A Hét 1963/1 (8. évfolyam, 1-26. szám)

1963-01-06 / 1. szám

Ogy kezdődött, mint ahogy a színházbemu­­tatók kezdődni szoktak. Az ' előcsarnok tele van feketébe öltözött emberek­kel, fiatalokkal és Idősekkel. Csak a levegőben van valami szokatlan. A függönyhúzás előtti színpad idegessége, szí­nész lámpaláza átterjed a néző­térre, s az előcsarnokra is. Mintha a nézők egy kicsit ma­guk is színészek lennének. Aztán felvillan a reflekto­rok fénye, s a nézőtér elcsen­desedik. Megszólal a gong, felcsendülnek a zongora első hangfat, szétnyílik a függöny, s a nézők előtt feltárul a me­sék csodálatos világa. Aztán változik a kép. A színpadon óvodát látunk, kicsiny lányo­kat, fiúkat, Játékokkal, babák­kal. A gyerekek angyalszépek, mint a hajasbabáik, s a bábuik viszont olyanok, mint­ha élnének. Aztán megint vál­tozik a szín, s Jönnek a sosem látott képek. Tartalomban különbözők, de egyként tele< lelkesedéssel, bájjal és szép­séggel. Felzúg a taps. Ugyan minek tapsolunk? Csak ezeknek a fiatal, de lehet hogy a Jövő nagy művészeinek, vagy annak az életnek is, amely ilyen fiatalokat terem? Nem messze tőlem, öreg né­nik és bácsik szorongnak. Unokáiknak szurkolnak, törde­lik száraz, eres kezüket. Ezek a kezek még biztosan sohasem próbálták a mozgás művészetét, gazdáik talán most látnak éle­tükben először balettot is. Egyik-másik ráncos arcon könny gurul végig. Nem a sí­rás, az öröm könnye. S közben megint változik a szín. Csodálatos meseerdői látunk, s a furcsa fák, elmo­sódott bokrok között tündéri melódia, Oskar Nedbal gyönyö­rű zenéje lebeg. Ébredeznek az alvó virágok, a puha szirmú nefelejcsek, a pompás százszor­szépek, s velük együtt a gom­bák, s az erdő ezer más nö­­vénylakója. Vonulásuknak, Já­tékuknak a kakasszó vet vé­get. Az erdő elhallgat. Megje­lennek az állatok, a macska, a kutya és a szamár, amint mennek, mendegélnek, vándo­rolnak az erdőn keresztül, míg csak meg nem támadják őket a rablók. Furfangos mó­don azonban megszabadulnak tőlük, sőt a rabságukban síny­lődő utazót is kiszabadítják — ahogy azt Oskar Nedbal bájos mesekompozíciója, a „Meséből mesébe“ előírja nekik. A függöny legördül. Győzött az Igazság, a gonoszok meg­­bünhődtek. Győzött az ember és természet szeretete. A néző­tér veszi át a szót: felzúg a vastaps. Apák, anyák és nagyszülők köszönik meg gyer­mekeiknek a művészi élményt. A lelkesedés nem akar szűnni. Egyedül hagyom el a színház épületét. Az utcák üresek. Az egyik hirdetőoszlopon öles pla­kát hirdeti: Fellépnek a nagyszombati Kerületi Színház balett-körének növendékei. Ko­Az öltözőben: a tükrök állandóan foglaltak A gonosz rabló reográfus: Zdenka Hanzlovská táncművész, zongorán kísér Irena Valentová. S a betűk mögött látom a szereplőket, s látom a megtlletődött néző­ket, az apákat és anyákat, a tanítót, a munkást, s az ál­lami gazdaság dolgozóját, amint gyermekeikben gyönyör­ködve ülnek egymáshoz köze­lebb és közelebb. Szép este volt, értékes este volt. Szöveg, foto: F. Spáőil Ford. — tő — Oskar Nedbal: Az aranyhajú királylány c. balettből Mesealakok a megéledő erdőből. Részlet 0. Nedbal Meséből me­sébe cfmfi kompozíciójából Táncol az erdő 17

Next

/
Oldalképek
Tartalom