A Hét 1963/1 (8. évfolyam, 1-26. szám)
1963-05-05 / 18. szám
Nem az övé__ idegen szem, idegen szem ... nyöszörgött. Hálóingben futott ki hozzá a felesége a konyhába. Nem aludt még, sosem tudott elaludni, amíg a férje le nem feküdt, összekulcsolt kezekkel feküdt, és némán virrasztott. — Mi bajod van, Péter... Istenem, mi bajod? Megragadta, mint ahogy a vizbefúló megragad mindent, ami a kezébe kerül és még megmentheti, eszelősen nézett rá, mögéje bújt, úgy suttogta iszonyodva. — ügye, él a fiam, Margit... ugye él? Az asszony reszketve csitította. — Él, hogyne élne ...! — Miért mondják akkor, Margit... nem hallod a hangokat? Nem él, azt mondják, nem él... és hogy a Jani szemét adták nekem a kórházban... a halott fiam szemét. Ő, istenem ... Az asszony sírva, zokogva, átölelte, úgy igyekezett megnyugtatni. Esküdözött, hogy Jani él, hogyne élne, Marika itt írja a levélben, hogy búcsúra már biztosan hazajönnek. — Nem igaz ... te is hazudsz ... kétfejű vagy, kétfejű ... Egy szál ingben, hajadonfővel kirohant az éjszakába. Kifelé futott a kert felé, rettegéstől fojtott, rekedt jajgatását sokáig hallotta még a felesége. Másnap délben találták meg a szőlőben. A szüretre váró tőkék között feküdt, csapzottan és gyűrötten, mélyen aludt, eres k^ze görcsösen markolta a sárga agyagföldet. 13. Tűz Október első vasárnapja, verőfényes enyhe, őszi idő. A nap olyan melegen süt, mintha nem akarna beleegyezni, hogy elmúljon a nyár. Törökéknél élénkebb a vasárnap reggel, mint máskor szokott, itthon van Pista, a fiatalabb fiú ... Éppen az udvaron mosakszik, ing nélkül locsolja magára a vizet, és nagyokat prüszköl közben, erős karján szemet gyönyörködtetően játszanak az izmok. Az anyja nem győz kitekintgetni az ablakon, hogy újra meg újra megnézze az ő szép felnőtt fiát. Pista ebben az iskolai évben érettségizik. Husszonnégy éves múlt, öregdiáknak mondja magát. Az apja falujából hosszú az út az érettségiig. Neki hat évébe került. Hat évvel ezelőtt ipari tanuló lett a komáromi hajógyárban. Esztergapadon dolgozott, marógépen és köszörűn, hegesztett, megtanulta az acél titkait, és a műszaki rajzok nyelvét. A mestersége megfogta és bilincsekben tartotta. Mindig sejtette, hogy a gépeknek varázsa van... a gépek rejtelmesek és arra ingerük az embert, hogy kikutassa futásuk törvényeit. Gépeket tervezni... egyenletekkel és grafikonokkal meghatározni, hogy hány atmoszférás nyomással robbanjon a hengerben a dugattyúra a gáz, ez lett a Pista álma. S a fiatalabb Török fiú olyan ember, aki nem fél az álmai után menni... Igaz, az idősebb sem félt... A fiúk álma mindig más, mint az apáké, Török Péter álmai rideg kőzetek, a fiaié meg csupa izzó láva, amely térben és időben egyre előre folyik... Alighogy Pista felszabadult, felsőipari iskolába iratkozott és ... most érettségizik. Megmosakodott, tiszta inget vett magára és megfésülte szemébe hulló barna haját. Törökné reggelizni hívta őket. A reggelinél Török Péter szótlansága is felengedett. Az iskola iránt érdeklődött. Hogy megy a fia sorsa az idegenben, mi lesz belőle, ha elvégzi az iskolát? Két hete nem dolgozik az öreg a szöMARTH GYÖRGY RA]ZA vetkezetben. A lovait gondozza, ellátja, de nem fogja be és a mezőre sem megy, a szőlejébe jár és készül a szüretre. Mindenki azt hiszi, hogy az idegeivel van baja. Pihennie kell, mondta Lipták is, csak hadd pihenje ki a fáradtságát és az operációval járó izgalmakat, aztán majd megnyugszik ...! A hangokról, amelyek már nappal is megszólítják és riasztgatják csak a felesége tud, azt meg, hogy a halott fia szemét operálták a szemüregébe, senki az égvilágon nem sejti, — még a fele- ' sége sem, mert amikor mondta neki, nem hitte el. Egyedül ő tudja ... Pista fia új színt hozott a világába. Azért olyan beszédes. A legnagyobb figyelem mellett sem fedezhetné fel senki rajta, hogy nincs rend a lelkében. Értelmesen beszél, ítéletei logikusak, gondolatai tiszták. Ma semmi nem történt még eddig, ami előidézhette volna, hogy pattanjon benne valami, hogy az agya is beleroppanjon, és úgy érezze, mintha jobb keze mutatóujjával megnyomta volna oldalról a szemgolyóját. Sokat beszélgetek vele, gondolta a fia, mindenféléről beszélek vele, hogy visszavezessem az emberek közé. Az anyja mindent megírt neki,; hosszú levélben sírta el bánatát és félelmét Török Péter döbbenetes megváltozása felett. Azt írta, retteg, állandóan retteg miatta... Olyan erős ember volt, olyan szilárd és kemény, és egyszerre úgy összetört. Nézi az apját. öregember, nemsokára hatván éves lesz. A homloka ráncos, egészen ősz, és csontos, nagy keze megállás nélkül reszket, ha az asztalra teszi az öklét. Reggeli után az öreg elment az istállóba a lovakért, befogta őket, kimennek szekérrel a szőlőbe diót verni. — Nesze — mondta, és a fia kezébe nyomta a gyeplőt, te hajtsd a lovakat! Tudsz még bánni velük — mondta és nevetett — vagy már elfelejtetted, hogyan kell kézbe fogni a gyeplőt? Csak csúfoljon — mondta a fia jókedvűen —, gúnyoljon csak nyugodtan. Sokat kell vele beszélgetnem, hogy visszavezessem az emberek közé. hajtogatta magában, és nem szabad ellentmondanom neki. Semmiesetre sem szabad ingerelnem. Egész"n természetesen viselkedik ... Kettőt pattintott az ostorral, a lovak elindultak és d szekér kifordult az udvarból. Egymás mellett ültek az ülésen. Török Péter kajánul figyelte a fiát... Nem jól áll a kezedben a gyeplő, hékás, csúfolta magában, te már űr vagy, nem neked való ez...! De nem szólt, csak a kalapját igazgatta és meg-megsodorta a bajuszát. Pajkos csínyt eszelt ki, hogy rászedje és becsapja a fiát... Ogy teszek majd, határozta el, mintha nagyon érdekelne amit mond, és minden szavát elhinném! Örüljön csak, hogy neki van igaza .! Rá-rápillantott és jókedvében szinte kuncogott magában. Most alaposan megjárod, fiú ...! Bolonddá teszlek Kiértek a faluból. Domboldalra kapaszkodott fel az út, a lovak ina megfeszült, úgy nekidültek a hámnak. A ‘etőre érve Pista meghúzta a gyeplőt Hóőó Megálltak. Ha erre járt. mindig megállt egy pillanatra, gyerekkorában is és később is, amikor kapálni ment a szőlőbe, megállt és visszanézett a tájra. — Nézze, édesapám, milyen szép innen a vidék! A dombtól csak a szélső házait látták a falunak és a fehér cserepes szövetkezeti istállókat. Délnyugatnak azonban messzire láthatott a szem. A levegőben fehér ökörnválak úsztak ... 13
