A Hét 1963/1 (8. évfolyam, 1-26. szám)
1963-02-03 / 5. szám
1. ■ Pash ezredes csodálkozik Washingtonban, a Carlton Hotel egyik második emeleti lakosztályában egy magas, szikár, ősz hajú férfi Idegesen Járkál a perzsaszőnyegen. Az ablaknál hátat fordítva a koraőszl fénynek,' középkorú, okos teklntentű férfi állt. Szilárd Leo, az atomfizikus, aki rövid néhány hónappal előbb érkezett ez Egyesült Államokba. A szőnyegen járkáló férfit Alexander Sachs-nak hívták. Bankár volt és pénzügyi szakértő, egyike azoknak a nyilvánosság előtt ritkán szereplő tanácsadóknak, akikre Roosevelt a Fehér Ház magányos lakója, szívesen hallgatott. — De Mr. Sachs — szólalt meg hoszszas hallgatás után Szilárd. — Amikor tegnap az elnökkel beszélt a levél alatt Einstein neve nem volt elegendő ahhoz, hogy Mr. Roosevelt elfogadja érveinket? —• Nézze, kedvesem. A háború ma még messze van Amerikától. Az elnöknek millió gondja van. Bensőséges kapcsolatunk ellenére tíz hétig kellet várnom, amíg fogadott. És akkor felolvasok neki egy levelet, amelyben arra figyelmeztetik, hogy a nácik esetleg előállíthatnak egy bombát, ami az atom hatalmán alapszik. Nem csodálhatja, hogy nyomban nem hívta fel telefonon a vezérkari főnökök tanácsát. . . — De hát egyáltalán elért valamit, Mr. Sachs? — Igen, holnap az elnökkel reggelizem ... Reggeli a Fehér Házban Akkor éjszaka Alexander Sachs egy szemet sem aludt. A Carlton portásának legnagyobb csodálkozására hajnalban elment sétálni a szálloda mellett levő kicsiny parkba. Azután a szürkületben a szálló üres halijában üldögélt. Kilenc óra felé felment a szobájába, letussolt, átöltözött — és tíz órakor bevezették Roosevelt szobájába a Fehér Házban. Az elnök a reggelizőasztal előtt ült egy kerekes tolószékben. Kék szeme jókedvűen és a szokásos iróiiiával csillogott: — Nos, Sachs, mit eszelt ki az éjszaka, hogy rávegyen a cselekvésre? — Szeretnék elmesélni önnek egy történetet, elnök úr. — No, halljuk. — Azt mondják, hogy a napóleoni háborúk idején jelentkezett Napóleonnál egy Fulton nevű fiatal feltaláló. Azt mondta, hogy építene a császárnak egy gőzhajóflottát, amellyel a franciák az időjárás szeszélyétől függetlenül partra szánhatnának Angliában. Hajók, vitorla nélkül? A gondolat olyan valószínűtlennek tűnt a korzikainak, hogy elküldte Fultont. Vannak angol történészek, elnök úr, akik szerint másképpen alakult volna a XIX. század története, ha Napóleonnak, akkor nagyobb a fantáziája és több a szerénysége... Roosevelt hosszú percekig hallgatott. Azután felírt néhány szót egy papírlapra és átnyújtotta a felszolgáló Inasnak. Az kiment, s néhány pillanat múlva visszatért egy csomaggal. Letette az asztalra, Roosevelt kibontotta a csomagot. Egy üveg francia ókonyak volt benne. Napóleon idejéből. A Fehér Ház pincéjének egyik kincse. Az elnök töltött és magasra emelte poharát. — Nyert, Sachs — mondta halkan. Azután becsöngette a személye mellé rendelt katonai attasét, Watson tábornokot és elhangzott az a mondat, amely az amerikai atombomba-gyártást elindította. — Watson, cselekednünk kell... Einstein és más tudósok levele után így döntötte el Roosevelt, hogy megkísérli egy amerikai atombomba előállítását — abból a fenyegetésből kiindulva, hogy a nácik Is egy ilyen fegyver előállításán fáradoznak. Az előkészítő munka így is nagyon lassan haladt. A háború történelmi eseményeinek egyesített ereje, néhány atomtudós aggodalmas sürgetése Is csak két év alatt érlelte meg a tényleges munka megkezdését. A Manhattan-terv 1942. augusztus 13-ának regeglén a Pentagon nagy tanácskozótermében különös társaság gyűlt össze: tudósok és katonák akik egyébként valószínűleg sohasem találkoztak volna. Az előadói emelvényen egy magas, korán őszülő, de fiatalos arcú tiszt állott: John Landsdale, az amerikai titkosszolgálat ezeredese, akit az atomterv biztonsági apparátusának vezetésével bíztak meg. Mellette barázdált arcú, kissé nyers megjelenésű tábornok ült: Richard Groves. Az asztal mellett admirálisok, atomtudósok, tábornokok, Landsdale halkan és lassan beszélt. — Uraim, mint önök tudják, Roosevelt elnök és Churchill angol miniszterelnök megállapodása értelmében katonai bizottság vette át az atombomba gyártásának irányítását. Tagjai Styer és Groves tábornokok, Purnell admirális, valamint a tudósok soraiból dr. Bush és dr. Conant. Perui Indián nő Machu Picchu, «2 inkák csodálatos romvárosa Furulyázó Istenség a limai múzeumban Perui pillanatfelvétel Az Andok árnyékában élnek az Inkák utódai, a perui indiánok a mólt emlékműveinek heteimet zűrzavarában, tok helyütt ügyen olyan primitív módon mint évszázadokkal ezelőtt. Az urók a Titicaca tó usxózzigetalnek lakóiként tengetik életüket, a yagnak az egyenlítő kürüli sürü erdőkben élnek, ahol a varázsló tudománya avatja éretté a tizenhétévé« gyarmeklányt. i-A Peru partjai közelében fekvő szigeteken a természet gazdag ajándékról gondoskodott. Hihetetlen gyorsasággal szaporodó mintegy negyvenmillió madár tarka tollán szikrázik a napfény, és verftékes testű munkások lapátolják naphosszat a guanót, az értékes madártrágyát. Mátok a gyapotfőldeken dolgoznak, amelyek üde oázisokként hatnak a perui alföld kietlen sivatagában. Nehéz a dolgozó nép élete ebben a gyönyörű és gazdag országban, ahol mintha megmerevedett volna az élet, amióta Pizarro, a kegyetlen spanyol hódító klvégeztette Atahualpát, a Nap utolsó fiát. Mert bizony Pizarro utódai sem különböznek kegyetlenségükkel kalandor elődjüktől. Miután 4. számunkból technikai okokból kimaradt az elfizó rejtvények megfejtése, ezúttal ismertetjük mind a megfejtéseket mind a megfejtőket. A 2. szám rejtvényének megfejtése: 1. Wester platt; 2. Gdynia; 3. Balti-tenger; 4. Gdanszk. Könyvjutalomban részesültek: GÓbls Árpád, Nébi; Kulcsár La|os, Perbenylk; Henzély Károlyné, Kassa. A 3. szám rejtvényének megfejtése, a. Sclnteta; 2. 1459; 3. 1944. VIII. 23; 4. Bukarest. Könyvjutalomban részesültek: Gergely József, Léva; Szabó Mária, Vllka; Kóss Sándor, Léva. 18
