A Hét 1963/1 (8. évfolyam, 1-26. szám)

1963-02-10 / 6. szám

I

rodalml lapjainkban, folyóiratokban, olykor még a napisajtó hasábjain is nem egyszer olvashatunk cikkeket, amelyek a dráma és áltáléban a színház válságával foglalkoznak. TLegutóbb lapunk január 20-i számában mi is érintettük ezt a kérdést és Dürrenmatt nyilatkozatát idéztük. A világhírű svájci színműíró, lengyelországi tapasztalatait leszűrve, megcáfolta a Nyugaton elterjedt kulturális pesszi-. mi^must, amely a technika fejlődésében, a technikai civilizáció színvonalának emelkedésében fenyegetést, a művészet fenyegetettségét érzi.

Ez így helytálló, mert valóban igaz, hogy amint a múltban a rádió, a jelenben a televízió a kulturális központoktól legtávolabbi falvainkba is elviszi a kultúrát; tudást, ismereteket közvetít, szórakoztat, a közvetítő szerepével nemhogy csökentené, de erősen növeli a művészettel szembeni igényeket. Természetes követelmény — ahogy erre cikkünkben is utaltunk —, hogy okosan kell élnünk a technika vívmányával, okosan kell bekapcsolnunk népnevelő munkánkba. Nem lehetünk a TV rabjai, nem ülhetünk végig egy teljes műsort akkor, ha az érdektelen, nem szórakoztató és nem tanulságos.

Azt kellene ezek után feltételeznünk, hogy a művészi igény növekedése jelentősen fokozza színjátszóink igényességét is, hogy a látottak és hallottak alapján többre, jobbra és művészibbre törekszenek. Sajnos, sok esetben nem ennek vagyunk a tanúi: az utolsó esztendőkben színjátszóink — a könnyebb ellenállás vonalán haladva — inkább a szórakoztatás, mint a szükséges szórakozás mellett az új arcú ember nevelésének szellemében tevékenykedtek.

Tegyük hozzá, hogy hiányzott a hivatásos színház részéről az egészséges ösztönző példa: a tisztára könnyű, nyári szórakoztatásnak szánt, eléggé selejtes játékoknak dömpingje éveken át rányomta bélyegét műkedvelő-színjátszó mozgalmunkra és nem lesz könnyű feladat színjátszóink munkáját jó műsorpolitikával újra színvonalassá tenni.

s fr a

c

/

6

IMMB HMM MMM AttMMI

HDISffli

Irodalmi színpadjaink küldetése

Hiba volna, ha ezekről a remélhetőleg átmeneti jellegű nehézségekről nem vennénk tudomást. Nem beszélünk válságról, csupán nehézségekről, melyeknek felszámolását kulturális életünkben, népnevelő munkánkban eminens feladatnak tartjuk. Bizonyára helyénvaló az a nézetünk, hogy az újonnan alakult és most alakulóban lévő irodalmi színpadokban látjuk a nehézségek felszámolásának egyik leghatékonyabb eszközét.

Lapunk hasábjain olvasóink nem először találkoznak az irodalmi színpad terminusával és eddigi eredményeik ismertetésével. Szerepkörét és küldetését ezek az ismertetések alig érintették, és ez indított rá, hogy a mulasztást éppen a színjátszó mozgalommal és a Szocialista Dráma Fesztiváljával kapcsolatban pótoljuk. Mindössze másfél esztendős múltra tekinthetünk vissza. Nálunk 1961 nyáran a Színművészeti Főiskola növendékei indították el az új mozgalmat; „Korunk és költészetünk“ címmel költőink jó összeválogatot műveit mutatták be elevenen pergő, gondosan megrendezett előadásban. Először voltunk a tanúi, hogy az előadók hibátlanul, jó értelmezésben adták elő a verseket. Elegendőének bizonyult egy pódiumszerű kis színpad, néhány reflektor és kellék — a többit megtette a fiatalok jó versmondó készsége,

a rendező ötletessége -és nem utolsósorban az előadásra kerülő versek szépsége. Nem egy vers a helyes tolmácsolás következtében kapott először érdeméhez méltóan elismerést. A hallgatóság azzal a jó érzéssel távozhatott, hogy a lírának körünkben is akadnak tehetséges művelői, fejlődéssel biztató új jelentkezői.

Három hónappal később ugyanezek a fiatalok a Barátság Hónapjában „Emlékezzünk!“ címmel adtak műsort a szabadságért és a világ békéjéért küzdő szovjet nép iránti tisztelet jegyében. Nem állítjuk, hogy tökéletes volt a műsoruk és tökéletes előadást nyújtották, ám azt el kellett ismernünk — és örömmel tettük, hogy a fiatalok tisztában vannak az irodalmi színpad küldetésével: fogékonynyá tenni a nézőt a szép sző, a szocialista gondolat szeretetére és eltölteni szellemét mindazzal, amit egy művészileg kifogástalan színházi előadás nyújthat. Ugyanekkor részben hézagpótlásról és kiegészítésről is szó van: átvenni a színjátszók elhanyagolt ismeretgazdagító és embernevelő szerepét.

A megkezdett út helyesnek bizonyult és csak sajnálatos, hogy különféle objektív okok, a szervező erők hiánya, vizsgák miatt elmaradt a folytatás. A fiatalok kezdeményezésével csaknem egy

Folytatás a IS. oldalon

9