A Hét 1962/2 (7. évfolyam, 26-52. szám)
1962-12-23 / 51. szám
Az utolsó betyár Itt fekszik, elhegyesadett viasz ajkát az égbe szúrva az utolsó betyár. Nem hívják ugyan Kormosnak, mint Móricz éhhalál szélén tántorgó szegényemberét, de nem is a név a fontos, hanem a tulajdonságok, amelyek ezt a voltlegényt betyár fattyúvá tették. Élt huszonnyolc évet s a huszonnyolcból tízet elmulatott, eldühöngött, motorba, puskába ölt Pusztán született, a faluban ritkán látták, s ha igen, akkor másnap valaki már bekötött fejjel, vagy felkötött kézzel járt. Az utolsó megőrzött képe róla: áll a bálterem egyik asztala fölé hajolva, két karja mint két oszlop az asztal lapjának támasztva, áll leütött fejjel, szétszórt hajjal egyedül, s a homlokából vékony patakokban folyik a vér Vad meg nem alkuvások, családi őstudatokban, emlékvilágokban kanyargó, elbúvó meg felbukkanó bosszú-indulatok, dühös kirohanásokba robbanó anyagi érdekek igazgatták ezeket a verekedéseket. de a falu szemében Laci csak indulatos kötekedő, mindig bűnös falurossza volt. Igaz, hogy bőven adott alkalmat az ilyen képkialakításokra. Sokszor verekedett gőgből, szeszes hevületeiben látszólag ok \nélkül. vadászszenvedélye. orvvadászkodásai miatt a csendőrség nemegyszer meghurcolta. Az utolsó virtusa aztán sírba tette... Ha ez a fiú ötven évvel hamarabb él, lóvon rémítgeti az uccán tereferélő, ingerült vénasszonyokat, vagy az aprójőszágot. De 1962-ben — motoron száguldozta keresztül-kasul Gömört. Az utolsó tudatos útját is motoron tette meg. Lakodalomban volt egy barátjával. Hazafelé motoron jöttek, pltyókásan, vidáman, árkon-bokron, réteken keresztül, 'teleénekelve a harmatos hajnali völgyeket Vidróczky dacával, Csenyi Pista keservével. Ki mondja meg, hogy miben bíztak: hogy majd a motor is, lóként, kikerüli a buktatókat, józan kormányzó ész nélkül is megtalálja a hidat a patakon Nem találta meg. Leszaladtak egy pallóról, de egyenlőre még csak annyi történt, hogy a hátul ülő jóbarát karját törte. De a segítőkészség motorra ültette, s nyolcvan-kilencven kilométeres sebességgel orvosért zavarta Lacit. S akkor történt a nagyobb baj: egy kősír az út szélén s — kórház. Tiz napig feküdt eszméletlenül. „Odament az anyja, költötte, de nem hallotta“, s nem hallotta fiatal feleségét, rokonait, jókomáit sem. S tíz nap után szörnyű belső vérzésekben meghalt. S most itt fekszik, elhegyesedett viasz ajkát az égbe szúrva. Kedvenc zenészei könnyezve húzzák a nótáit: „Megyen a nyáj, megyen a nyáj“, „Ha kiszabadulok a börtönből“. — Abból a börtönből már sohasem szabadul ki, amelyikbe most viszik. A koporsőtosérők — roppant tömeg. Eljöttek barátai, de eljöttek ellenségei is. Persze, most mindenki gyászol, mindenki sajnálkozik, de a félőrült anya sikolyára: Az kívánom annak, aki a halálát kérte, hogy azt érezze, amit én! — sok ember.félre néz. B Életében sokan kívánták neki a halált. Most azok is itt vannak és töprengenek. A nyitott sírnál a kántor végé-hossza nincs búcsú-versezetei után nyakkendös-félcipős városi ember kezd beszélni. S rendre kibomlik Laci ellentmondásos, nagyonis ellentmondásos élete. A falu csak annyit tudott róla, hogy Osztraván dolgozik, de azf senki se tudta. hogy élmunkás volt. hogy szívós munkabírásáért csodálták, hogy aki nem haragudott rá, rajongott érte, hogy barátjajért, munkatársaiért kész volt bármikor kockáztatni a halált, hogy talpig ember volt. Meg kellett halnia s munkavezetőjének jönni sírjához, hogy a két múlt keveredjen, s a betyárfattyú felnőjjön a falu szemében is. S egyre többen néznek félre, egyre többen töprengenek, s töprengek velük én is. lúj ilyen könnyen írtam fel a címet: Az utolsó betyár, milyen könnyen intézünk el embereket előítéletből, szüklátókörűségből. S mennyire öszszetett az ember fejlődése. Az életbátorság, az életerő néha — vagy legtöbbször? — milyen ellenszenves, népszerűtlen formában jelentkezik. Mennyi emberszeretet kell hozzá, hogy ne ítéljük el a vadságba burkolózó jóságot. Mennyire nem kategorizálható az ember, s mennyire megbízhatatlanok ismereteink, ha róla van szó. Megborzongok, de az én bűnbánatomból csak annyira telik, hogy a kezdő összehasonlítást módosítsam: Nem Móricz kormosa ez itt, hanem sokkal inkább Solohov Meljehovja, a nagy indulatú, szenvedélyes, nagyokat zuhanó, de felugró újkori hős. Tőzsér Árpád /# TUZVIRAi LOVICSEK BÉL/ 33 Ez már a második késszúrás volt Bognár József részéről. Pista megütődve nézett utána Egyszeriben elment minden étvágya Nincs itt semmi más baj. csak az. hogy hazajött Elmehet. Elmegy, de csak innen, az apja házából. Egyelőre az irodában is elfér Vesz egy vaságyat, olcsó szekrényt, a pár darab göncnek és kész. Előkerítette a bőrönd jeit és csomagolni kezdett. Nem nagyon ügyelt arra. hogy a fehérneműje össze ne gyűrődjön. csak minél gyorsabban el innen! Bognár József cigarettával a szája sarkában bejött. Mintha kissé meglepődött volna — Mit csinálsz? — Pakolok. — Hová készülsz? — Elmegyek. — Vissza? — Nem azért jöttem haza — felelte Pista keményen és csak szedte kifelé a ruháit a szekrényből és dobálta a bőröndbe. — Mi ütött beléd? — Maga — felelte a fiatal elnök csendesen Bognár József megkeményedett: — Hát jó ... ülj le, beszédem van veled! — Most nem érek rá. Bognár József szeme úgy vágott, végig a fián, mintha kétfelé akarta volna szelni: — Azt mondtam, ülj le, a kutya mindenségit, beszélni akarok veled! Pista keze megállt a levegőben. Nem a félelem állította meg az izrrn^s, fiatal kezet, inkább a józan gondolkozása: legalább megtudja, honnan fúj a szél, mit akar az apja. Leült az asztal mellé, szemben az apjával, s várakozóan nézett rá. Bognár József újabb cigarettát dugott a szája sarkába. — Ügy hallom, te is a szőlőkkel akarod kezdeni!? — Arra is rákerül a sor — felelte Pista. — Hát akkor jobb, ha most egyenesen az állomásra viszed a motyódat, és viszszamész oda, ahonnan jöttél! Pistában is meglódult a dacos, akaratos Bognár vér. Legszívesebben felállt volna és faképnél hagyta volna az apját. Uralkodott magán. Megpróbált szót érteni: — Nézze, édesapám!... Hazajöttem, hogy tegyek valamit ebben az elmaradott, sárbatapadt faluban. Azt meg kell értenie, hogy nem a maga szőlejét jöttem haza megvédeni .. Mit szólna a többi száz vagy százötven ember, ha egy ember érdekéért félrerúgnám az egész falu érdekét? Csinálhatnék, akarhatnék akár mit, nem volna hitele a szavamnak ... Maga azt hiszi, rosszat akarok? Azt akarom, hogy az egész Aranyhegyen igazi szőlő teremjen, és mindazt a maga vezetésével, tudásával szeretném elérni! Kell ettől nagyobb bizalom é? megbecsülés? Miért nem, akarja megérteni hogy az egész falu érdekébe beletartozik a maga érdeke is? Hogy az ő boldogulásuk a maga boldogulását is jelenti?! .. Én azt hittem, hogyha senki más nem. de maga meg fog érteni Bognár József nézett, nézett a fiára, majd maga elé, s a végén már talán nem is hallotta, mit beszél Pista. Nem akarta hallani, inkább az indulatos kezét csititgatta, hogy fel ne kapja a kenyérszelő kést, és valami borzasztó dolgot ne csináljon. Felállt. Nem kiabált, nem toporzékolt. Nyugodtan mondta: v— Menj! .. . Menj az utadon, és többé át ne lépd a házam küszöbét! Több beszélnivalóm nincs! Az ajtókat sarkig tárta. Kiment az udvarra. Vizet húzott a kúton, s mint akinek semmi más gondja, teliöntögette a tyúkok vályúit. Nem remegett a keze, s az arcán sem rándult idegszál Darabos hidegség volt minden mozdulatában, mintha egy durván faragott kőszobor járt-kelt volna az udvaron. Csak a fekete szemében égett valami félelmetes eltökéltség. Pista nem szólhatott, fölösleges is lett volna itt minden további szó. Gyorsan összepakkolt, és minden holmiját az irodába vitte. Délután Béres Tiborral, aki üzemanyagért ment a városba, Pista is elment: vásárolt egy vaságyat és egy szekrényt. Két napon belül az egész faluban szétfutott a hír, hogy Bognár József összeveszett a fiával. Ez csak használt az elnök tekintélyének. Valahogy másképpen nézett rá. 12
