A Hét 1962/2 (7. évfolyam, 26-52. szám)
1962-12-02 / 48. szám
SZABÓ BELA A nagy nap Részletet közlünk Szabó Béla készülő regényéből, amely Steiner Gábor, egykori kommunista szenátor harcos, meg nem alkuvó életével akarja megismertetni az olvasót. A szerző az alábbiakban hőse gyerekkorát, iskolába lépésének első napját ábrázolja. Gábor ekkor vette észre, hogy Lakatos igazgató úr biceg. Ezzel párhuzamosan rájött arra is, hogy az igazgató úr tartotta az udvarban azt a szép ünnepi beszédet. De akkor magasabbnak, erősebbnek tűnt, az pedig egyáltalán nem látszott rajta, hogy . . Szívfájdítóan hasított belé a felismerés. Az utolsó napokban az iskolával kapcsolatban ugyanis sok mindenre gondolt, csak arra nem, hogy a tanítója bicegni fog. Ez a kép valahogy semmiképp nem illett bele abba • az elképzelésbe, amit az iskoláról és a tanítóról alkotott magában. Ügy érezte, itt nincs valami rendién, valami helyrehozhatatlan igazságtalanság történt. Nem is figyelt most arra, hogy mit mondott annak e fehér hajú Misinek, inkább az foglalkoztatta, hogy mivel lehetne ezt a bicegést enyhíteni, mivel? . . . ágaskodott benne a kérdés Amikor az igazgató visszafelé tartott, Gábor már döntött. Gyors léptekkel elibe ment, illedelmesen meghajolt előtte, ahogy Fán! néni ezt meghagyta és átnyújtotta neki a virágcsokrot. Gábor tette elragadtatással töltötte el az igazgatót, ugyanakkor a zümmögés, a zaj zsilipjeit nyitotta meg az osztályban. A gyerekek sorban ugrottak ki a padokból és követve Gábor példáját lelkendezve adták át neki megviselt őszirózsa és tarka szekfű csokraikat. Az igazgató nem győzte őket az asztalra rakni Valóságos virágerdö vette körül — Köszönöm gyerekek — szólt hozzájuk megindultam A zaj, a zümmögés, ekkor megszűnt, mindenki a helyére sietett vissza, csak Gábor állt még társával a fekete nagy tábla közelében Most már zavartan állt, mint aki érzi. hogy valaminek történnie kell. . az igazgató meg, mintha sejtette volna, mi zajlik benne fonák helyzete miatt, feléje bicegett, majd mindkettőjük keskeny vállára téve kezét, az új. üres padba vezette őket Gábor nagy boldogan elhelyezkedett, féltve őrzött palatábláját a szivaccsal óvatosan a padra tette, hogy a szeme előtt legyen és már éppen súgni akart a társának. meg akarta kérdezni, hol a palatáblája, amikor meglepetésére hallotta, hogy szólítják — Mondd Gábor, mi a te apád, úgy értem, mi a foglalkozása — hangzott az igazgató kérdése. — Az apám rongyász — felelte ijedten és csak utána állt fel. — Nagyon helyes Gábor — hangzott az igazgató barátságos hangja — ha szólítanak vagy kérdeznek tőled valamit, mindig fel kell állnod. — Elfelejtettem igazgató úr — mondta bánatosan. —■ Máskor maid jobban figyelsz. — Igenis igazgató úr — válaszolta fegyelmezett kis katonaként, merev vigyázzállásban, zavart pislogással. Restelte, hogy ilyen otromba illetlenséget követett el, pedig hát otthon mindenki figyelmeztette az illem elemi szabályaira — Szóval rongyász — szólt az igazgató, aki ekkor már az emelvényen állt, úira nagynak, erősnek látszott és a bicegésnek sehol semmi nyoma nem volt — Igenis Igazgató úr — és ekkor már folytatta, a szavak feltörtek belőle, mint aki vallani akar, mint aki nem akarja elmulasztani az alkalmat, hogy jóindulatát bebizonyítsa — és van egy lovunk, Csikónak hívják, az egy igen okos és jámbor állat. Én szoktam őt tisztára kefélni, ha apám péntek délután hazajön az útról. Mert kérem szépen pénteken szokott 3 hazajönni, csak tegnap jött hamarabb, de ez kivétel volt, mert iskolába akart engem kísérni. — Itt hirtelen megállt, pedig még meg akarta mondani, hogy az ő anyját Fáni néninek hívják, de megakadt,., érezte, hogy ezt meg kell magyaráznia ... ami nehéz és igen körülményes. Az igazgató azonban észrevette, hogy nehézségekkel küzd, nyomban segítségére sietett hát. — Leülhetsz Gábor. Boldogan a helyére roskadt vissza, mert bizony nehéz annyi mindent elviselni, annyi kérdésre egyszerre felelni, különösen akkor, ha a tanító jó és barátságos ... Most a társa került sorra. Felállt. — Babják fánnak hívnak — mondta és szelíd szempillái úgy repdestek, mint a lepke szárnyai, mielőtt a virágra száll. — Babják Jánosnak — igazította helyre az igazgató. — Mi a foglalkozása édesapádnak? — Napszámos — válaszolta erőtlenül és izgalmában kezefejével törülte meg az orrát. — Zsebkendőd nincs? — hangzott a kérdés. — Nincs igazgató úr — és keze a félbemaradt munka közepette lehanyatlott. — Cipőd sincs? — Nincs... — kis szünet után azonban hangja erőre kapott és folytatta — de lesz, édesapám megígérte, hogy vesz nekem ... Már régen ígérte ... — Leülhetsz János Az igazgató arra komollyá vált, az osztály felé fordult... Felszólította mindazokat, akiknek nincsen cipőjük, hogy álljanak fel Kiderült, hogy az osztály ötvenkét nebulója közt tizenháromnak nincs cipője Egyideig nézte őket csendben, komolyan ... Az osztályban oly némaság uralkodott, hogy a legkisebb neszt is meg lehetett volna hallani. Utána az asztal fiókjából elővett egy ív papirost, a virágokat kissé félretolta, majd az asztalra helyezve az ívet, sorrendben feljegyezte cipőtlen tanítványainak a neveit. így kerültek Babiák neve- mellé a következők: Mészáros Ferenc, Balázs Béla, Száraz József, Kárász László, Clbulka István, Hirsch Bernét. Szőke Boldizsár, Gutái Rajmund, Kerekes Károly, Amikor Kalinovszky Miska kidadogta a nevét, kopogás hallatszott az ajtón és egy magas, széles vállú úr lépett a terembe Állva maradt az ajtónál és mosolyogva kérdezte: *— Zavarok? . — Nem, kedves kollega — válaszolta az igazgató — máris rendelkezésedre állok, még három tanítványom nevét szeretném feljegyezni. Ezek mind mezítlábasok. Sajnos ez a kényes jegyzetelés minden évben megismétlődik. De hadd fejezzem be. Hogy hívnak?... És a névsort még Tóth fenő. Lakatos László, és Nagy Albert nevekkel egészítette ki. .c-y, .. —• Befejeztem — fordult a vendég felé, mezítlábas tanítványainak pedig intett, hogy leülhetnek. — Gratulálni jöttem — szólt a vendég kezét nyújtva az igazgatónak. — Annyira tetszett ünnepi megnyitód, hogy meg se vártam az óra végét. Az első akartam lenni, aki őszinte kézszorítással köszöni meg neked ezt a szép, felejthetetlen élményt. — Ó — szabadkozott az igazgató — azt hiszem jóadag túlzás van megállapításodban. Az ajtón újabb kopogás hallatszott, egy szőke, hosszú hajú úr nyitott a terembe. — Kedves Tuba kollega elkésett, megelőztem — szólt a magas vendég finom iróniával az érkezőhöz. — Semmi baj — válaszolta mosolyogva — ami az udvariasságot illeti, nehéz önnel, kedves Nemes kolléga versenyezni. De remélem — fordult az igazgatóhoz — nem késtem el — és erős kézfogással hosszasan rázta meg a kezét. — Igazán szépen beszéltél. Különösen tetszett a XIX. század jellemzése. Telitalálat volt. • — Ugye mondtam — szólt közbe Nemes Soma hittanító. — Csak azt kifogásolom — folytatta Tuba László magyar szakos zavartalanul —, hogy a magyar szellem, a magyar sors sajátosságait meg sem említetted. Azt sem ártott volna, hogy szóba hozod a haladó nemes magyar hagyományokat. Hatásos lett volna az is, ha e város múltját, nagy harcait ecseteled. — De akkor legalább két óra hosszat tartott volna a megnyitó. — Szívesen hallgattalak volna. — Osztom Tuba kollegám nézetét, — tette hozzá csendesen Nemes. — De kedves barátaim — csapta össze Lakatos igazgató a kezét — hát valóban azt hiszitek, hogy egy tanítónak állandóan a mellét kell vernie, hogy magyar. Őszintén mondom, ez az állandó meilveregetés émelyít. Tavaly például a fővárosban jártam és egyik jónevű pedagógusunk egy összejövetelen azt mondta, hogy iskoláinknak az ismeret átadáson kívül fő feladata, hogy hazánk polgáraiból, nemzetiségre való tekintet nélkül, becsületes magyar embereket neveljen. Nos higgyétek el, én érzem magam olyan magyarnak. mint ama jőnevű pedagógus, de képtelen lennék hasonló módon megfogalmazni iskoláink feladatát — De miért berzenkedel annyira — ámuldozott a nemes arcélű hittantanitó — hisz ez a megfogalmazás pontosan fedi a hivatalos irányzatot, pontosabban, szólva iskolaügyünk célkitűzéseit. Lakatos hallgatott, a hosszú hajú szőke Tuba válaszolt helyette Nemesnek. Hangja kissé ingerült volt, úgy látszott nem nagyon kedvelte a korrekt, igen népszerű kollegáiét — Ne haragudjék Nemes kartárs. de nézetem nem mindenben egyezik iskolaügyünk célkitűzéseivel. — Könnyű magának — replikázott erre enyhe gúnnyal Nemes Soma — úgy tudom tanítói foglalkozásán kívül, ön a költészetet választotta tgazi hivatásának. — Téves, nekem a tanítás is hivatást jelent. — Lehet, elismerem, hogy tévedtem — visszakozott Nemes tapintatosan — viszont azt be kell ismernie, hogy a költői lelke egy kicsit lázadók, ha úgy tetszik forradalmárok voltak mindig és az ő nézetüket közönséges halandók sosem merték teliesen a magukévá tenni. — Hát ebben sok igazság van — mosolygott Lakatos igazgató kényszeredetten — lásd be Tuba barátom, hogy én is tisztelem és szeretem haladó hagyományainkat, de pillanatnyilag mégis az fog10
