A Hét 1963/1 (8. évfolyam, 1-26. szám)
1963-02-10 / 6. szám
UNALMS ITyAKI KAP Erdőkoszorúzta, hegynek is beillő dombok övezik a völgyet, amelyben fakó öreg házaival lustán terpeszkedik a kis falu. Az országút, amely egészen eddig vezet, a főutcával megszakad, a templom mellett durván kövezett út ágazik ki belőle, e~ a folytatása. A templom mögötti partokon túl meg már csak mint mezei földút folytatódik, hogy a szántóföldek között porosán kanyarogva felkapaszkodjon a dombtetőn meghúzódó tűzelőállásba. Talán egy kilométerre az ágyúktól, az út mellett, egy zöld rétecske közepén apró forrás bugyogott. A fű néhány méteres körzetben le van taposva körülötte, és a csupasz földön, az agyagban nehéz csizmák nyomai látszanak. Rátjrő, ügyes kéz hüvelyknyi fűzfavesszőkből apró vízikereket eszkábáít össze és beépítette a forrásból tovacsorgő vízsugár útjába. A viz halk sustorgással csörgött, mintha beszélgetne. Nekilódult a vizikerék apró lapátkáinak, s a kis kerék frissen, vidáman forgott, egy pillaaatra sem állt le, villás facsapágyai egérhangon nyikorogtak. Meg kellene olajozni, töprengett a főkrás mellett üldögélő fiatal katona, biztosan használna nekil Közel a mezei úthoz, a rét közepén viasszosvászon ponyvával letakarva óriási tank állt. Széles lánctalpa könyörtelenül két párhuzamos, mély árkot vájt az üde gyepszőnyegbe. — Hallod, Feri, meg kellene olajozni a kereket, mert nyikorog — kiáltotta a katona a tank felé. Huszonkét éves legény lehetett, kis termetű, gyors mozgású. Sűrű barna haja rövidre nyírva, kefeszerűen meredezett az ég felé arct. bronzbarnára sülve, kissé tömpe orráról nevetséges foltokban hámlott a bőr. Mezítláb, ingujjban üldögélt a forrás mellett. A tank felől semmi nesz, nem kapott feleletet. Önfeledten mozgatta a nagylábujját, és tűnődve nézegette. Egyelőre az ötlet mérlegelése mellett döntött; meg kellene olajozni a fűzfakereket! Korareggel volt, július közepe. A nap már erősen tűzött a völgyre. A kék magasságban, mint a végtelen tenger hullámain úszó apró csónak, egerésző ölyv keringett szárnycsapás nélkül, lustán és kényelmesen. Pon.tosan a tank és a katona fölött repült, fejét a föld felé fordítva, vizslán kutatva vigyázatlan egerek után — Csak nem engem lesel, komám — morogta a legény —, túl nagy falat lennék a számodra, nem -gondolod? Egy ötlete támadt. Nem sajnálta a fáradtságot, felkelt,, óvatos léptekkel, gőrnyedezve — mert az első kaszálás tarlója szúrta a lábat —, a tankhoz ment és bemászottá géppisztolyáért. Aztán viszszament az ilőbbt helyére, hanyattfeküdt a forrás mellett és célbavette a keringő madarat. — öregem — jelentette ki —, a kezemben vagy Mutató ujjam egyetlen, parányi mozdulatától füg# az életed. Kicsit behajlítom, valahogy így, látod, enyhén begörbítem, aztán alig észrevehetőn magam felp húzom, és pang... I Te pedig leesel a kék magasságból, ahol olyan biztonságban érzed magad, leesel, mint egy darab vakolat valami ócska ház mennyezetéről. Elmélkedésében egy pillanatra sem zavarta az a tény, hogy a géppisztolyban egyetlen tölténye sem volt. S különben sem találta volna el a nagy magasságban köröző ölyvet. Nagylelkű volt, és gyakorolta magát a jószívűségben. — Na, ne félj, nem bántalak, meghagyom az életedet, vén egérölő! Talán családos vagy *és nem akarom, hogy bánatos özvegyet meg síró gyerekeket hagyj magad után. Nem — bizonygatta —, ezt aiem bírná el a lelki ismeretem. Békés időket élünk, s ezt neked is jogod van élvezni, vén betyár... Géppisztolyt tartó keze elfáradt, maga mellé tette a fegyvert a fűbe, és más kötötte le a figyelmét. Motorzúgás hangzott fel a falu felől és a szürke fapajták között fehér porfelhő emelkedett a magasba. Szabad szemmel is kivette a járművek alakját, két száztizeneggyes Tatra kapaszkodott fel a domboldalon. Karcsi lassan, ráérősen felállt, ujjaival néhányszor sűrű szöghajába túrt, a tankhoz ballagott és felmászott a mozdulatlan óriás lapos tetejére. A tanknak nem volt fegyvertornya. Kiselejtezett háborús példány volt, a lövésztojony helyét vaslemezzel fedték be és erős motorja miatt vontatásra használták. A katona leült a vaslemezre, jobbkezével ellenzőt formált a szeme elé, úgy várta az autókat. Lassan gomolygó sötétkék füstfelhő jelezte közeledtüket A száznyolcvan lóerős motorok süvítő, vékony hangon szirénáztak, kipufogójuk füstös lehelete ledöntötte az útszéli gabonát, vadul megcibálta a bokrok leveleit, a pitypangok puha fehér pamacsait meg mintha felrobbantotta volna, a kis fehér ejtőernyős magvakat vadul szétszórta, világgá űzte. Széles tömpe orrukkal tigrisekre emlékeztettek. Puhán elterpeszkedve de biztosan jöttek az úton. A közeledő motorzúgásra felemelkedett a tank csapóajtaja. Álmosan hunyorgó fej bukkant elő mögüle. Bozontos, sűrű fekete haj, keskeny, markáns arcéi, kissé görbe, erős orr, keskeny száj, fölötte apró barna bajusz. Borotvál,at lansága ne'vetségesen hatott, mert ritkás szakálla tekintélyes hosszúságúra nőtt, de erőtlen, pehelyszerű benyomást keltett az emberben és a vége mulatságosan kifakult, Mitha az ifjú harcos őszülne, bár a hetykeség, amellyel szőrös arcát és bajuszkáját simogatta, ellentétben állt minden öregséggel. — Jönnek? — kérdezte szemét dörzsölve, mert elvakította az éles reggeli fény. A leégett orrú lábát felemelve, csupasz nagylábujjával szótlanul mutatott a közeledő motorzügás Irányába. öt percbe telhetett, amíg az autók melléjük értek. Ismerős arcok ültek ä száztizeneggyeseken, a hatos és a nyolcas üteg legénysége. Lelkes rivalgással köszöntötték a két tanklakót. — Ahoj, remeték, éltek még? Az éjszaka nem látogattak meg .. falubéli szüzek? Teliszájjal nevet rájuk a hatos üteg. — Szüzek — morogta a bajuszos-, elátkozott hely ez, fiúk! Ide aztán nőnemű lény nem teszi a lábát, lassan azt is elfelejtem, hogyan fest a szoknya ... Az ördögbe is, megvénülök itt a pacsirták meg a bibicek között Eszébe jutott, hogy három napja két eprésző lányka 'évedt a közelükbe, de alig indultak feléjük, a balgák fejvesztetten menekülni kezdtek. Botladozva siettek keresztül a szántóföldeken. S amikor kiabálva kérték őket, hogy ne meneküljenek, ne féljenek tőlük, mert semmi rosszat nem akarnak, csak beszélgetni szeretnének egy kicsit, biz isten csak beszélgetni, különben ujjal sem érintik őket, futásnak eredtek. Buta libák, morogta Karcsi, talán azt hiszik, hogy versenyfutást rendezünk utánuk? Micsoda elbizakodott népség!... Pedig mennyi izgalmat okozott a megpillantásuk. A hirtelenjében előkeresett kézitükrön még össze is, kaptak. Feri, a borotválatlan fakószakállú, fésülködni akart, Karcsi pedig hámló orra cafrangjait tépdeste volna le hamarjában, azzal az alapjában véve helyes megokolással, hogy normális nőre aránylag csekély vonzóerőt gyakorolhat egy vedlett kigyóbőrhöz hasonló, tarka orr... Két hete rostokolnak itt, a kis rétecske közepén, az erdős dombok koszorújában, a tankban. Magányosan. Eredetileg nekik kellett volna felvontatni az ágyúkat a dombtetőre, de amilyen öntudatosan dübörgött végig otromba gépük a falu utcáján, olyan tehetetlen lett az út kezdetén. Mindjárt az első ágyúnál leállt, és megfeneklett a forrás mellett, a zöld rét közepén. TöbSé nem mozdult, a jobboldali lánctalpban elszakadt egy acélcsavar, és a tengelykapcsolójában is megszakadhatott valami, mert a másik lánctalpa sem mozdult, hiába pörgött a motorja a legnagyobb fordulatszámmal. Azóta itt élnek, békák és sustorgó vízikerekük társaságában, mintha megfeledkezett volna róluk a világ. Bár ez nem igaz, mert az autók reggel elhozzák nekik az aznapi élelmét, szalámit, sajtot, kenyeret, gyümölcsöt és konzerveket. A húskonzerveket ugyan megmelegitik, de a leves azért hiányzik,j sőt a feketekávé is, bár a kaszárnyában szidták eleget. Legjobban mégis a társaságot, pontosabban a kimenők női társaságát nélkülözték. A közeli kisváros kaszárnyájából mindennap kijártak, és sok nőismerőst szereztek az egyetlen zenés kávéházban. S most az Isten szabad ege alatt, magukrahagyva, tétlenségre ítélve, pokolian unatkoztak. Várták a szerelőket, akik majd rendbehozzák bedöglött járművüket, de az ágyúk már fenn voltak a tüzelőállásban, és velük a kutya sem törődött többé. Nem volt rájuk szükség. Éjszakái szüzek? Ö, ilyen naivságoktól már végtelenül messze vannak. Az ‘ egyre 12
