A Hét 1963/1 (8. évfolyam, 1-26. szám)
1963-04-07 / 14. szám
és a megfáradt agyat gondolkodásra késztetik. * — Vezessen ki, szomszéd! — mondta az első napokban Török Péter és a fejét jobb felé fordította, úgy várta, a hangot, mert nem tudta, kihez beszél. — Co ... co chcete bácinko? — fiatal hang szólalt meg a szomszéd ágyon. — Von... na záchod... ki akarok menni. — Szlovákul kezdetlegesen beszél. Sima, meleg kéz fogta meg a bal kezét és lesegítette az ágyról. Vezették. A jobb kezével óvatosan tapogatott maga körül. Nyomasztó érzés úgy járni, hogy az ember nem lát. Félelmetes érzés, erő és bátorság kell hozzá. Mintha biztosan tudnád, hogy egy feneketlen sziklaszakadék felé tart, amelyről nem tudja pontosan, milyen messze van, és ezért minden pillanatban várja, hogy belézuhanjon. Aztán annak a másik világnak, amelyet nem lát az ember ezer kisebb-nagyobb tárgya ... Alattomos néma anyagi lények, fáj, ha beléjük ütközik, és csak ilyenkor adnak hangot... Ahogy eltértek az ágyak mellett az ajtó felé, a szélső ágy lábába belerúgott. Az ágy megcsikordult. Nyöszörgő nyikorgásához fájdalom tartozott, a rúgás helyén erősen sajgott a lába. — Pozor, bácsinké, vigyázz, óvatosan ...! Ehhez a meleg kézhez, amely a balját szorítja és ehhez a hanghoz, vajon milyen ember tartozik? Bizonyára fiatal fiú, tizennyolc, húszéves lehet, talán szűke, és kék szemű, de talán az ellenkezője. Mindenesetre jóakaratú, segíteni kész, és kedves. Jólesik a kedvessége ... Az előbbi megállapításunkon módosítanunk kell, a hangok velejárója nemcsak fájdalom lehet. A hangokhoz érzelmek és érzések is tapadnak. Vak ember számára a hangok jóformán az élet teljességét jelentik. Azért csak majdnem és nem maradék nélkül, mert itt vannak még az ízek és a szagok. Az ebéd íze és illata a fiatalságát juttatja az eszébe. Csehországban katonáskodott, és amikor a sertéssült és káposzta illatát meg a gombóc ízét elemezte, emlékeiben a tüzérkaszárnya udvara, a mozgó tábori konyha körül szálló illatok és a kantin merültek fel. Meg a simára kefélt tüzérlovak nyalka lépte és a száztizenötös ágyúk torkalattüze az éleslövészeteken. Amikor dohányillattal kevert orvosságszagot és enyhén konyakízű leheletet érzett, tudta, hogy a sebésztanár hajol föléje. — Doktor úr — kérdezte ilyenkor — mikor veszik le a kötést a szememről. Vágyom már a látható világ után, a fény után... — Nemsokára, bácsikám, még nyolc-tíz nap és meglátja a fényt. Mindig azt mondja, még nyolc-tíz nap — elégedetlenkedik ... Vágyom a világ után, tűnődött magában, amikor a tanár elment, a fény után vágyom... Feküdt az ágyán és gondolkodott. Kinyújtott kezével számokat és betűket írt a levegőbe. Nem látta, mit ír, de furcsa módon mégis érezte. Pontosan tudta, hogy ezt írja ... 1956 ... Aztán a nevét... Török Péter ... Nem látta mozgó ujjahegye mit ír le, de érezte, hogy engedelmeskedik a gondolatának, tudatában szinte testet öltöttek a leírt betűk, mintha az agytekervényeire írta volna őket... Érdekes, a mozdulat is lehet anyagszerű? Talán súlya is van a mozdulatának, a magatartásnak, az emberi magatartásnak... Az ő magatartásának vajon milyen súlya van? Milyen mértékegységgel lehetne mérni a dacos félrevonulást, az önként vállalt magány súlyát? Mert bizonyára minél súlyosabb, annál értékesebb, annál többet ér... A szó is mozdulat, anyagtalan, mégis súlya van... Azelőtt a faluban arannyal mérhette volna a szava súlyát. Ma, a hallgatását, a félreállását mivel lehetne mérni? Lehetne-e arannyal mérni, hogy milyen nehéz, vagy talán ... Önmaga számára is meglepetésszerűen eszébe jutott, hogy talán nem lehetne az arany túl súlyos és értékes, valami könnyebbel... Nem, nem hessegette el magától ezeket a gondolatokat, ezt a sötétség csinálja velem, azért jutott mindez az eszembe. A sötétség rosszindulatú, megrettenti és . önmagába való kételkedésre készteti az embert. De nem mindenkit. Engem nem ingathat meg, én küldetést teljesítek, őrt állok az utolsó bástyán, ami még ellenáll a jogtalanság hullámainak. .. még tartja magát és igyekszik az ősi törvény szerint élni az életet... Református istentisztelet, s a predestináció, az eleveelrendelés törvénye jutott gyakran az eszébe. Igen, ő most küldetést teljesít... s mindamellett még egyéni indulatok is befolyásolták a magatartását Olyan ember, aki valamikor örült, ha nálam arathatott és mindenben a kedvemet kereste, nekem ne parancsoljon...! Látta, hogy Lipták jön hozzá reggel, belép az udvarba és azt mondja: Török bácsi, fogja be a lovakat, cementért kell menni az állomásra. .. Vagy, Péter bácsi, kár lenne, ha kint ázna a takarmány. Esőre áll az idő, igaz, vasárnap van, de menni kell. És ez állandóan így van. Ide megyünk, oda megyünk, és mindig csak ő megy... Miért mondják hát, hogy megyünk, így többes számban . .. Megyünk... ki az a megyünk, még más is megy rajta kívül, Lipták talán megy? Vagy ha munkáról van sző, akkor egyedül csak ő képviseli a mit... ? Olyan heves ingerültség lett úrrá rajta ezekre a gondolatokra, hogy összecsikordult a foga, és eres nagy kezével vadul gyűrte magán a könnyű takarót... Kételyekkel küzdött heteken keresztül. Ügy gondolta, azért kénytelen birkózni a gondolataival, mert tehetetlenül fekszik az ágyán. Ha mozoghatna és cselekedhetne, legalább érezné az erejét, így meg olyan, mint egy csecsemő... Bár ha a tehetetlenség kételyeket ébreszt gondolta később — akkor ezután sem tudok majd szabadulni tőlük, mert valójában, otthon a faluban is tehetetlen vagyok ... A vak külvilágnak egyszerre váratlan hangja kelt... — Jónapot, édesapám! 8. Találkozás „Apádat megoperálták, Prágában, az állami kórházban. Látogasd meg. Édesanyád." Török Jani elolvasta a táviratot, és egy pillanatig sem habozott, hogy menjen-e vagy sem. Hét éve nem láttam az apámat... Hét éve, amióta megütött a mezőn. Micsoda ember ... elmosolyodott, az akkor vérig sértő jelenet élét rég letompította az idő ... Micsoda kemény ember... Melegség öntötte el a szívét Á távirat döbbentette rá, hogy neki is milyen erőfeszítésébe került, hét évig távolmaradnia otthonról. Állandóan maga elé kellett idéznie apja ellenséges arcát, hogy ne rohanjon haza és ne keresse a megbocsátást és kibékülést ... Most mindez felengedett, egyszerre alaptalannak tűnt a további dacoskodás. Beteg az apja, operálták, ki tudja, mi baja lehet... Hozzá kell sietnie, meg kell szorítani a kezét, érezni akarja a hangján, hogy már nem haragszik. Vajon, milyen lehet most. Bizonyára nagyon megöregedett, idestova hatvan éves lesz... (Folytatjuk) MARTH GYÖRGY rajza
