A Hét 1963/1 (8. évfolyam, 1-26. szám)
1963-02-03 / 5. szám
,, ttyotfa/jug/juietVéff/eSe 5 B G J Q in S Válasz és búcsú Csupa-locs világból ide menekült a füstös kávéházba, s most az asztal fölé hajolva ír, ír lázasan, siető kapkodással.., ' ^ — Egy gömöri kávéházban ülök, szombat este van. Kint csúnya januári idő. Havas eső esik, az emberek ha lépnek, összefröcskölik a ruhát, s a cipő talpa elázik, mintha rongyból volna. Itt bent a kávéházban alig lézengnek. A feketekávém már kihűlt, az is csak lötty, alig érezni az ízét. /i szomszéd asztalnál két lány ül, cigarettáznak és rumot isznak. Az egyik hasonlít hozzád ... Látod, ez fáj, ez a hasonlatosság. Nagyon furcsa gondolatok járnak az eszemben már hetek óta, vagy talán régebben is, hogy megkaptam a második leveled, a második hívást... Nem mentem élt Nem gyávaságból, csak újból eszembe jutott minden. Az az első este, hisz te tudod, aztán pár év múlva, amikor újra találkoztunk abban az iskolában, s mindaz, amit elmeséltél, míg a kis másodikosok tintás körömmel szorgalmasan másoltak valami számukra szörnyű fontos dolgot... Ne haragudj, azt a mesét nehezen lehet elhinni. Azt a kis igazságot, ami benne van, elfogadom, de az is torz, a részedről megbocsáthatatlan gyengeség. Ha a másikat szeretted volna igazán, szánalomból nem mentél volna emehhez. Nem tudom elhinni zt a szánalom-mesét. Viszont azt elhiszem, hogy nem szereted a férjed. Ám amit okként -emlegettél — hazugság; elvégre már több éve a felesége vagy... Nem szereted a férjed... De hát kit szeretsz akkor? Azt .írtad, engem, de ez a játék nagyon átlátszó. Számító vagy, nagyon is számító. Mint egy kibernetikái gép! A vérerek, az áramköreid, a szemeid az ellenőrző lámpák, s hideg vagy, mintha fémből formáltak^volna. Tökéletes szerkezet. Mikor lehull az első hópihe, az esti domboldalra kilopott fény kévében állsz, s nyitott tenyérrel számolod: „már három p.ilfe a tenyerembe hullt, már négy, már öt...." Aztán bejössz, oda hajtod szőke fejed elém, hogy megbolondíts, hogy minden csepp vér felforrjon bennem . Nagyon tökéletes vagy, szinte fáj látni a tested, Ha lecsapnám a két -karod, olyan lennél, mint a milói Vénusz. De_ nem teszem. Nem én. És nem is szeretlek. Gyűlöllek, mert csaló vagy, mert hazug, és számító vagy... és fiatal, szörnyen fiatal és szép. Tudom, nem ezt váriad, nem ilyen választ vártál, s fáj nekem is, hogy ezt kell írnom.... Élni kellene minden alkalommal, mint mások, de valami szörnyű sejtések ébrednek bennem, s egyre erősödnek. Azt írod: „nem szeretnéd, ha botrány lenne, legalábbis addig, míg et férjednél leszel". El akarsz válni? Ez kitűnő út, csak próbáld ki. Szörnyű fáradt vagyok. Buta dolgokat irkátok össze, de kell írni, nem várhatok tovább. Csak az segít, ha mindent leírok. Nyugtat. Hogy rajtad segít-e, nem tudom. Látod, itt mellettem, ez az öreg palóc már nem csinál semmiből problémát; -észeg és nincs pénze egy újabb féldecire. Öt nem érdekli a szerelem, s fogalma stncs arról, hogy én a szerelemről írok, szerelemről, amely egy pontos gépezet érzékiélen szerkezetében összegeződött — de az eredmény hibás. Valami későn kapcsolt: vagy az agy, vagy a szív. Hogy melyik, most már nem lantos. Őszintének tenni — kegyetlenség. Én most őszinte vagyok, s te ezt soha nem bocsátód meg. Ügyis jó. S ezután pontosan azt mondod te is rólam, amit nekem mondott az a lány:, S olyan jó tudni előre, hogy nem lesz igazatok... többet nem kell miattam haragúd notok; legyetek örökre nagyon jó barátnők, s az én szép ellenségeim. De engem már ti sehogy se tudtok bántani, aki engem véd, ahhoz ti nem értek fel, mert az a lány cső dásan tiszta és szeret... A fiatalember cigarettára gyújt, leragasztja a borítékot' és elteszi. Új kávét rendel, s már tudja, hogy a levelet, amit nagy sietve megírt, soha nem adja postára. GÁL SÁNDOR ;GARáI GÁBOR: ; Szigorú szóval Mutasd, mit tettél! Mutass fői két téglát, |mit kiáltásod fallá kötözött! Lazán pereg szavad, csillámhomokként az egymást tartó hézagok között. Ha egyetlen könnycséppett fölitattál, egyetlen cseppet! — én fölmentelek. De csak álmunkban futdokló leányok bugyogják elmerülvén versedet. ’Vagy dobd el a tollat — s kezdj emberséges munkát: ültess fát, vezess gépeket — vagy tartsd meg, de kezdd a betűvetésnél tanulni újból mesterségedet; i *> s kölyökként küzdve a serdült szavakkal, ne a porba — föl csillagodra nézz! Pályád is jnickás, ám a gerincednek *! jobban elkel már az egyengetés! 9
