A Hét 1962/2 (7. évfolyam, 26-52. szám)
1962-12-16 / 50. szám
DUBAGYULA: lanatra mintha megzavarodtani volna. Mi hát a különbség a kettő között...? — Polgártárs, egy pillanatra — mondta az üzletvezető, szinte vártam már, hogy mondja —, kérem, jöjjön velem az irodába! T ó n i i a l ó l a j b a ii Egyszerű történet, de tanulságos. Az én számomra Különösen tanulságos, mert én éltem át. Elmúltam ötven éves, és egy fél évszázadot megélt ember tapasztalatai mindig érdekesek. Jogot végeztem a háború előtt, ügyvéd voltam. Kiváló foglalkozás volt ez akkor, az emberek lépten-nyomon pereskedtek, és a jog, az igazság elvont területein a jó ügyvéd mindig megtalálta a számítását. Mert mi az, hogy igazság? Mi az, hogy jog? Régi idők óta tudós elmék gondolkoznak a kérdésen, próbálják elvontan, objektiven megfogalmazni a lényegét. de a kérdésre az életben mindig a gyakorlat adja a feleletet A háború után egy állami vállalat jogtanácsosa lettem. Addig a magántulajdon kérdése foglalkoztatott, azután az államvagyon, a közös tulajdon és társadalmi kötelezettségek problémája tett mindennapi munkám központi kérdése. Szemem előtt öltött testet a szocialista jog és törzonyos feltételek mellett mindenkié... Egy önkiszolgáló boltban vásároltam. Az állványokon és pultokon fogyasztási cikkek ... vaj, cukor, konzervek, csokoládé, száraztészták és félkész ételek garmadája. Volt ott minden, amire az embernek szüksége lehet, hogy jóllakjon. Jellemzésemnél elfelejtettem említeni, imádom az evést, a jó izeket és illatokat, imádom az Ínyencségeket, amelyekre habzó sört (hatom, aztán félbarna rozskenyéren májpástétomot és üde, friss paradicsomot falhatok rá... egyszóval talán olyan ember vagyok, akire azt mondják, hogy a hasa a mindene ... Szép kerek pocakom volt már akkor, a tokám is megereszkedett és hát, beismerem ... utólag könnyű mindent beismerni... taián valóban a hasam volt a mindenem ... Járok a pultok között, s kezemben megtelik „a drótból font bevásárló kosár. Barnapiros héjú rozskenyér, egy csomag vaj, két tizenkettes üveg sör, májpástétom, A kettő között a különbség olyan pici és ugyanakkor oly óriási, hogy erre csak maga a társadalom, ez a mindenütt jelenlévő és mindenbe beleszóló, megfoghatatlan hatalom tanítja meg az embert. Magam sem tudom, miért tettem, ha agyoncsapnának sem tudnám megmondani... Sötétruhás, komoly érett felnőtt vagyok, a lányaim középiskolán tanulják az emberséget és becsületeit biztosító tudást. Pénzem van .. . akkor Is volt nálam elég. Micsoda álnok ördögök laknak hát az emberben, ebben a logikátlan lényben, akinek logikátlansága éppen az apró dolgaimban mutatkozik meg ... Óvatosan és villámgyorsan körülnéztem. Ni csak, súgta bennem valami ismeretlen hangocska, figyeld csak magadat, akár egy riadt tolvajocsKa ! De a legérdekesebb az volt, hogy ennek ellenére sem tudtam nem megcsinálni, amit elkezdtem... mintha az elhatározó gondolatnak tehetetlenségi ereje lenne, amely önmagát valósítja meg... Senki nem figyelt, az üzletvezető vevőkkel tárgyalt, a másik két elárusító meg egymással beszélgetett. Még egyszer körülnéztem, szorongva és ijedten, és a felöltőm zsebébe sülyesztettern egy halkonzervet. Furcsa érzés fogott el, a következő pillanatban már szerettem volna vissza tenni... viszszahelyeznl a pultra a többi közé, de nem mertem. Hátha most vennék észre, gondoltam, amikor jóvá akarom tenni az egészet. Őrültség, őrültség, ismételgettem magamban... Nehezen indokolható, szinte reflex szerű cselekedet volt, mintha álmomba cselekednék. Meg se néztem jóformán; hogy milyen konzervet vettem el, annyit tudtam róla csupán, hogy nedvesen tapad, éreztem az ujjaimon... És a többi esemény is úgy folyt le bennem és körülöttem, mint egy rossz álom idegenkedve érzékelt képet. Feszélyezettség nélkül, magabiztosan igyekeztem viselkedni, fizettem és még tréfáltam is a pénztárosnővel. Ennek ellenére éreztem — valami eddig ismeretlen érzékemmel —, hogy az idősebb fehérköppenyes nő idegenkedve figyel. Talán meglátott, futott át rajtam a gondolat, hogy jéggé dermessze a telkemet ... Kézitáskámba raktam a vásárolt árut és távozni akartam. Fél szemmel láttam, hogy a pénztárosnő az üzletvezetővel beszél. vényesség normáinak rendszere, a közös vagyon és társadalmi tulajdon fogalma; megannyi új, eddig el sem képzelhető jogi viszonylat, amely új eseteket és merőben más logikát és gondolkozásmódot hozott. Rövidesen kiválóan kiismertem magam a szocialista joggyakorlat területén. Ötven éves koromra tekintélyes, kissé pocakos és kopaszodó ember lettem, jó munkaerő és megbízható szakember, aki az igazság minden területén kiismeri magát. Jól kerestem, a családom — feleségem és kislányaim — rendezett és nyugodt életkörülmények között élt; Úgy gondolom, olyan ember lehettem, akinek semmi panasza nem tehet az életre. Régi szólás-mondás, hogy az embernek jódolgában megy el az esze. S akkor jön a tragédia ... jött a tragédia, amely jószerével komédia is lehetne. A közös tulajdon fogalmának elméletét és gyakorlatát tökéletesen ismertem, mégis az élet tanított meg valójában a lényegére... hogy mi az a társadalmi tulajdon, vagy nevezzük akárhogy, egyszóval az, ami bi három szelet nápolyi... Élvezet szép, nagy üzletben vásárolni, ott fekszik előtted minden, csak ki kell nyújtani érte a kezedet és már a tiéd. Sétálok fel alá, nézelődöm és mérlegelek, hogy mi hiányzik, mi kellene még, hogy minél sokízűbb és bővebb legyen a vacsora. Államvagyon ... roagantulajdon ... Egy világ választja el egymástól a két fogalmat, milyen furcsa ... Itt fekszik előttem a sok csemege és finom falat, egy kicsit valamennyi az enyém, és mégsem az enyém! Bár ha kézzel érintem, ha megfogom, az enyém lehet, jogom és lehetőségem van hozzá, hogy az enyém legyen ... Az üzlet legtávolabbi sarkában halkonzervek hadserege ül a polcokon. Magánvagyon ... társadalmi tulajdon, morfondírozok, milyen furcsa, mennyire ismerem mindezt... Abban a pillanatban, amikor egy konzerv a táskámba vagy a zsebembe kerül, már az enyém, magántulajdonná válik, de amíg a pulton van, vagy a kosárban, a társadalomé ... egy elvont és meg nem fogható jogi személyé. Egy pil-Egyetlen ellenkező szó nélkül vele mentem, annélkül, hogy kérdeztem volna, miért. — Jogunk van alkalomszerűen ellenőrizni a vevőket — mondta —, új dolog az önkiszolgáló bolt és az emberek még nincsenek hozzá szokva — morogta bocsánatkérően. Udvariassan de határozottan végigtapogatott. Kivette zsebemből a konzervet. v — Ezért megfizetett, polgártárs!? Jól megnéztem a kékesen csillogó pléhdobozt és egy éleire eszembe vésődött, hogy tonhal volt olajban ... A jelentés három nap múlva érkezett meg az üzembe. Behívatott az igazgató, a párttitkár és a szakszervezet elnöke is vele volt. Mindhárman csodálkoztak. Nem értették az egészet. Én sem értem, mondtam, és nem tudtam a szemükbe nézni, pedig azelőtt közvetlen és jó viszonyban élő munkatársak voltunk. — Még azt is könnyebben megérteném, ha kiraboltad volna az üzletet — mondta á párttitkár — (gy gondolnám, gazember vagy, csak nem ismertünk és 14
