A Hét 1963/1 (8. évfolyam, 1-26. szám)

1963-04-26 / 16. szám

sebbek, még ha nem Is hittek egészen neki, szívesen meghallgatták a papot, ál­talában kedvelték, a faluban, még a re­formátusok is ... A plébánost aztán egy­szerre letartóztatták, mert kiderült, hogy külföldi valutával üzérkedett, összekötte­tésben volt valamilyen kártévö csoporttal és gyanús idegeneknek adott szállást, akikről megállapították, hogy kémek. A lakásán arany ékszereket és sok pénzt találtak. Pedig a. plébános a templomban is hir­dette az igazságot. Nyugtalan borzongások futnak keresz­tül Török Péteren, ha erre gondol. Istent és az egyedül üdvözítő és örök igazságot szolgálta, hát így kelett szolgálnia? Mit szolgált valójában, milyen érdekeket? Leg­jobban az döbbentette meg, hogy az -utób­bi hetekben a papon is észrevette, a vál­tozást ... Egyszer, talán két hétre, hogy a kórházból hazajött, találkozott vele az utcán. Hosszam elbeszélgettek, mesélt a plébánosnak az operációról, gondjairól, bajairól, és megemlítette azt is, hogy né­ha milyen furcsa ezresek fogjak el — a látomásairól ösztönösen nem beszélt — és néha szinte kételkedik önmagában. Ne hajtson fejet, Török bátyám' — mondta akkor a plébános — térdet és fejet csak is­ten előtt hajthat az igaz ember ... ”5 akkor hirtelen meglátta, hogy a plébánosnak is két feje van, az egyik jóságosán és együttérzően, nézi, de a másik .. . maga^ előtt sem akarta bevallani, hogy így lát­ta ... a másik hideg számítással figyeli és a szája nem mond igazat. Félni kezdett. Nem tudta pontosan, mi­től fél, állandó szorongásának nem volt konkrét tárgya, homályosan úgy érezte, a kétfejű emberektől fél, mert az egészet akarattal csinálják, hogy csúfot űzzenek belőle, és lépten nyomon üldözik, nincs tőlük maradása. Még az éjszakai nyugal­mát is megzavarták, felriasztják álmából és beszélnek hozzá. No. Török Péter, mondják, mint szólsz hozzánk? Szépek vagyunk így, két fej­jel, ugye, érdekesek vagyunk? Moccanás nélkül hallgatódzik és egészen tisztán hallja a hangjukat. Néha egész kórus csendül fel ablaka alatt, láthatatlan,, de döbbenetes erejű kórus, amely minden más neszt, távoli autóbúgást, kutyaugatást és a faluban sétáló legények hangoskodá­sát — elnyom és túlszárnyal. Alszol, Török Péter, zúgja a kórus, ne aludj! Ne rejtőzz előlünk a takaró alá, úgyis látunk! Mert ilyenkor félelmében és a menekü­lési vágytól űzve fejére húzza a tömött pehelydunnát, hogy he lássa a sötétet, és ne halljon semmit. Egész éjszaka nem alszik, és határtalan megkönnyebbüléssel lélegzik fel, amikor odakint szürkülni kezd. Azonnal felkel, gyorsan, kapkodva húzza a nadrágját, a bakancsait és siet a szövetkezet istállójá­ba a lovaihoz. A friss hajnali levegő kissé felüdíti, és az istállóban, a párás meleg lőszagban, a lucernát ropogtató fogak őr­lő zajában és az érkező kocsisok köszön­tései között lassan lehalkulnak az éjszaka hangjai. Már világos van, de a nap még alig kél, egyelőre csak keleten, a szőlő­dombok felett, veresedé fény jelzi a reg­gel jöttét. A kocsisod lármával csutakol­ják, pucolják a lovakat. Na te ... hóha ... no, Deres ... hallatszik itt is ott is az ál­latok körül. Közben beszélgetnek és tré­fálnak egymással. Török Péter nem tréfál és nem beszél. Serényen keféli a lovait, és néha elles a: hátuk felett, vagy a nyakuk alatt, és a többieket figyeli. Ha tekintete talál­kozik valamelyi ktársáéval, zavartan le­süti a szemét és elnéz, nem tud szembe­nézni az emberekkel. Hogyan is tudna becsületesen a szemébe nézni olyan embe­reknek, akik üldözik és állandóan lehetet­len helyzetbe hozzák, hogy nem tudja, mit kell tennie. Most is micsoda kedé­lyesek, no lám. Mit hangoskodnak... Egy-egy élénkebb kiáltás vagy felcsattanó MART GYÖRGY RAJZA nevetés összerezzenti, és ingerültté teszí, szeretné odakiáltani nekik, hogy csend­ben legyenek, ne nevessenek. Hat óra felé elkészültek a lovakkal, a trágyát is ki­­hordták alóluk és felültek a szénás ketre­cek oldalára .cigarettára gyújtottak, ló­gatták a lábukat és a vasárnapi futball­meccsről beszélgettek. Vasárnap ugyanis kikapott a helybeli csapat. Bogár Pali, a legfiatalabb kocsis is játszott. Középhátvé­det játszott, őt ingerelték. — Két bal lábbal játszottál, Pali — mondták neki. — Ha legalább az egyik lett volna jóravaló láb, más az eredmény. — Kívülről könnyű kritizálni — morog-: ta a fiú — mindenféle lőcslábúaknak... Ezen újra nevettek. — Akkor az egyik, idősebb kocsis elő­vett egy liter pálinkát. — No, emberek, igyunk az egészségem­re! Nem köszöntöttetek fel, pedig a név-: napom van. Nagy lárma kerekedett erre. Mindenki hozzásietett, szorongatták a kezét, a fülét • ráncigálták és nevetve éltették. Bogár Pali lelkesedésében a levegőbe akarta do­bálni, thr" ettől elálltak, mert olyan Török Péter korabeli voít az ünnepelt, és egy őszülő családapát mégsem illik a levegőbe dobálni. Nagyokat húztak az üvegből az egészségére. Khrrr ... khrrr ... krákog-i tak utána ... ez igen. Ilyen névnap min-) dennap elkelne. A magáé mikor lesz, Pé­ter bácsi? kiáltotta egy másik kocsis. No, azon ugyan nem isztok, gondolta Török Péter. Távolabról nézte a jókedvűeket és ha­ragudott az ünnepeltre. Vén szamár, szid-) ta magában, ilyen suliancokkal barátko­zik, és úgy viselkedik, mintha nagyon jól érezné magát közöttük. Elfelejtette talán, hogy valamikor gazda volt? Ám érezte, hogy ezeket a gondolatokat úgy. erőszakolja magára, mert a lába már szinte kilépett feléjük, hogy hozzájuk menjen, közéjük vegyüljön és megkóstolja pálinkájukat, s ez annyira felbőszítette, hogy magában morogva, haragudva in-: kább elment haza, reggelizni. Hiába hív­ták vissza, nem vett részt az ünneplésben. — Annyira azért még nem jutottam — szinte csikorgatta a fogát — nem, any­­nyira még nem vagyok. Úgy érezte most a régi énjét, mint egy mázsányi súlyú nagy követ, amely kö-: nyörtelen nyomásával a szívére, az agyára nehezedik. S hogyan ünnepeljen, hogyan legyen könnyű lelkű és gondtalan, akinek mázsányi szikla nyugszik a szivén. Nem, az ilyen ember nem lehet gond-: tálán. Otthon kezet mosott, a mosdóvizet ki­öntötte az udvarra és mogorván asztalhoz ült. A felesége szalámit, sajtot és tejes­kávét tett elébe. Reggelizet. Elgondolkoz­va rágta az ételt, mint aki valamin töri a fejét. Néha a feleségére nézett, fontol­gatta megszólaljon-e, vagy ne, aztán mégis elhatározta magát. — Hallod, Margit — mondta egyszerre, láttál te már kétfejű embert? Az asszony meglepetten nézett rá, sze­mében mély aggódás ült, de igyekezett nem mutatni a rossz érzést, amely hetek óta kísérte. — Már megint mit talált ki... miféle kétfejű embert? Ki látott volna már olyat? Török Péter nyugodtan evett tovább, nem nevetett és szinte természetellenes volt a nyugalma. Pedig te is kétfejű ember vagy, Margit. Elhiszed? Meglepődtél, ugye? Figyellek én régóta, bizony két fejed van neked. Hosszan nézte az asszonyt. Rágta a sza­lámit, a ^-sajtot, néha kávét hörpintett hozzá, és néztéf. Az asszony már félt. — Bolondokat, beszél — nevetett idege-: sen —, mi jut az eszébe ... ? — Mit tudsz, te Margit... — legyintett. (Folytatjuk) 13

Next

/
Oldalképek
Tartalom