A Hét 1962/2 (7. évfolyam, 26-52. szám)
1962-12-16 / 50. szám
o GAJD ŐSIK ISTVÁN: Vall Éveim pőrén néznek az égre Nem vágytam soi.a másra csak a szépre Amit elraktároztak élményteli Kamasz-kráter korom izzó évei. m á s Lányok — selyemkeblű fénysirályok kacagnak Sziporkáznak a vérző csillagok a barnatestű égen A cikkázó fénykupola alatt szűk ereimet feszíti vérem. Nem vagyok senkié de akarom mindenki legyen az enyém Nem nézem vágyakozva a Tejút számtalan sápadt csillagát az ég felé nyújtva karom Nem kell a hamisan szerzett érdem magamért önmagamat adom. D a c o s a n m e n t el Friss lábnyomát takarta a sűrű este Egy percre körbeálltak a meghökkent fák Aztán mentek ők is Felborzolták a csillagfényt s csendbarázdát húztak az égre. Már fuldoklott a fény a bűnös est sötét tengerében Valahol kapu csapódott Alóla kiszökött a nyirkos huzat Megremegett a lámpa fénye Megremegett a lány a varázskéz érintése alatt Hozzám is elért Ahogy átrohant a keskeny úton Menj! — mondta — mire vársz? S már rohant is tovább. Nyomában a házak faláról sorra tűntek el a fénylő négyszögek. Deák György linómetszete ■mssssssssssrssssssssssssssssssssssfsssssssssssssssssfsfssfss'msssssssssssssssssfsrssssssssssssssssssssfss/ssssssssssssssssssssssss/sssssssssssssssssfsrsssssssssssssss/. ////// szavazóurnával. Bognár marad utoljára. Igaz, van ideje estig, de miért ne jelenthetnének száz százalékot, ha egyszer megvan a lehetőség. Kimennek hozzá a hajlokhoz. Bognár József a hajlok előtti cseresznyefa derekán ül. Háromhetes szakáll _ borítja az állát, megvékonyodott arcából gyűlölködve villog a tekete szeme Nem fogadja Krnosík köszöntését. — Azt hiszem tud róla, Bognár bácsi, hogy . . .? — Tudok — mordul a szakállas ember. — Gondoltuk, beteg. Eljöttünk, hogy ... — El is mehetnek, amíg szénen vannak! — vág közbe ismét durván káromkodva Bognár. Krnosík csendes szóval próbálja meggyőzni az elkeseredett, felbőszült embert: — Nézze, Bognár bácsi... Ez mindenkinek állampolgári kötelessége! — Nem érdekel! — ordítja Bognár, és felemelkedik a fatönkről. — Takarodjanak innen! Karikás Imre is megpróbálkozik: — Józsi, legyen eszed! — Kuss! Ha egyszer kuss, akkor kuss! Elmegy a három ember, Bognár pedig visszaül a helyére. Beletúr a szakállába és a földre köp. Bognár Pista a hazaérkezése utáni héten átvette a szövetkezet vezetését. Legjobban talán Gergely Károly, az új elnök örült neki: sehogyan sem bírt beleszokni új munkakörébe. De nem kevésbé örült Jakab Marika, aki abban reménykedett, hogv egy ügyes elnök mellett a könyvelő munkája is könnyebb lesz Pista sokat tépelödött, sokat gondolkozott: hogyan kezdeni, mit csinálni? Egyszerre természetesen mindent nem lehet megoldani. Három lényeges kérdést azonban mindenképpen tisztázni kell. Először: a faluból kijáró munkásokat haza kell hozni! Másodszor: az ifjúságot meg kell fogni! Harmadszor a szőlőkérdést is dűlőre kell vinni! Még csak április, s valóban a szőlőhegyre futnak a legtöbben. — Marika! — szólott Pista egyik estefelé — ha volna ideje ma este, átnéznénk a terveket... Valahogy ki kellene spekulálni, bogy a munkaegység értéke elérje a húsz koronát, s előlegként tizenkettőt fizetnénk ki! Hajnalig dolgoztak. Másnap az elnök már a járáson jóvá is hagyatta a tervet, este pedig ismertette a tagsági gyűlésen. — Sok minden függ ettől — mondotta Pista, többek között — hogyan teljetsítsiik az első félévi pénzügyi tervet... Ha jól dolgozunk, akkor a második félévben már családi pótlékot is fizethetünk. Még pedig az első gyerekre harminc koronát és minden továbbira tíz koronával többet... Az egyik sarokból valaki közbeszólt: — Sokat akar a szarka, nem bírja a farka! Bognár Pista is a többivel nevetett, majd a nevetés elültével tovább beszélt: — Minden termelési ágban bevezetjük a prémium rendszert. Nemcsak az állattenyésztésben, hanem vonatkozik ez a kukorica, cukorrépa természtésre is, úgyszintén a kertészetre. Részletesen ismertette a prémiumokkal összefüggő tudnivalókat, vagyis kedvező eredmények mellett miiven részesedést érhetnek el a tagok Valaki ismét megjegyezte: — Hűha... Akkor több lesz a kulák a faluban, mint valamikor volt! Délelőtt tíz óra tájban Bánó Juli nőne állított be a szövetkezeti irodába. — Veled volna egy kis beszélnivalóm, Pista — mondotta és Marikára pislogott, mintegy jelezve, hogy előtte nem akar szólni semmit. Pista bíztatására mégis elkezdte: — Azt akarom kérdezni, fogadtatok-e valakit főzni? — Nem tudom, Juli néne. Miért kérdi? — Hát csak azért, fiam, mert ma reggel azt mondta apád, hogy többet ne menjek ... szóval, hogy nem kell már főznöm ... — Nekem nem szólt semmit — felelte Pista, és még jóval az öregasszony távozása után is azon törte a fejét, miben spekulálhat az apja? Délben megtudta. Mikor hazament ebédelni, apja már az asztalnál ült. Előtte szalonna, vöröshagyma: evett. Pista, miközben a kezét mosta, s mintha semmiről sem tudna, megkérdezte Bognártól: — Ma nem főzött a Juli néne? — Nem. — Elment valahová? — Nem ment az sehová... Én mondtam neki. hogy nem kell a főztje... Piszkog vénasszony ... Utálom ... — De hiszen eddig dicsérte a főztjét?! — Így Pista. — Nekem nem kell!.. . Inkább eszek vereshagymát! — mondja Bognár József pattogva. - - Te főzhetsz magadnak, ha akarsz! — Becsattin+otta a bicskáiét, fejébe vágta a kalapját és kiment (Folytatjuk) 13