A Hét 1962/2 (7. évfolyam, 26-52. szám)
1962-07-15 / 28. szám
fi film a béke és a haladás szolgálatában A XIII. Nemzetközi Filmfesztivál mérlege Karlovy Vary, köztársaságunk világhírű fürdőhely«, Idén nyáron két teljes héten át, június 9. és 24-e között tizenharmadszor állt a haladó világ filmművészete dolgozói érdeklődésének középpontjában. Mint minden seregszemlén, úgy az Idén is nem egy figyelő arra a következtetésre jutott, hogy a filmművészet nem csupán a kapitalista államokban, hanem a haladó világban, tehát nálunk is megreked. Hogy ilyen válságról és megtorpanásról a fesztiválon nagy számban bemutatott közepes és gyenge film ellenére sem beszélhetünk, arról a közelmúltnak nem egy szovjet filmremeke, mint az Emberi sors, a Szállnak a darvak, a Ballada a katonáról, a Tiszta égbolt vagy a japán Sziget, az olasz Kápo, a Válás olasz módra Világosan tanúskodik. A helyzet az, hogy megnőtt az elsőrendűnek mondott nemzetközi filmfesztiválok száma, egyedül Európában hat kerül évente megrendezésre; Cannes, Velence, San Sebastian, Lugano, Nyugat-Berlin, Karlové Vary, illetve Moszkva vetélkednek egymással az igazán nagy filmekért, és ezzel szemben — ahogy a fesztiválon jelenlevő Grigorij Csuhráj, három szovjet filmremek rendezője mondotta — az egész világon évente legfeljebb 10—12 maradandó értékű, új utat jelző nagy film születik. Ez magyarázza, hogy a nevezetes fesztiválok bármelyikén legfeljebb két nagy film kerülhet bemutatásra. Csuhraj ezzel általánosságban feleletet adott arra, miért maradtak el a várt sorozatos nagy sikerek akár Karlovy Varyban, akár Cannes-ban, vagy másutt, de felelt ugyanakkor arra is, hogy elsietett dolog volna, különöse» nálunk, lemaradásról vagy válságról beszélni. Nem tagadható azonban ugyanakkor, hogy kevés film felel meg a kritikusabb nézők erősen megnőtt igényének, akik a ma filmjétől nem csupán azt követelik, hogy éberségre intsenek vagy gyűlöletet ébresszeneic, tájékoztassanak, és szórakoztatva neveljenek, de a lélek mélyébe hatolva fedjék fel az élet rejtett összefüggéseit, lássák meg a mozgató erőket s a béke nagy ügyét, a népek közti barátság gondolatát ne •patetikus képekben hanem mélyen, emberien művészi színvonalon juttassák kifejezésre. Művészet minden vonalon — különösen azokban a filmekben, amelyek az igazi emberséget, a tökéletesebb emberiségért végzett önfeláldozó munka nemességét hirdetik. Ennek a művészi igényességnek a bemutatott versenyfilmek közt a legjobban Mihail Roman alkotása, az Egy év kilenc napja tett eleget és azért megérdemelten nyerte el a fesztivál nagydíját. Megérdemelten elsősorban azért, mert nemcsak témakörében hozott újat, de mert a forgatókönyv írójának és a rendezőknek sikerült benne művészien, életszerű hitelességgel összekapcsolniuk a tudomány előrehaladása érdekében foytatott munkát az ember érzelmi életével. — Az év kilenc napja — mondotta Romon — afféle elmélkedés korunkról, századunk összetett és ellentmondásos hatvanas éveiről. Hősei fizikusok, de lehetnének vegyészek vagy mérnökök, biológusok vagy orvosok. Azért választottunk fizikust, mert a fizika napjaink legégetőbb problémája és érdeklődésünk homlokterében áll. A film hősei a mai szovjet értelmiség legjellemzőbb képviselői, akik a legkülönfélébb szakmákban dolgoznak. Romm filmje lenyűgöző drámaisággal ecseteli, miért vállalja a sugárbetegséggel megtámadott tudós az életét veszélyeztető További kutató munkát, miért nem vonul vissza, miért nem választ idejében más életpályát, végül miért vállalja magára a kétes kimenetelű orvosi műtétet is. Guszev, a film atomtudós hőse kemény fából faragott legény. Készen áll minden szenvedés elviselésére, hogy életben maradhasson és tovább dolgozhasson. Készen áll arra, hogy mindent elölről kezdjen. — Elégedett vagyok, nagyon elégedett — mondja. Elmúlt egy esztendő, és jó esztendő volt. A kísérlet nem sikerült, ám ez nem tesz semmit, mindig így történik. Az igazság felismerésének száz útjából egyet megjártam, és ez hamisnak bizonyult. Marad még csak kilencvenkilenc... Igen, mindent még egyszer elölről. Kilencvenkilencszer ... Nem vitás, hogy az Egy csepp méz című angol és a Koldus című olasz film megérdemelten nyerték el a seregszemle két fődíját. Engem különösen az angol film kapott meg, amely a fiatal Shelagh Delaney világszerte nagy sikerrel játszott színdarabjából készült. A film határozottan jobb a színdarabnál, és ez ritka eset, mert a regényből vagy drámából átírt Folytatás a 14. oldalon BÄRTFAY TIBOR: Marina (Müller R. felvételei GÄL SÁNDOR Csendben mondom Előbb megnézem, véres-e az ingem, jajgatni mindig marad még időm' Csendben mondom — huszonötön innen, Mint akinek még semmi se fájt, (De jól emlékszem a deszka-szemű vak ablakokra, A roncs-tetőkre, felpufjadt, szén-testű lovakra, A tavaszra, mikor meghalt a békesség szép-szirmú virága.) Ma láttam ggy lányt, a Nap szeretőjét, Odaadta magát minden kis sugárnak. Csendben mondom — huszonötön innen, Mint akinek már semmi se fáj. (De jól emlékszem, a tó fölött lökhajtásos repülök szálltak, Kisfiú ujjal mutatott fel rájuk, s a bronzhajú lány Csillanó mosolyán kinyílt a békesség szép-szirmú virága.) így áll az emlett a jelen mellé Deszka-szemű vak ablakával. Csendben mondom — huszonötön innen, Mint akinek minden újra fáj. 9
