A Hét 1963/1 (8. évfolyam, 1-26. szám)
1963-01-06 / 1. szám
Ogy kezdődött, mint ahogy a színházbemutatók kezdődni szoktak. Az ' előcsarnok tele van feketébe öltözött emberekkel, fiatalokkal és Idősekkel. Csak a levegőben van valami szokatlan. A függönyhúzás előtti színpad idegessége, színész lámpaláza átterjed a nézőtérre, s az előcsarnokra is. Mintha a nézők egy kicsit maguk is színészek lennének. Aztán felvillan a reflektorok fénye, s a nézőtér elcsendesedik. Megszólal a gong, felcsendülnek a zongora első hangfat, szétnyílik a függöny, s a nézők előtt feltárul a mesék csodálatos világa. Aztán változik a kép. A színpadon óvodát látunk, kicsiny lányokat, fiúkat, Játékokkal, babákkal. A gyerekek angyalszépek, mint a hajasbabáik, s a bábuik viszont olyanok, mintha élnének. Aztán megint változik a szín, s Jönnek a sosem látott képek. Tartalomban különbözők, de egyként tele< lelkesedéssel, bájjal és szépséggel. Felzúg a taps. Ugyan minek tapsolunk? Csak ezeknek a fiatal, de lehet hogy a Jövő nagy művészeinek, vagy annak az életnek is, amely ilyen fiatalokat terem? Nem messze tőlem, öreg nénik és bácsik szorongnak. Unokáiknak szurkolnak, tördelik száraz, eres kezüket. Ezek a kezek még biztosan sohasem próbálták a mozgás művészetét, gazdáik talán most látnak életükben először balettot is. Egyik-másik ráncos arcon könny gurul végig. Nem a sírás, az öröm könnye. S közben megint változik a szín. Csodálatos meseerdői látunk, s a furcsa fák, elmosódott bokrok között tündéri melódia, Oskar Nedbal gyönyörű zenéje lebeg. Ébredeznek az alvó virágok, a puha szirmú nefelejcsek, a pompás százszorszépek, s velük együtt a gombák, s az erdő ezer más növénylakója. Vonulásuknak, Játékuknak a kakasszó vet véget. Az erdő elhallgat. Megjelennek az állatok, a macska, a kutya és a szamár, amint mennek, mendegélnek, vándorolnak az erdőn keresztül, míg csak meg nem támadják őket a rablók. Furfangos módon azonban megszabadulnak tőlük, sőt a rabságukban sínylődő utazót is kiszabadítják — ahogy azt Oskar Nedbal bájos mesekompozíciója, a „Meséből mesébe“ előírja nekik. A függöny legördül. Győzött az Igazság, a gonoszok megbünhődtek. Győzött az ember és természet szeretete. A nézőtér veszi át a szót: felzúg a vastaps. Apák, anyák és nagyszülők köszönik meg gyermekeiknek a művészi élményt. A lelkesedés nem akar szűnni. Egyedül hagyom el a színház épületét. Az utcák üresek. Az egyik hirdetőoszlopon öles plakát hirdeti: Fellépnek a nagyszombati Kerületi Színház balett-körének növendékei. KoAz öltözőben: a tükrök állandóan foglaltak A gonosz rabló reográfus: Zdenka Hanzlovská táncművész, zongorán kísér Irena Valentová. S a betűk mögött látom a szereplőket, s látom a megtlletődött nézőket, az apákat és anyákat, a tanítót, a munkást, s az állami gazdaság dolgozóját, amint gyermekeikben gyönyörködve ülnek egymáshoz közelebb és közelebb. Szép este volt, értékes este volt. Szöveg, foto: F. Spáőil Ford. — tő — Oskar Nedbal: Az aranyhajú királylány c. balettből Mesealakok a megéledő erdőből. Részlet 0. Nedbal Meséből mesébe cfmfi kompozíciójából Táncol az erdő 17
