A Hét 1962/2 (7. évfolyam, 26-52. szám)
1962-12-23 / 51. szám
Arany János hires verse, a Fülemlüe Jutott estembe a múltkor egy községházán, ahol véletlenül napjaink Péter-Pál- Jaival találkoztam. Oszes, szikár ember Jött panaszra a titkárhoz. IgelitkOpenyén apró gyöngyökben csillogott a víz. Kint elszomorodott az őszi idő, már napok éta esett az eső. — Titkár eivtárs — rontott be türtőztetett haraggal — csináljanak rendet a szomszédommal, mert magam is megbánom, amit teszek ... — Mi baj megint — kérdezi a titkár, aki úgy látszik megszokta már az effajta kitöréseket. — Ez esőcsatornáját úgy tette fel az a... — nem mondja ki a szomszédja nevét — hogy mind az én pincémbe csurog a víz. Alig győzi az asszony csebrekkel kihordani, jöjjenek, nézzék meg. Törvény elé kellene állítani az ilyet... — Jól van Pali bácsi — nyugtatja meg a titkár — csak menjen nyugodtan haza, majd elintézzük. A titkár szél a klsbirénak — hívja be Péter bácsit. Péter bácsi testes, piros arcú ember, valami hasonlóságot fedezek fei benne az előbbi panaszossal. — Nem testvérek ezek? Kérdem súgva a titkártól. — De igen — bélint a titkár. , — Igaz az, hogy maga Horváth Pálnak a pincéjébe ereszti a vizet? — kérdezi szigorúan a titkár. — Nem tehetek róla, hogy oda csurog — rándítja meg a vállát — Helyes dolog ez? — néz farkasszemet véle a titkár. —■ Felnőtt emberek, szomszédok s mi több, testvérek... állandóan civakodnak... — De emlékszel, Dezső — vág szavába az ember — a nyáron meg ő volt az, aki az árnyékszéket majdnem a konyhám elé akarta építeni... Ha meg nem akadályoztátok volna — és szemébe haragos fény villant. — No és most nincs egy darab bádogja? — mondja a titkár. — Minek? — kérdi meghökkenve a „vádlott“. — Meghosszabbítani a csatornát egy fél méterrel s akkor nem a pincébe, hanem a kertbe folyik a viz. — De van — mondja Péter bácsi —, igaz, hogy máshová szántam... — Holnap reggel elmegyünk a kisblróval és megnézzük. Remélem addig rendbe teszi. Az ember elköszön. Egyedül maradunk a titkárral, aki dióhéjban elmondja a két testvér esetét. Amíg szegény emberekként éltek, megvoltak egymással. Aztán örököltek közösen egy telket. Mind a kettő ú] házat épített. Szorgalmas emberek, de állandóan minden semmiségen veszekednek. Evek óta haragot tartanak. A fiaik nevetnek, boszszankodnak apjuk kicsinyessége miatt, de nem tudják kibékíteni őket. íme, ezek az új péterpálok, akik gazdagodó életüket ilyen apró semmiségekkel mérgezik meg. OZSVALD ÁRPÁD
