A Hét 1962/2 (7. évfolyam, 26-52. szám)
1962-12-23 / 51. szám
Esik a hó Onnan jeniről megindul az első hópehely. Még nem is láthatod, mikor ő már mennyi mindent lát! Akár egy parányi fehér léggömböcske lebeg-libeg ott fenn a magasban és alatta van a világ. Az egész világ alatta van: Párizs és Róma, Moszkva és Budapest: Házak és tornyok, fák és bokrok, színek: kémények kékje és fények kékje, pirosa, zöldje. Megindul a hópehely, hogy csöpp krétaporként gyenge vonalat, cikk-cakkos meredeket húzzon az ég táblájára. Még meg sem pillanthattad, mikor ő már jókora darabot húzott a szürke-kékre. Alálebeg lassan. Bepotytyan egy kéménybe Budapesten. Rázizeg egy piros neonra a Champs Elyséesen Párizsban. Egy kisfiú szemöldökére billen Moszkvában. S egy hatalmas bronzszoborra ül Rómában. Lesz belőle fehér szőnyeg sízőknek. Lesz belőle szép fehér dísze a tetőknek. Lesz belőle csillag a kedves hajában. Megszépíti a világot. De az az út ott a magasban, amíg a világ fölött van. Az a kép alatta! Ott még nem érezni a feszültséget Onnan még nem látni a tekintetek puskáit. Ott csak csend van és magasság. Csak a kémények vannak ott lent, csak a házak. Csak a piros és a zöld, a kék és a sárga. Csak az utak és a tengerek. Csak a szép, csafc az a nagyon szép és csodálatos, amit az E/fnber teremtett. A hópihe egy darabig ott áll most a magasban. Most nem hull alá egy~centimétert sem. Most csak csodálkozik és gyönyörködik. Ha szíve lenne, olyan melegség gyúlna talán benne, hogy elolvadna, ott fent, a magasban. Aztán megindul le. Most már végérvényesen lefelé. Mert ez a sorsa: széppé tenni a világot. Ezért nem válhat fényes cseppé csak itt lent. Meg kell szépítenie a világot, mely ott van az emberekben. Az utakat, fákat, házakat kell megszépítenie, melyek ott vannak, ott bent, a testben, az erekben, idegekben, sejtekben. Az erekben kering a világ, az erekben, melyek pirosak, mint a kirakatok cégérei. S akár az erek keringnek a világban a folyók. Mert egy az ember a világgal. Mert félti az ember a világot. Esik a hó. Bepottyan egy kéménybe Budapesten. Rázizeg egy piros neonra a Champs Elyséesen Párizsban. Egy kisfiú szemöldökére billeg Moszkvában. S egy hatalmas bronzszoborra ül Rómában. Lesz belőle fehér szőnyeg sízőknek. Lesz belőle szép fehér dísz a tetőknek. Lesz belőle csillag a kedves hajában: Párizsban, Rómában, Moszkvában, Budapesten és idehaza nálunk. Esik a hó. Szép lesz a Világ. BATTA GYÖRGY Egyik este Gergely Károly hívta be őt az utcáról. Gergelyné azonnal vacsorával kínálta. Pista nem szabadkozott, nagyon éhes volt. A vacsora alatt egyetlen szó nem esett a kínáláson kívül. Vacsora után, a pohár borocska mellől Indult a beszéd. Gergely Károly kezdte: A minap láttam, hogy ott a kert farában nézegetted a csűrömet... Pista elmosolyodott: — Nézegettem ... Tudja mire gondoltam, Károly bátyám?... — Majd megmondod. — Ideiglenesen lehetne belőle csinálni valami kultúrházfélét, úgy sincs magának arra szüksége ... Beton az alapja, döngölt sár a fala, cserép a teteje, úgy gondolom, megfelelne ... Tizenhat méter hosszú, nyolc méter széles, nem is tudom minek kellett az magának, mikor csak nyolc hold földje volt? —Dohánnyal foglalkoztam én sokat, tudhatod? Aztán a sárfa] olcsóbb volt, mint a deszka. Azért megszáradt benne jól a dohány — mondta Gergely Károly. — Aztán hogyan gondolnád, Pista, fiam? —Hogyan? . . . Hát az anyagot megvennénk, a kőművest is megfizetnénk, a többit meg brigádmunkával megcsinálnánk. Gergely Károly elgondolkozott: — Hát csak rajta, fiam, ha gondolod, hogy bírsz vele, én odaadom, meg segítek Ss, amit tudok, hiszen fúró-faragó ember voltam világéletemben. Csináltam én szekeret is olyat, hogy mindenki megbámulta! A beállott csendben Gergelyné köszörülte a torkát: — Én meg azt gondoltam ki, Pistám, hogyha máshol nem találsz kosztot, nálunk lehetne ... Nem mondom, hogy valami urasan főzök, dehát megfőzök, mindent, ami jön. Hálistennek van baromfim elég, mert mi is szeretjük ám a hasunkat! ... Kettecskén vagyunk, másunk sincs, csak amit megeszünk. — Hátha így áll a dolog, akkor nem is keresek — mondta Pista felvidámodva. — Nem vagyok én finnyás természetű, nem grófi kastélyban nevelkedtem. Megegyeztek a csűrön is meg a koszton is, Fütyörészve ment végig az utcán az iroda felé „hazafelé“. Itt-ott megugatták a kutyák. Ugassatok,' csak ugassatok, nélkületek olyan csendes volna a falu, mint a sír! Valóban csendes? Dehogy Is volna! Hiszen a világos ablakok mögött muzsika szólt: az egyik mögül tánczene, a másik mögül cigányzene szűrődik ki. Tánczene! Két hete vagy tán több is, hogy idehaza van. Borotválkozni is csak kutyafuttában szokott, meg enni is. Tánczene, szórakozás? Meghalni sem lehet itt, arra sem ér rá az ember. És a futball? Hm, a futball, szívfájdalom rágondolni. Mégis csak kár volt hazajönni? Éppen az apjától kapta meg azt, amit még idegentől sem várt. Miért jött haza? hám még a tanítónővel sem találkozott! Miért is találkozott volna? Neki is megvan a maga elfoglaltsága, mindenkinek megvan. De hogy a színdarab félbemaradt miért? Sem Marika, sem Béres Tibor nem tudja megmagyarázni. Majd holnap, igen, holnap elmegy a tanítónőhöz és megkérdi tőle, a kultűrházat is megbeszéli vele, elvégre neki is érdeke, hogy legyen. Igaz, ő elmegy a faluból, törődik is vele, lesz-e kultúrház vagy sem? Akkor is beszél vele, legalább összevesznek. Jó lesz egy kis veszekedés! Olyan könnyű, minden komolyabb következmények nélküli veszekedés! Talán már meg sem .ismeri, az arcára sem emlékszik. Vagy mégis? Igen, a haja sötét, a szeme seszínű. de nagy, kerek, különösen, amikor csodálkozásra tárul. Levelet sem írt neki. Hát aztán!? Ő sem írt! Persze ő nem írhatott, nem tudta a címét! Majd átadja neki Irenka (szegény Irenka, búcsúcsókot is kapott tőle) üdvözletét, és azzal elintéződik minden. Esetleg meghívja szombat estére a városba egy kicsit táncolni! Az irodában tisztaság, rend. A Marika keze nyomán. A Marika kezén ismét karikagyűrű van húsvét óta. Krnosíkhoz megy. Jó fiúnak látszik. Fiúnak? Elmosolyintja magát Bognár Pista. Egy kicsit idős már Marikához. Hát aztán? Fő a megértés! Bognár Pista vetkőzött. Kék szerelőkezeslábasa olajfoltos. Délelőtt a traktorristáknak megmutatta, hogy konyít valamit a gépekhez. Száját tátotta valamenynyi! Legalább azok is becsülni fogiák. Eddig is becsülték, s nagyon emlegették a focit! A focit. Minden kellene: pálya, felszerelés, és egy kis foglalkozás velük. Te jó isten! Honnan kerítsen rá időt. Majd vasárnap! Majd vesz egy focit a saját költségén, aztán lesz valami, eevelőre valami! Belenézett a tükörbe. Szemében az apja szemét látta. Fáradt arcán vonásai között is apjára ismert. Miért olyan kegyetlen, miért olyan nyakas? A haiába túrt. Elkelne már a borbély ollója! Ilven hajjal menjen holnap a tanítónőhöz? Ha nem tetszik neki, ne nézzen rá! Tetszik! Csak nem azt akarja, hogy tetszeni” Lefeküdt. Nyomban elaludt Arra ijedt fel, hogy kegyetlenül zörgetik az ablakot. Meghozták a kacsákat: háromezret. De ilyenkor, éjnek ideién? Nem csak ide hoztak, más szövetkezetnek is szállítottak! Felkelt és ment. hogy az átvételnél ő is jelen legyeh. Nyavalya a csípős áprilisi szél lyukát, hogy valaki nem tudja betömni! Talán jó is hogv fúj, legalább kicsipl szeméből az álmot Éjfél után került ágyba. Ismét óvómban elaludt Még az a szerencséié hogy jól tud aludni. (Folytatjuk) 13
