A Hét 1962/2 (7. évfolyam, 26-52. szám)
1962-12-23 / 51. szám
VITA — VITA — VITA — VITA — VITA — VITA — VITA — VITA — VITA — VITA — VITA — VITA — VITA — VITA — VITA — VITA — VITA — VITA — VITA — VITA > I I A Hét. 49. számában Csontos Vilmos elvtárs „Szavak, melyeket fáj kimondani“ című írása bennem is olyan gondolatokat ébresztett, amelyek nemcsak engem foglalkoztatnak, de tán minden lénkéi magyar dolgozót, aki egy kicsit Is a szivén viseli a magyar kultúra ügyét. Nálunk, Lenkén — rimaszombati járás — a kultúra terén bizony komoly hiányosságok tapasztalhatók. Amikor elhatároztam, hogy én Is beszámolok falunk kulturális helyzetéről, felkerestem Nagy István bácsit, a Csemadok helyi szervezetének elnOkét, aki egyben a csoport alapító tagja Is. Közösen beszélgettünk el a falu kulturális életének múltjáról, jelenéről és jövőjéről. Lenkén 1951-ben alakult a Csemadok-csoport 11 taggal. Annak idején szép eredményeket ért el a szervezet. Laglább egy-két színdarabot adtak elő évente, és úgy mutatkozott, hogy lesznek ismeretterjesztő előadások is. Igaz, ugyan, hogy ezek elmaradtak, azért mégis volt valami... Különösen 1954—55-ben értek el szép eredményeket, amikor Palcsó István tanító működött a faluban. Nagyon sok szép es hasznosan eltöltött estét köszönhet nek! a falu lakossága. Sajnos azonban, ami ezután következett, már nemigen örvendezteti meg az embert Ugyanis egy-egy színdarabot még akkor is előadtak a csoport tagjai, de később ezek Is elmaradoztak, úgyanannylra, hogy az utóbbi két év alatt már semmilyen komolyabb megmozdulás nem volt a szervezet életében. Sajnos, Lenkén a helyzet egyre kétségbeejtőbb, mert ez évben még csak vezetőségi ülést sem tartott a szervezet. A munkatervek szerint október 16. és november 20-án kellett volna vezetőségi ülésnek lennie, sajnos, ez minn a két esetben elmaradt! Sőt, még a járási aktivista — Bíró Géza — sem tartotta kötelességének, hogy a kitűzött határidőben megjelenjen a községben. Véleményem szerint nagy hiba, ha még a járási aktivista Is ilyen passzív magatartást tanúsít a kultúrmunka iránt. Bár az is igaz, hogy a járási aktivista nem dolgozhat a szervezet helyett, és ha a vezetőségben megfelelő akarat és munkakedv lenne, bizony az üléseket megtarthatták volna nélküle is! Nagy István bácsi szerint ezt a holtpontra jutást részben a televízió térhódításának, valamint a gyakori tanltóváltozásnak tudható be. Mert végeredményben mégis csak a tanítók hivatottak a falu kulturális életének irányítására. Mégpedig azért, mert e tekintetben ők rendelkeznek megfelelő tudással és tapasztalattal, és ami ennél Is fontosabb — idővel Is! Lenkén azonban a tanítók nem élnek ezzel a lehetőséggel és nem tudatosítják kellőképpen magukban az aktív kulturális élet fontosságát. Pedig van a faluban művelődési otthon is. Igaz, hogy ez a volt urasági kastélyból lett átalakítva, de küldetésének megfelelt! Sajnos, jelenleg már ott tartunk, hogy ezt a helyiséget is lefoglalta a helyi fogyasztási szövetkezet raktárnak. Igaz, így legalább hasznosabban van kihasználva, mert bizony a Csemadok tagoktól akár össze is dűlhetett volna... Pedig volt ám itt „valamikor“ kulturális élet — emlékezik vissza Nagy István bácsi. — 1919-ben játszottak Lenkén először színdarabot: a Falurosszát adták elő. Mégpedig olyan körülmények között, hogy azt ma mér szinte el sem hinnék a fiatalok! Bizony a szereplők is kevesen voltak és Így a szomszéd faluból kellett segítséget hívni. És hol? Sátrat csináltak és abban játszották le a darabot. így emlékezik vissza a hatvanhét éves Nagy István bácsi, aki ma is szeretne színdarabot nézni a művelődési otthonban. S talán a hosszú esztendők alatt szerzett tapasztalatokból szívesen adna át a fiataloknak most is. Csakhát fiatalok nemigen vannak a faluban. Illetve vannak, de legtöbbjük nem a faluban dolgozik. A szövetkezetben csupán hárman dolgoznak. S a fiatalok esténként televíziót járnak nézni. Ez lenne hát a helyzet Lenkén, összegezve az egészet, elmondhatjuk, hogy a múltra való tekintettel és ha az eltelt tizenegy év eredményeit megvizsgáljuk, megállapíthatjuk, hogy hiányzik a vezetőkből a lelkesedés! Vagy talán őket is annyira csábítja a televízió? — Azt hiszem, hogyha a Csemadok helyi szervezetinek vezetősége nagyobb megértést tanúsítaná a kultúra iránt, és ha a tanítók is hivatásuk magaslatán állnának, újra fel lehetne ébreszteni hosszú téli álmából a falu fiataljait. Ehhez azonban szükséges lenne, hogy mindenekelőtt a vezetőség látna munkához, hogy ne fordulna elő az olyan eset, mint a mér említett veeztőségí ülések elmulasztása. És persze, a já rási aktivista is komolyabban vehetné a reá bízott falu dolgainak intézését. így, ilyen körülmények megteremtése esetében aztán teljesítené a Csemadok lénkéi helyi csoportja is küldetését, az új szocialista kultúra terjesztését. RÁSI ÁRPÁD 20 H < > A téli hónapokban újult erővel kezdenek munkához a műkedvelő csoportok. A művelődést házakban színdarabokat tanulnak, táncszámokat gyakorolnak, különféle tudományos és Ismereteket nyújtó körök munkájában vesznek részt. Készülnek a tavaszra, a nyárt rendezvényekre. Ojat akarnak mutatni táncban, színdarabban, mindenben. < H 5 < H 5 < H > < m < fi > < fr* »-< > 1 < > I A siker útján A Csemadok rimaszombati járási bizottsága valamint a járási művelődési ház mellett működő Fáklya nevű irodalmi színpad megtartotta harmadik műsoros estjét. Az est, melyet „Ez a föld, ez a táj" cimmel pártunk XII. kongresszusának tiszteletére rendeztek, osztatlan sikert aratott. Zenei szerkesztő Horváth Júlia volt, az irodalmi anyagot cseh, szlovák és csehszlovákiai magyar költők műveiből Veres János állította össze. Mács Zoltán ötletgazdag rendezői munkája meglepő tehetségről tanúskodott. Balogh Ilona Schubert száma pedig egészen ünnepélyessé tette a hangulatot. Amit az estről elmondhatunk az, hogy a szereplők teljesítménye egyre kiforrottabbá válik, s a régi törzsgárda mellé (Házik Gabriella, Kovanics László, Mács Zoltán, Mlchalldesz Lászlóné, Rácz Ágnes és Veres Jánosné) új szavalók nőttek fel, Andreidesz Antalné, Berkó Zsuzsa, Kerekes István, Suhaik Ilona személyében. A legsikerültebb szám Wolker Ballada a fűtő szeméről c. költeményének az előadása volt. Négyen adták elő a költeményt. Héger Károly, járási titkár és Dropka Géza a szervezés terén ismét bebizonyították, hogy az irodalmi színpad megbízható támaszai. Tekintettel a nagy érdeklődésre, a szerkesztőbizottság elhatározta, hogy december végén vagy január elején Szállj, költemény cimmel ismét műsort ad a város dolgozóinak. —s—
