A Hét 1962/2 (7. évfolyam, 26-52. szám)
1962-07-22 / 29. szám
Tóparti raps * © Fodrozódó víztükör, derült ég, napsütés, dagadó fehér vitorlák, suhanó karcsú csónakok, vízen úszó párnák, rajtuk barnára sült fiúk, lányok — mi kell még a tóparti rapszódiához? Mintha csak a Balaton mellett járnánk, olyan látvány tárul elénk. A szenet tó komoly fürdőhellyé, üdülőteleppé fejlődött. Igaz, az idén sokáig váratott magára a nyári kánikula, de reméljük, most már tartós lesz a meleg, forgalmas lesz a szenei ill Tóparti idill Lányok a tű vizében út: kerékpárok, robogók, gépkocsik követik maja egymást rajta, A városi dolgozók, közbeeső falvak üdülni, szórakozni vágyó népe igyekszik a tó hűsítő habjai közé. Az út két oldalán hajbókolnak a telt kalászok, imttt-amott egy-egy kombájn döcög a búzamezőkön, hiába, az aratás sürget, nem pihenhetnek a gépek. A szenei tó partján színes napernyők, a napsütötte fövenyen és a víz szélén sokaság. Mosolygó anyák, kacagó picinyek, sikító lánykák, hancurozó fiúk örvendeznek a vízben, tanulgatják az úszás mesterségét, fröcskölik egymásra az üdítő Dagadó vitorlákkal vizet. A tó partját ezrével lepi el a tömeg, van, akt behúzódik a fák árnyékába, de olyan ts akad, akt egész napon át süttetl bőrét a napsuparakakl. Gyűjtik a tnap melegét, raktározzák a szervezetben a hűvös összre, a fagyos télre. Közben a tó tükrét motorcsónakok, vitorlások, kajakok és kenuk szántják, markos falust gyerekek versenyt eveznek a várost dolgozókkal. Ez a tóparti rapszódia. Egészséges nemzedék nő fel a napsütésben csillogó szenei tó partján. M~s Kétakkora a cipő, mint a láb A krónikák mór a XI. századiban említik ezt a római korból feltámasztott csőrorrú cipót. Állítólag Anjou Fülöp hordta először a középkori Európában, mert óriási bütykeit más cipőben nem tudta elrejteni. Egy másik történetíró, Fllögel szerint II. Henrik angol király hozta divatba a csőrcrrú cipót, rendellenesen hosszúra nőtt nagylábujja miatt. Mindegy, akárki volt a kezdeményező — a csörcipő megjelent a középkor elején (divatja az angaloknál terjedt el leghamarabb) és eszeveszett növekedésnek Indult. Cséré egyre bőszebb és hegyesebb lett, s hogy le ne konyuljon kóccal, szőrrel tömték ki. A cipőorr így teljes terjedelmében pompázhatott. Ez még mind nem volt elég: a csőr hegyét arany vagy ezüst lemezzel foglaltatták be, a fémet cifra vésetökkel látták el. Néha a disz karmot, szarvat, emberfejét ábrázolt. A csőrorr maga úgy felkunkorodott, mint a macska farka. Hosszát rendelet szabályozta: paraszt csak kicsi, gömbölyű cipőorrot viselhetett, nemes ember a lábfejének fél hosszával toldhatta meg a lábravalóját, főúr egész lábfejének hosszával növelhette a cipőorrot. Királyok 'és hercegek cipője lábszárhossznyi kunkorral ékeskedhetett, s hogy hasra ne vágódjanak miatta, azon is segített a leleményes divat: a csőrorrot felhajtották, s íémlónccal erősítették a térsaalagjukboz. Ebből a körből ered a „nagy Lábon élni“ kifejezés — mert hiszen minél nagyobb volt a cipő, annál gazdagabb úr Járt benne. A cipőhóbort egyáltalán nem volt rövldéletű: a csőrorrú cipő úgyszólván az egész középkort kiszolgálta — azaz pontosabban 500 évig c se Hetitek-botlottak benne. Ez Idő alatt számtalanszor hoztak ellene 'tiltó remdeleteket: élőbb csak egyházi személyek számára tiltja meg viselését az 1212-es párizsi zsinat, de nyilván nem volt semmi foganatja, mert az angersi egyházi zsinatnak 1365jben újra foglalkoznia kell a csőrcipő betiltásával. Majd 1422-ben IV. Károly francia király hoz rendeletet ellene, s szigorúan megtiltja a franciáknak, hogy csőrorrú cipőt viseljenek, készítsenek vagy árusítsanak, mivel a poulaln (így nevezték a csőrorrot) „rút eltorzítása a lábaknak“. Ez sem használt, — a cipőorr veszedelmesen növekedett tovább. Úgy látszik, a franciák gyönyörűnek találták... A cipő orr beleszól a történelembe A divat alakulását gyakran ia történelem irányítja: voltak ruhaviseletek, amelyek valamely történelmi nagyság majmolásáből születtek, tudunk a francia forradalom után, a Bastille követből faragott gyöngysorokról, egész nemzedékek viseltek Napóleon-frizurát és Kossuth-szakálLt, — de hogy a divat alakítsa a történelmet, arra alig van példa. Svájc nagy parasztforradalmában, 1388-ban mégis megesett ez a csoda. A svájci parasztok bocskorosan, csizmásán mentek a csatamszőre, az osztrák levágok meg divatos, hosszúorrú csőrcipőkben. A félméteres kunkorck akadályozták a mozgást — még inkább a futást. Mert mire a lovagok rájöttek, hogy meg kellene szabadulnick e hasravágődtató dlvatkinövésektől, addigra a mozgékony felkelőkkel szemben elvesztették a csatát. Hegy legalább a bőrüket menteék, kardjukkal lenyisszantották a clpőkunkort — a svájciak pedig kocslszámra seperték össze a megfutamodott osztrákok után a clpőormányck ezreit. Ekkora „történelmi lecke“ sem volt elég, hogy a divathóbortnak vége legyen. Még majdnem 100 évig él a divatőrület, — míg végül az utolsó tiltó rendeletet a nürnbergi városi tanács hozza ellene, 1473-tan. A cipőorr hossza már 63 centimétert is elérte. Egyházatyák, tanácsúnak és a csőnorrú cipők „vlaskodáss“ talán még újabb 500 évig Is eltartott volna, ba — közbe nem jön egy másik divatszeszély. Ez pedig éppen a tömpeorrú cipőt diktálta az emberek lábára. Nem kel-' tett többé zsinat, rendelet, — a csőrorr „kimúlt“ magától, hogy átadja helyét a „borjúszájú“ cipőnek, amely gömbölyű volt és széles, — azaz pontosan ellenkezője a hosszú és hegyes poulainnak ... (Folytatjuk)
