A Hét 1962/2 (7. évfolyam, 26-52. szám)
1962-07-15 / 28. szám
szögyeld magad! Ekkor vettem Jobban szemügyre a táskát, amelynek tetején, félig meddig becsomagolva három pirosrafestett, feketecsövű kis játékpuska feküdt. Olyan kis olcsó, de kedves gyerekjáték. Szinte minden erőm elhagy. Három gyermeke van, mind a három fiú! Azoknak viszi, mint ahogy minden anya visz valami vásárfiát, ha kiteszi a lábát hazulról. Három kedves kisfiú, akik sírni, vagy boszankodni látták volna anyjukat az általa okozott veszteség miatt. Óh, hogy szégyeltem magam előbbi őrültségemért. A fiatalasszony visszajött és kedvesen biccentve leült a helyére. — Mineik ez a sok puska? — kérdeztem nehogy észre vegye zavaromat. Nevetett. — A fiaimnak — mondta kedves büszkeséggel. — Ilyen fiatal és már három fia van? — kérdeztem, mert úgy éreztem megfulladok, ha nem beszélhetek. — Három?! — nevetett kedvesen — négy! De' a negyedik még pólyában van, neki csörgőt viszek. Kiváncsi voltam, belenyul-e a táskájába, megnézi, hogy megvan-e a tárcája. Nem tette. Készülődik a leszálláshoz. Kinézek az ablakon. Feleden vagyunk. Ha leszállanék, alig két óra múlva otthon lehetnék az anyámnál. Mit szólna vajon? A vonat megáll. Agyamban egymást kergetik a gondolatok. Ki tudja, miért folyton a piros kis puskákat látom magam előtt, pedig az asszony már eltűnt velük a peronon. Nekem is volt egyszer ilyen kis piros puskám. Anyám hozta a városból. Hogy örültem neki?! Hetekig le nem tettem a vállamról még éjszaka is magam mellé vettem az ágyba. Még beszélgetni is tudtam vele. — Igaz-e te mindig megvéded a kisgazdádat? Nem engeded bántani soha, de soha? — mondogattam neki, de persze csak úgy hangtalanul magamban. Ne félj, nem kell szégyenkezned amiatt, hogy rossz embert fogadtál védelmedbe, mert én amig csak élek, mindig jó leszek, olyan jól, hogy sose kelljen a puskámnak szégyenkeznie miattam ... A bemondó közli, hogy vonat indul Csíz ... Rimaszécs, Lénártfalu felé a harmadik vágányról. Abban a vonatban ülök. Csak annyi időm van, hogy lekapjam a fogasról a kabátom és a csomagtartóból a jókora bőröndöt, amely minden vagyonomat magába foglalja. Alig lépek le a lépcsőn, elindul a vonat. Olyan jó kedvem támad, hogy integetni tudnék utána ... Eredj ... csak eredj... dolgodra! Tíz perc múlva indul a másik, az én vonaton. Hazamegyek. Igaz, hogy kis falu az enyém, nincs benne annyi munkaalkalom mint Kassán, de aki dolgozni akar, az mindig talál munkát. Hogy megörül majd szegény anyám! Hát még ha meghallja, hogy otthon maradok... vele! Vajon mi van a falubeli fiúkkal és lányokkal. Volt egy kedves kislány... a Kovács Terka, egy osztályba jártunk. Biztosan férjhezment már, hiszen huszonhatéves, akárcsak én. Alig helyezkedem el, lassan méltóságteljesen elindul a vonat. Kellemesen elnyújtózkodom, sóhajtok egy nagyot, majd olyan nevethetnékem támad a boldogs'gtól, hogy képtelen vagyok visszatartani. Kacagok, mint aki valami meglepetést, nagy örömet szerez mindjárt valakinek és előre örül annak, hogy fog örülni az. Tehetem, egyedül vagyok a fülkében. Megyek ... egyre gyorsuló iramban haladok ... hazafelé.., Nyári reggel Az akácfasor tejpáráin áttűző sugarak a táj ölén pipacsként égnek. Már mohón sziircsölik a fény édes borát a karcsú virágok szirmain a méhek. Tarka nyáj hulláma indul a karámból, s nyomában tömött porfellegek szállnak. Otthon a macska még alszik az árnyas ház ölén és az ember munkát lel magának. A sárguló búzaföldek végtelenjén arat a gép, bőségesen gyűl a kéve a fénybokrétás hűs hajnal sugarában a tarlőszagú föld puha szőnyegére. Á Ticce partján Csri, csru, csri... mily édesen zeng a madárdal a Ticce nád-tengerében. Ily kedvesen, szívközeihez csak pacsirta lágy trillája zeng az égen, Melynek kéklő fénykebléből friss fény csurog a ringó nád szőnyegére. S nékem minden gondom elfelejteti e víg nádi madarak zenéje. Anyám Halkan kárál a tyúkcsapat, tücsök szól a küszöb alatt, s mint annyiszor most is küldött a kertből a rigó füttyöt. Nékem mindez oly otthonos, az is, hogy ő lassan motoz, ha elnézem szívem örül, hogy sürög a tűzhely körül: a szélén és a közepén kisebb-nagyobb színes edény, egyikben víz, a másikban leves fő, s mily jó szag illan el a kerek fedő alól. Jó elnéznem a párolgó fazekakat és őt, aki tányéromat megmeríti húslevessel. Míg a levest szürcsölgetem, hallom a neszt: anyám tipeg újra felém s egy tál bélés kerül elém. 1 Vallomás Mennyi izzó vágy égetett harminc éve már engemet. Formálódtam szakadatlan, önmagamat nem tagadtam. Vallani mást nem vallhatok, ami vagyok, az maradok. Minden tettben, pici tárgyon, embert-védő törvény álljon. Magyar, szlovák, cseh, francia, lengyel, néger, tatár fia, mint a fény a térben ott van az egyszerű ember szóban. Ki az embert másképp méri, korunkat az meg nem érti. Elved, mint tölgy gyökerei legyen oly mély, de emberi. 11 E £ 9 0) U > 0 :© :0 I-
