatalok közelebbről csak akkor láttak balett-táncost, amikor Kvocsák Józsefékkal találkoztak. És mégis balettet táncoltatnak velük. Balettet azokkal, akik! úgyszólván e szép művészeti ág alapmozdulataival sincsenek tisztában. Miért történik ez így? K’ezdjük a lényegnél. Az együttes irányítói nem ismerik *a magyarlakta vidékeket, nem ismerik hagyományaikat, és a baj ott kezdődik, hogy nem is akarják megismerni. Módjukban állna utazni, tanulmányokat folytatni, heteket, hónapokat eltölteniök falvainkban, kisvárosainkban, dehát ez egy cseppet sem kényelmes, fáradsággal jár, könnyebb mindentől és mindenkitől távol, félrevonultan „népi balettet” komponálni. A Szép Júliáért nem kellett sehová sem menni, „Az élet győz a háború felett”-ért sem, amely az egyik leggyengébb szám. A Szálkái lakodalmasnál kezdődik az igazi komoly munka, de ők inkább a könnyebb megoldást választják. A koreográfus azt tanítja, amit ő már megtanult és konzervativizmussal vádolja azokat, akik szerényen azt merészelik állítani, hogy a bemfútatásra kerülő műsor koncepciójának a nép sokszínű, tarka életére, gazdag hagyományaira kell támaszkodnia, mert csak így teljesítheti az együttes hivatását. Ezt a gondolatot fejezte ki tapsával a premier közönsége is. Az igazi nagy tapsvihart a Rezgő csárdás váltotta ki, pedig vérszegény tánc, csak temperamentum van benne, de a közönséget nem lehet megtéveszteni. Ez a tánc atmoszférát teremtett! Többen megjegyezték, hogy az együttes tulajdonképpeni műsora a második résszel kezdődött, noha ettől a résztől sem lehettünk elragadtatva. A Szép Júlia című népi balettnél az volt az érzésünk, hogy a szerzők megint többet akartak, mint amennyit ez a tánccsoport produkálni képes. Az ismert közmondás jutott eszünkbe: sokat akar a szarka, de nem bírja a farka. És a tánc úgy is festett. A népballada szép volt, szépen előadták, a szavaiét csak elismerés illetheti, sajnos a tánc, a kvocsáki „balett-iskola”... mintha nehézsúlyúak birkózását láttuk volna! Szegény gyerekek, tettetek-e már szemrehányást édesapátoknak, amiért nem tanítatott balettre titeket? No, azért ne búsuljatok. Mire az együttes befejezi küldetését, csak megtanultok balettet táncolni. Erről vezetőitek kezeskednek. Lehet, hogy még mást is megtanultok, hiszen már most is azon az úton jártok, aminek magatok se látjátok értelmét. S enne egy szerény javaslatunk. Igyekezzetek idős fejjel megtanulni a balettet, s bírjátok rá vezetőttekét, hogy ők meg vegyék rá a Nemzeti Színházat: táncoljanak népi táncot. S ha ez így lesz, a filmvállalat is rövidesen rájön, hogy nagyon rossz úton jár, ha csak Nagy János: Parasztfej — patinázoít gipsz filmet készít, meg a Hviezdoslav Színház is belátja: értelmetlen és korszerűtlen csupán színdarabokat előadni. Ugye, milyen furcsa következtetés? Senki ne csinálja azt, amire hivatott, illetve mindenki csináljon mindent. Jó, de a mi közönségünknek nem kell az ilyen balett. Ha dolgozóink balettet akarnak látni, bekapcsolják a televíziót, s nagy művészek produkcióit élvezik. Mondhatnák erre a művészeti vezetők: népi táncot is láthatnak a televízióban. Ez igaz. Láthatnak oroszt, csehet, grúzt, örményt, szlovákot, magyarországit, de csehszlovákiai magyar népi táncot nem láthatnak; olyat, amely ide köt, amely erről a népről beszél. Szinte halljuk az érvet: és az Ördöglagzi, az mi? Milyen szerencse, hogy Tóth Margit jött a palóc farsangi népszokás ötletével. De mivel jöttek a művészeti vezetők, a koreográfusok? Mit hoztak a tarsolyukban? Mit mutattak be belőle az idei bemutatón? Semmit. És hogy ne kelljen felelniük ezért a könnyelműségükért, lekaparták címkéjükről a népit, maradt csak a dal- és táncegyüttes, gondolván, hogy ezzel kifogják a szelet a vitorlából. Hát ehhez igazán nem kellett sok ész. Nem népi, tehát azzal jöhetünk, amivel akarunk, keverhetünk, kavarhatunk kedvünkre. S olyannyira megkeverték-kavarták a műsort, hogy senki sem érezte a főztük ízét. Kár, hogy a művészeti vezetők nem ültek a nézők soraiban ... Hallhattak volna néhány őszinte véleményt! Egyes művészeti vezetők véleménye szerint azért kell a számoknak így összeállnía, hogy a műsor elnyerje mindenkinek a tetszését, s az együttes hosszú életű legyen. Nevetséges felfogás. Megmagyarázom a bizonyítványomt, — írja erről Karinthy. Véleményünk szerint egy együttesnek kötnie kell valahová, s ha nem köt sehová, nincs értelme a létezésének. Félreértés ne essék. Nem a modernség ellen vagyunk. 1 Hívei vagyunk a modernségnek minden esetben, ha a népi elemekre épül. Hozzuk fel példának Bartókot vagy Kodályt. A CSISZ SZKB Magyar Dal- és Táncegyüttesének a Népes igen értékes munkáját kell folytatnia. Műsorának színesen, változatosan a dél-szlovákiai magyar népéletből kell feltöltődhie. Ilyen értelemben szerveződött az Ifjú Szívek, ilyen értelemben van haszna és jelentősége egy félprofeszionális magyar együttes fenntartásának. S ha a vezetők ezt nem értik és nem így gondolják, ideje, hogy levonjuk belőle a szükséges következtetéseket. MÁCS JÓZSEF.
